Mit tapasztal a beteg, ha mostanában elmegy az orvoshoz? Ha szüksége van valamilyen vizsgálatra, például vérképre, röntgenre, hasi ultrahangra, akkor heteket, néhol hónapokat kell várnia. Saját tapasztalatom, hogy május elején június végére akartak előjegyezni a laborban egy vérképre. A reumatológiára augusztusig elfogytak az időpontok. A pszichiáter azzal fogadott a rendelője ajtajában egy hozzá bekopogó beteget, hogy csak akkor tudja ellátni, ha valamelyik előjegyzett személy nem jelenik meg.

Nem tervezhető műtétekre szólnak ezek az olykor több hónapos előjegyzések, hanem a diagnózis felállításához szükséges vizsgálatokra. Ennek a helyzetnek a teljesítményvolumen-korlát az oka, aminek következtében kevesebb munkát végezhetnek az egészségügyi intézmények, mint amennyire az embereknek orvosilag indokolt igényük lenne. Most azonban az egészségpénztár maximálja egy-egy betegségcsoportban a kezelésekre elkölthető pénzt - s eközben teljesen hidegen hagyja, hogy valójában mire is lenne szükség. Igaz, ezt nem merő rosszindulatból teszik, hanem hogy korlátot szabjanak az általuk feltételezett orvosi önkénynek, annak, hogy a más kontójára, a tb számlájára bőven a reális szükségletek felett végeztettek el és fizettettek ki vizsgálatokat. Ha így volt - a gyógymód nem vált be.

Kétségkívül az egészségügyi reform "eredménye", hogy 2007-ben az Egészségbiztosítási Alap 28,2 milliárdos többlettel zárt - aminek az volt az ára, hogy nőtt a kórházak adóssága, illetve nagy valószínűséggel az ellátatlan betegek száma is.

Ha a kormányzat szembe akar nézni a helyzettel, hinnie kell a saját szemének. Az új miniszter például elismerte, hogy a patikaliberalizáció csak a nagyvárosokban növelte a versenyt. Meg kellene vizsgálni azt is, milyen következményekkel jár a volumenkorlát: mi az ára a megtakarított pénznek a krónikussá váló betegségekben, a fölösleges szenvedésben. És abban, hogy a biztosítottak bizalma megfogyatkozott.

A reform iránti bizalom jelentős részben azért is veszett el, mert nem volt egyenlő a mérce: egyes szolgáltatók kétszer annyi díjat kapnak ugyanazért a tevékenységért, mint más; az ágyszámcsökkentésnél egyes politikai és gazdasági lobbik szakmailag nem indokolható előnyökhöz jutottak. Kétségtelen, hogy fejlődnek és drágulnak a gyógyító eljárások; nő az átlagéletkor; a lakossági jövedelmek jelentős részét elrejtik az adóhatóság elől. De ez nem kezelhető azzal, ha általánosítva "büntet": ennyi pénz maradt rátok, különben is, biztosan csak panaszkodni jártok az orvoshoz, mert otthon már nincs kinek.

Lehet, hogy a volumenkorlát egy olyan kényszerintézkedés, amelyet a megugró költségek támasztottak alá. De az is lehet, hogy a kényszer szót megkerülve is elérhető a kontrollálható, kevésbé pazarló gazdálkodás. Mert a szakmailag szükséges vizsgálatok haladéktalan elvégzése lenne az első lépés - már amennyiben a miniszternek nemcsak szándéka, hanem elég ereje is lesz, hogy visszaszerezze a betegek bizalmát.