Viszonválasz

Bächer Ivánnak

Kedves Iván!

Az április 26-i lapszámban néhány kérdést intéztem Hozzád, arra ösztökélve általuk, hogy találd meg a módját a nyilvános megkövetésemnek. Reméltem, hogy hűvösebb fejjel elolvasva, amit a Hollán utcai tüntetésről írtál, belátod, hogy ez súlyosan méltánytalan volt velem szemben.

Válaszod csalódást okozott. A visszavonulás, az elnézéskérés helyett még tetőzöd a bajt. Egy-két lépéssel még előrébb rugózol a vívópáston, Te teszel fel nekem kérdéseket, mielőtt az enyéimre érdemben válaszolnál.

Rendben.

Tanulságos az eset, kérjünk még egy kis figyelmet az olvasótól.

Előbb megvádolsz azzal, hogy az "elekisták" - gondolom, azt kell e kifejezésen érteni, hogy a nézeteimet osztók, a magatartásomat mérvadónak tekintők - is ott voltak a veletek szembenálló csapatban, "a kórusban ordító" gárdisták, körösök, sávosok között. Hiszen azt írod, "testközelben voltunk a bayeristákkal, elekistákkal, a világszövetség gárdistáival". Néhány sorral odébb pedig azt kérded: "Nácik? Fasiszták? ...Nemzetiek? Polgáriak?... Nem mindegy? Egy a lényeg, hogy amint azt a vezér a tőle megszokott árnyaltsággal, mélységgel és differenciáltsággal kifejtette: egy a tábor, egy a zászló. Egy a csapat Elektől Tomcatig."

Előbb tehát durván megvádolsz. A nyílt levelem után pedig kérdésbe csomagolod a vádat. "Most akkor egy a tábor és egy a zászló, avagy sem?" Nyilatkozzam. Mert ha a válaszom igen, akkor nincs több szavad Hozzám.

A legkomolyabban mondom, nem a felháborodás kérdezteti velem, csak a puszta kíváncsiság, miért gondolhatod vajon még a levelem után is, hogy Te velem szemben abban a lelki, morális, szellemi helyzetben vagy, amelyből természetes, hogy ilyen hangütéssel vonjál kérdőre, és próbáld kiutalni nekem a magyarázkodó szerepét.

De menjünk sorba.

Nem kell feltétlenül ismerned a szóban forgó tárgykörökben számos alkalommal papírra vetett nézeteimet. Kivéve egyetlen esetet: ha épp az én felfogásom, illetve a nézeteimet osztókét óhajtod minősíteni. Akkor kötelező.

Ha az írástudói tisztesség elemi követelményeinek eleget teszel és tájékozódsz, mielőtt vádolsz, akkor nem írhattad volna le az idézett sorokat. Mert a megnyilatkozásaimból a logika elemi szabályai szerint csak arra következtethettél volna, ha már választanom kéne a két szembenálló tüntető csapat között, nem lehetne kérdés, hogy melyiket választanám. Ezért ép ésszel a nézeteimmel egyetértőket sem lehet a Hollán utcai, kórusban ordító gárdisták, körösök, sávosok közé képzelni.

Megjegyzem Bayert se, és talán a bayeristákat se. A Hollán utcai szélsőjobbos tüntetést szervező Kurucinfo és a hozzá társult szervezetek aktivistái elszánt hívei szemében ugyanis Bayer is csak egy áljobboldali szelep, egy nagy pofájú habverő, és természetesen ő is zsidóbérenc.

Röviden a lényegről. (Az olvasó ugyanis Veled ellentétben nem köteles tisztában lenni azzal, hogy mit gondolok a kérdésről.) Kezdettől nem értettem egyet azzal a stratégiával, amelynek jegyében a Fidesz - Magyar Polgári Párt vezetői a korábbi MDF örökét átvevő jobbközép pártjukból a teljes jobboldali mezőnyt lefedni akaró gyűjtőpártot kívántak, kívánnak létrehozni. Tartottam tőle, hogy e törekvés több kárral jár majd, mint haszonnal. A jobboldal választási esélyeit tekintve is és közviszonyainkat, Magyarország, a magyar nemzet érdekét nézve is. Az elmúlt nyolc-tíz év a szememben cáfolhatatlan bizonyíték. Kudarc kudarc hátán, politikai kultúránk lepusztulása, országunk süllyedése, nemzetünk életerejének gyengülése. Esélyeink elvesztegetése.

A nagyobb felelősség ezért természetesen a balliberális koalíciót terheli. Mert mindig azoké a nagyobb felelősség, akik kormányoznak. De az ellenzék, mindenekelőtt a Fidesz is komolyan hozzájárult ehhez a gyászos mérleghez. A jobboldalon ráadásul igyekezetük ellenére sem lett egy a tábor, és pártzászlóból sem csak egyfélét látni.

Ami a második kérdésed illeti, hogy "Hol az a "vonal, csík, árok, szakadék, valami, amely félreérthetetlenül elválasztja a magyar jobb- és bal- és bármilyen más oldali konzervatívokat, liberálisokat, szocialistákat, minden- és bármilyen féle-fajta magyar, magyarországi és egyéb embereket a magyar jobboldalhoz tartozó antiszemitáktól, náciktól, nyilasoktól, fasisztáktól?"

Ez bizony nehéz kérdés. De nekem csak azért nehéz, mert nem fogalmazol pontosan. A viszonyainkat nem ismerő idegen arra következtethetne a mondataidból, hogy ezeknek a szavaknak - antiszemita, náci, nyilas, fasiszta, zsidózik - közmegegyezés övezi a jelentését a nyilvánosságunkban. Legalábbis a mérvadó politikai erőket, a meghatározó szerepű, véleményformáló köröket illetően. Több mint húsz év vitái bizonyítják, hogy ez sajnos nincs így.

A mondataid azt sugallják: szerinted az az alapkérdés, hogy hajlandó vagyok-e ebben a tárgykörben a magamévá tenni a Te fogalomhasználatod és - ez a lényeg - a benne kifejeződő értékrendet, illetve az ebből következő értékítéleteket. Ettől függ tehát, hogy lesz-e még több szavad hozzám.

Nem, kedves Iván, erre nem vagyok hajlandó, és nem is leszek. Bármikor kapható vagyok azonban a vitára, az eltérő fogalomhasználatok értelmezésére és egymáshoz közelítésére - valamiféle közmegegyezést kifejező nyelvhasználat reményében. Azt javaslom Neked is, legyél realista, vedd tudomásul, hogy a konszenzus nem áll fenn. És párbeszéd helyett ne próbálkozz nyelvi hódoltatással, nyelvpolitikai agresszióval. A demokrácia, a sajtószabadság feltételei között ez csak rossz vért szül. A nálamnál kevésbé türelmes "jobboldali" olvasóidat inkább csak megvadíthatja.

Az antiszemiták, nácik, nyilasok, fasiszták - vagyis azok, akik az én fogalomhasználatom szerint is annak nevezhetők - szerintem nem tartoznak a magyar jobboldalhoz. Legfeljebb a szélsőjobbhoz. Vagy a szélsőbalhoz. Hiszen, legalábbis, ami az antiszemitákat illeti, oda is tartozhatnak. És hidd el nekem, erről nem csak én gondolkodom így, hanem a jobboldaliak igen nagy többsége is.

Az persze nem kétséges, hogy e szélsőjobboldaliak kiélezett választási helyzetekben, amikor már csak két alternatíva marad a színen, egy bal- és egy jobboldali, nagyobb valószínűséggel szavaznak az utóbbira a kisebb rossz elvén. De ebből nem következik, hogy onnantól a jobboldali konzervatívok, liberálisok, kereszténydemokraták vagy keresztényszociális elkötelezettségűek mind "összetartoznak" velük. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy vannak kérdések, amelyekben közös nevezőn vannak. Más kérdésekben azonban - a demokrácia alapkérdéseiben, és ezért nyugodt lehetsz, a Hollán utcai erőszak elutasításában is - bizonyosan ellentétes álláspontot képviselnek.

Válasszak, írod. Nekem - "a jobboldalinak és nem antiszemitának" - kihez van több közöm, hozzád, a baloldalihoz és nem antiszemitához, "vagy Bayer Zsolthoz, aki jobboldali és antiszemita".

Azért is rossz a kérdés, mert Bayer Zsolt az én fogalmaim szerint nem antiszemita, ugyanis Veled ellentétben azt gondolom, nem mindenki antiszemita, aki "zsidózik", vagyis időnként előítéletes szemléleti sémákat használ a zsidósággal kapcsolatban, illetve ellenszenvvel nyilatkozik bizonyos zsidó vagy zsidónak vélt személyek, csoportok nézeteiről, magatartásáról.

A zsidózás sem élvezi a rokonszenvem, pláne nem, ha alpári stiláris eszközökkel társul, de e magatartást akkor sem helyes, akkor sem okos egybemosni az antiszemitizmussal, vagyis az elkötelezett zsidóellenességgel. Ha eluralkodik a nyilvánosságunkon ez a különbségtételre érzéketlen beszédmód, az szerintem a tényleges antiszemitizmus elleni védekezés hatékonyságát is inkább gyengíti, mintsem erősíti.

Bayer Zsolt közönségesen zsidózott, Te meg közvetetten legalábbis csúnyán lefasisztáztál, leantiszemitáztál a Hollán utcai tüntetésről adott beszámolódban.

Vagy-vagy? Vagyis, hogy közületek kéne választanom? Ez a két szellemi magatartás volna a kínálat?

Nem, kedves Iván. Ez még viccnek is rossz.

Barátsággal üdvözöl:

Elek István

Bächer Iván viszonválasza itt olvasható

Egy "kibic" Dániából

Negyven éve lakom Koppenhága agglomerációjában, így más szemüveggel nézem a Budapesten kialakult közlekedési helyzetet, mint Lőrincze Péter, aki A BKV-jelenség című (április 18.) cikkében elemzi a BKV körül kialakult viszonyokat, és "vállalkozói tanácsokat" is ad.

Kicsit mosolyogtam az írásban említett 20-80-as szabályon, mert errefelé ezt a szupermarketek menedzserei használják - a haszon 80 százalékát az áruk 20 százalékán keresik meg, ami a tömegközlekedésben megvalósíthatatlan. Több mint harminc éve Koppenhága és agglomerációja tarifaközösséget hozott létre, amelyben a forgalmi teljesítményt 100 százalékban alvállalkozóktól vásárolják. Ezek között vannak kisebb autóbusz-társaságok és nemzetközi mamutvállalatok is.
A szükséges fedezetet az önkormányzatok és a régió "dobja össze".

Mindenki azt hihetné, hogy kialakult az ideális helyzet, de a tapasztalatok és statisztikák azt mutatják, hogy a tömegközlekedés fenntartásának költségei nem csökkentek. A vállalkozók a személyzet hajszolásával próbálják növelni a profitjukat, és ma már kimutatható, hogy a dán nagyvárosi autóbusz-vezetők halálozási aránya a fokozott stressz miatt magasabb az átlagnál. Romló munkakörülményeik miatt gyakrabban sztrájkolnak, mint ezt az elmúlt hetekben a budapesti városlakó tapasztalja. A buszvezetők az utasokkal teli autóbuszban váltanak műszakot egy buszmegállóban, ami nem tart tovább egy percnél. Sok az osztott műszak - naponta kétszer kell munkába menni és hazamenni. A járatokat drasztikusan ritkították, pl. ott, ahol én lakom, a 25 évvel ezelőtti húszperces követés mára kora reggel, este és a hétvégeken hatvan percre nőtt. Ennek "eredményeként" a nyugdíjasokon kívül jóformán senki nem számol azzal, hogy "jár a busz".

Koppenhágában megépítették az első metróvonalat, de a magas jegyárak miatt a reméltnél kevesebb az utas. A hiányzó pénzt a főváros telekeladásokból és a külterületi járatok drasztikus ritkításával teremtette elő. Míg a politikusok az élhető városról álmodoznak, addig az apparátus - mely a valóságot egy Excel táblázatkezelőn keresztül nézi - már a következő "ésszerűsítésen" dolgozik.

Miért nem tanul Budapest az ilyen példákból és próbálja elkerülni a várható csapdákat? A válasz egyszerű: alkalmatlan vezetés, átgondolatlan, átláthatatlan döntések sorozata. Hihetetlen, hogy a BKV szinte minden döntéséhez "tanácsadókat" fogad fel busás honoráriumért. Hol vannak a szakképzett BKV-s közlekedési mérnökök, gazdasági szakemberek? Hol van a felelős, a feladattal szemben megfelelő alázatot érző, előrelátással rendelkező politikai városvezetés?

Székács András

Birkeröd

Koloncunk: az állam

Tamás Gáspár Miklós kiváló írásával (Hazugságról hazugságra, március 22.) általában egyet lehet érteni, egyetlen megállapítását kivéve. Szó szerint idézve a kérdéses mondatot: "A neoliberális politika radikális fordulatára akkor került sor, amikor az uralkodó osztály eldöntötte, hogy be kell vezetni az eurót, ezért pedig brutálisan le kell faragni az államadósságot, a költségvetési hiányt, a folyó fizetési mérleg hiányát, irányadónak tekintve a hírhedt ťkonvergenciakritériumokatŤ, azaz olyan terheket kell róni a magyarországi gazdaságra, amelyeket bizonyosan képtelen elviselni."

A közös valuta a tagállamok versenyképességének javítását, a piacok egyesítését szolgálja, aminek a hiánya állandó bizonytalanságot generál a pénzpiacokon (lásd: gyengélkedő forint), felesleges kockázatot jelentve a befektetőknek. A valuták különbözősége csupán bevételi forrást jelent a pénzszektornak, más előny nem származik belőle. Az euró bevezetése tehát nem az uralkodó osztályok úri allűrje, hanem lényeges, követendő gazdasági racionalitás!

Az euróhoz vezető út - a hírhedt konvergenciakritériumok - szigorúan szakmai kérdés, lényege, hogy fel kell számolni a rosszul működő, pazarló államháztartást, annak túlzott eladósodását, amelynek terheit a polgároknak, a vállalkozóknak kell viselniük. Az elavult, elterebélyesedett, túlszabályozott és túlosztogató állam hivatalaiban keletkező költségekkel együtt élni egy társadalomnak olyan, mint kolonccal a nyakában versenyt úszni, ráadásul árral szemben! Tehát nem a konvergenciaprogram ró elviselhetetlen terheket a magyar gazdaságra, hanem annak kiváltó oka, az egyre dagadó, egyébként meg alacsony hatékonyságú államháztartás!

A konvergencia sikeres végrehajtásához rövid távon a közterhek növekedése is járul, de sokkal lényegesebb eleme a teherviselő néprétegek szélesítése és az állami kiadások csökkentése. Az államháztartás kijavítása és korszerűsítése, hatékonyságának növelése véleményem szerint nem a neoliberális gazdaságpolitika következménye, hanem egyszerűen korkövetelmény!

A jelek szerint a folyamat nem a gazdaságra, hanem a politikára nézve jelent elviselhetetlen terheket!

Dercsényi Péter

Solymár

Rólunk

A lap május 10-i számában a Rólunk rovatban olvasom egyik olvasótársam felháborodását a Cseri-féle cikk kapcsán. Az ellenkező jelű visszajelzők közé csatlakozva, kifejezetten jót tesz a pluralista felfogás a lap szerkesztésében. A lap irányultságának évtizedes ismeretében állítom, hogy a telefonügyeletre érkezett, Elek-féle cikk ismeretére is szükség van. Nem azért, mert egyetértünk vele, hanem azért - többek között - hogy megkülönböztessük magunkat a jobboldali, tárgyilagosnak nemigen mondható lapok gyakorlatától, témaválasztás és stílus vonatkozásában egyaránt. Ehhez kapcsolódik egy személyes vélemény: jó volt az időzítése az Elek-cikknek, hisz a "nagyfőnök" aznap délután (legalábbis az m1 txt. szerint) jelentette be ismét az előre hozott választások szükségességét, a tőle szokásos megfogalmazásban.

Kántor Antal

A Szélsőjobb kontra antifasiszták című tudósítás (május 13.) a tényeknek megfelelően számol be a Népszava szerkesztősége előtt lezajlott eseményekről. A cikkíró azonban nem tudta elkerülni a pongyolaság csapdáját, amikor azt írta: "A gojellenesek többen voltak: ismert antifasiszták közt ismét ott volt a miniszterelnök és felesége is". Azért én ezt másképpen írtam volna. Illene tudni ugyanis, hogy a gojok között nem mindenki motorozik. Paul Lendvai a "kapuk előtt", szerkesztő hölgyeim és uraim, jó lesz pontosabban fogalmazni!

Dr. Mikósdi György

A telefonügyeletre érkezett:

Egy szót sem ejtettek a háború utolsó napjáról, szégyelljék magukat a vezető szerkesztők.

Friss Róbert roppant szellemesen és finoman válaszolt Cserhalmi Imre cikkére (Szóval, bulvár?, május 9.). Lám, így is lehet.

Nagyon köszönöm az Izrael-mellékletüket. Külön köszönet Konrád Györgynek, az Ő története a legszebb és a legmegkapóbb.