Előrebocsáthatom: leveled egyetlen egy passzusával sem tudhatok egyetérteni.

Elsőül ezt írod: vívok. Hát én mindösszesen két - igaz tömeg - sportot - űzök. Az egyik a boltba járás, a másik a kocsmában lecsengetés. Soha még kard nem volt kezemben. Nem szeretem a küzdősportokat. Nekem nincs Harcom.

Azt írod: csapatban vagyok. Nem vagyok. Egyáltalán: én nem vagyok mi. Én a magam szabad elhatározásából tiltakoztam az ellen, hogy a pesti utcán náci szervezetek és jobboldali publicisták által bőszített rohamcsapatok terrorizálják a polgárokat.

Különben is: nem két "csapat" volt. Nem egyik kutya másik eb!

Elítéled a gárdistákat, de rögtön karon fogod és magad mellé veszed Bayer Zsoltot is, mondván, hogy ő nem olyan antiszemita, mint más antiszemiták. Erről még legyen szó.

Ezután a "lényegre" térsz. Azt írod, te kezdettől nem értettél egyet az egy a tábor egy a zászló "stratégiával", de nem hallgattak rád, és ennek meg is lett a konzekvenciája: gajra ment az ország.

De rögtön ezután ezzel folytatod: "A nagyobb felelősség ezért természetesen a balliberális koalíciót terheli." Mert azé a felelősség, aki kormányoz.

Az egyik oldal elrontotta az országot, ez sajnos lehet.

A másik viszont elordasította, és ez bizonyos.

És ez nagy különbség.

Arról értekezel eztán, hogy hol a vonal, van-e vonal, amely nem a jobb- és baloldaliakat, hanem a demokratákat és nem demokratákat választja el egymástól. Azt írod: ilyen vonal ma nem lelhető fel. Tévedsz ebben is.

Tegyük fel, tanúi vagyunk annak, hogy egyik embertársunk a strandmedence vizébe fújja ki taknyát. Na most itt azt kell mondanom, hogy kétféle az ember. Az egyik az undorító cselekedetet azzal magyarázza, hogy annak elkövetője tahó. A másik azzal, hogy az illető zsidó. Vagy tót, vagy sváb, vagy cigány, vagy ír. Ez mindegy.

Itt a vonal.

Az egyik oldalon állanak azok, akik polgártársaik vélt vagy valós fogyatékosságait az illetők származásából vezetik le. A másik oldalon állanak azok, akik nem onnan. Ilyen egyszerű ez, kedves István.

Minden más - igazad van - bonyolult: ki a bal, mi a jobb, ki a csúnya náci, ki nagyon jobboldali, ki csak kicsit stb.

Nem is bíbelődsz leveledben ilyesmikkel, te csak egy kérdést veszel górcső alá: az antiszemitizmust.

Amelyből - szerinted - kétféle létezik: úgymint közönséges és elkötelezett. Az első se jó, de a második rosszabb. Bayer Zsolt csak közönséges zsidózó. Nem szép tőle, de azért leantiszemitázni nem szabad. Ő egy zsidózó nem antiszemita.

Tudod, kedves István, Bayer Zsolt nem Havranek Sanyi bácsi, az egykori Magyar-Mongol Örökbarátság Mgtsz mázsaházának nyugdíjas őre, aki tizenhét éve a Családi Fészek söntésében tölti napjait, és harsány "mocskos zsidók" kiáltást hallat, ahányszor csak az utolsó golyóját is elnyeli a flipper.

Nem, kedves István, Bayer Zsolt nadrágos ember. Főiskolát végzett, sokat olvasott, tehetséges, szorgos. A legnagyobb ellenzéki párt legszűkebb elitjének tagja, a volt és alighanem leendő kormányfő örökös cimborája, beszédírója. Amikor Te tanácsadó szoktál lenni, akkor ő állami médiumokban szokott betölteni magos stallumot. Bayer ma is - "ellenzékben" is - naponta osztja meg gondolatait magyar olvasók, hallgatók és nézők százezreivel, s mivel szorgos utazó, fáradhatatlanul hinti az igét a határon túli magyarok között is, ahol mindig hatalmas és rajongó publikum várja őt.

Bayer Zsolt egész népét tanítja "közönségesen zsidózni", kedves István.

Ebből a leveledből is az érződik, kedves István, amit másutt ki is fejtettél: szerinted, aki az antiszemitizmus ellen szót emel, annak valami hátsó szándéka van: csatlakozik, elterel, szalámizik, bőszít és így tovább. Te elképzelhetetlennek tartod az őszinte, mélyből fakadó fölháborodást.

Amikor megvetésemnek adok hangot az antiszemita megnyilvánulások kapcsán, akkor én nem szavazatokat akarok "maximálni" vagy "elvenni" Akkor én szarok a szavazatokra, az oldalakra, pártokra, kedves István. Ha zsidózásba botlom, akkor nekem gyermekek jutnak eszembe. A magyar zsidó és lezsidózott magyar kis gyerekek arca; azé a több mint százezer egy-, két-, öt- nyolcéves gyereké, akik még mosolyogva néztek a fényképezőgép lencséjébe a vasútállomás peronján, miközben pár méterrel odébb édesanyjuk nemi szervében bábák kutakodtak, nagyapjuk heréjét pedig éppen húscafattá verték a derék csendőrök. (Akiknek a te kormányzatod oly szép emléktáblát állított.)

Tudod, kedves István, minden gázkamrához hosszú út vezet. És annak az útnak köveit hosszú munkával lehet lerakni csak. De aki az utat építi, az ne csodálkozzon azon, mi van végén az útnak.

Az nem úgy van, hogy polgártársaink származását mind gyakrabban emlegetjük, hogy lajstromokat készítünk róluk, hogy megbélyegezzük őket, csak úgy, közönségesen. Hogy korlátozzuk jogaikat, nem engedjük őket iskolába járni, hogy megfosztjuk őket munkahelyüktől, hogy elvesszük tulajdonukat, hogy kitessékeljük otthonukból, hogy kiraboljuk, gettóba zárjuk és vagonra rugdossuk őket - közönségesen -, és aztán csodálkozunk, hogy e polgártársainknak nyoma vész. Hogy megölték őket. Jaj, de szomorú. Ezt mi nem akartuk. Ezt azért nem. Persze, a németek csinálták. Azok a csúnya németek, ejnye, ejnye. Azok, úgy látszik, elkötelezett antiszemiták. Mink pedig csak közönséges antiszemiták vagyunk.

Hát ez nem így megy, kedves István.

Bayer Zsolt utat épít. Íme egy - már e lapban is idézett - utcakő a sokból:

"A híres hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlenre verték a bártulajdonos arcát a pult szélén..."

Ez a te Bayered, kedves István.

Tudod, mikor a Családi Fészekben időzve látom, hogy Havranek bácsi nagyon neki van már keseredve, akkor meghívom egy kisfröccsre, és bedobok a flippermasinájába egy százast. Akkor egy kis időre megnyugszik szegény.

De rajtad nem tudok segíteni. Politikai szövetségeseidbe való görcsös kapaszkodásod közben elveszítetted emberi tartásodat. Sajnállak.

Mindazonáltal nagyon nem kell kétségbeesned. Nem gyűlöllek, nem utállak, nem is haragszom rád, nem tagadlak ki se a magyarságból, se a demokratikus emberek közösségéből, nem bántalak, nem fütyülök rád, nem dobállak meg tojással, nem teszem közkinccsé telefonszámodat, címedet, nem küldök gárdát ablakod alá.

Nem tartalak se idegennek, se idegenszívűnek, se marslakónak, se hébernek, se palesztinnak, se semmi másnak.

Egyszerűen csak nem kérek tőled bocsánatot. Nem tehetem.

Ezzel tartozom a magyar irodalomnak, a magyar nyelvnek, hazámnak és magamnak. No meg a százezer elpusztított és a milliónyi élő magyar gyereknek is.

Szerbusz:

Bächer Iván

A 'névtelenségüket' megõrzõ szerzõk könyvét Bächer Iván és Váncsa István mutatta be