Kivár a Mollal az OMV?

Nem terjesztett elő olyan kérést az OMV vezetése a cég közgyűlése elé, amelyben felhatalmazást kér a Mol felvásárlására - tudatta a magyar olajtársaság. Az OMV felvásárlási kísérletére válaszul született magyar jogszabály szerint ugyanis egy vételi ajánlathoz már az ajánlatot tevő cég közgyűlésének döntése is kell.

Az Európai Bizottság tegnapi döntésével engedélyezte a Mol és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) közös cégének létrehozását. A két vállalat tavaly jelentette be a gázalapú erőművek építésére létrehozott közös beruházást. Brüsszel tudomásul veszi, hogy a vegyes vállalat Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban és Szlovéniában tevékenykedik majd. (Brüsszeli tudósítónktól)

A Mol szerint az osztrák próbálkozás komolytalanságára utal az, hogy ilyet az Omv vezetése nem terjesztett a közgyűlés elé. Esetleg arra, hogy az osztrák cég semmibe veszi a magyar törvényeket, de elképzelhető, hogy a társaság az időt húzza, s megpróbálja sakkban tartani a versenytársát.

A Mol öt OMV-részvényt vásárolt, képviselői így vehettek részt az osztrák cég közgyűlésén. Szerintük itt nem derült ki "milyen megfontolások alapján ragaszkodik az OMV vezérigazgatója jelenlegi Mol-részesedéséhez: lehet, hogy irracionális félelem mozgatja, esetleg személyes indítékai vannak, netán elismeri, hogy a Mol a jobb befektetés". A magyar vállalat tegnap tette közzé első negyedéves jelentését, amelyben a várakozásoknak megfelelő nyereségnövekedésről adtak számot. A cég 65 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 43 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Nettó árbevétele 786,1 milliárd volt az időszakban, szemben a tavalyi 515,8 milliárddal. A növekedés oka a finomítói árrés emelkedése, és az olajárak növekedése lehet.

A társaság leánycége "ígéretes kőolaj-előfordulást" talált Oroszország nyugat-szibériai területén, a Matyuskinszkaja blokkban. Az első tesztelés napi 50 köbméter jó minőségű olajhozamot eredményezett, az ipari próbatermelés 2008 harmadik negyedévében kezdődhet el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.