Bush: Irán atomfegyverhez jutása "árulás" lenne

A jövő nemzedékekkel szemben "megbocsáthatatlan árulás" lenne hagyni Iránt nukleáris fegyverhez jutni - hangsúlyozza George Bush amerikai elnök az izraeli parlament (kneszet) előtt csütörtökön elmondandó beszédében.

A brit hírügynökség által előzetesen megszerzett beszédében Bush ismét leszögezi: az Egyesült Államok, Izraellel egyetemben, határozottan ellenzi Teherán nukleáris ambícióit.

Bush szerdán érkezett Izraelbe, hogy részt vegyen a zsidó állam alapításának 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken, és megpróbáljon új lendületet adni az akadozó közel-keleti békefolyamatnak. A kneszet előtt elhangzó beszédében nagyon világosan ki akarja fejteni azt a meggyőződését, hogy a demokrácia diadalmaskodhat a szélsőségesség felett a Közel-Keleten, ahol az amerikai elnök a maga "szabadságtervének" megvalósításáért küzd.

Bush a nyilvánosságra hozott előzetes szöveg szerint leghevesebben Iránt, Izrael fő térségbeli ellenségét fogja bírálni beszédében. "Ha megengedjük a terrorizmus világszerte fő támogatójának, hogy szert tegyen a világ leghalálosabb fegyverére, megbocsáthatatlan árulást követünk el a jövő nemzedékekkel szemben. A béke érdekében a világnak nem szabad megengednie, hogy Iránnak atomfegyvere legyen" - hangsúlyozza majd beszédében az amerikai elnök.

Bush nemzetközi kampányt folytat Teherán diplomáciai elszigetelésére annak nukleáris ambíciói miatt. Azt hangoztatja, fennáll a veszélye, hogy Irán a nukleáris technológiát atombomba előállítására fogja felhasználni. Teherán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.

Az amerikai elnök azzal is vádolja Iránt, hogy a palesztin szélsőségeseket Izrael elleni erőszakra buzdítja, a síita Hezbollah szervezetet Libanon demokratikusan választott kormányának destabilizálására használja fel, valamint fegyverzi és kiképzi az iraki síita milíciákat.

Nagyívű beszédében Bush a nácizmus tanulságaira is emlékezik, figyelmeztetve arra, hogy nem szabad megalkudni a radikális szervezetekkel. Bírálja a palesztin Hamász, a libanoni Hezbollah szervezetek és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat világszemléletét, s kitér Mahmúd Ahmadinezsád ultrakonzervatív iráni elnök nézeteire, aki "arról álmodik, hogy a középkorba viszi vissza a Közel-Keletet, és arra szólít fel, hogy Izraelt töröljék le a térképről".

Rendíthetetlennek nevezi Bush az Egyesült Államok és Izrael szövetségét, hangsúlyozva, hogy az izraeliek a terrorizmus elleni küzdelemben számíthatnak amerikai barátaik támogatására, s így már nem hétmillióan, hanem 307 millióan néznek farkasszemet a Hamásszal, a Hezbollahhal és Iránnal.

Bush beszédében azonban az az igazán feltűnő - mutatnak rá megfigyelők -, ami hiányzik belőle. Nem él semmilyen javaslattal arra nézve, hogyan lehetne megoldást találni a jövendő palesztin állam határait, Jeruzsálem státusát és szent helyeit érintő vitákra, illetve arra a palesztin követelésre, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek a mai Izrael területén lévő egykori lakóhelyeikre.

A palesztinokról általában is mindössze egyetlen utalás esik a beszédben, és Bush nem említi a palesztin állam létrehozásának határidejét sem, jóllehet korábban azt hangoztatta, hogy elnöksége végéig tető alá hozza a palesztin állam létrehozását előirányzó megállapodást.

"Amikor majd Izrael fennállásának 120. évfordulóját ünnepli, a világ egyik legnagyobb demokráciája lesz, a zsidó nép biztonságos és virágzó hazája. A palesztin népnek is lesz hazája, amelyről régóta álmodik, és amelyet megérdemel, egy törvények által kormányzott demokratikus állam, mely tiszteletben tartja az emberi jogokat, és elutasítja a terrort. Kairótól Rijádig, Bagdadig és Bejrútig a népek békés és független társadalmakban fognak élni, ahol a béke vágyát a diplomáciai, idegenforgalmi és kereskedelmi kapcsolatok erősítik. Irán és Szíria békés nemzetek lesznek, ahol a jelenlegi elnyomás régi emlék lesz csupán, és az emberek szabadon kimondhatják gondolataikat, fejleszthetik tehetségüket. Az al-Kaidát, a Hezbollahot és a Hamászt legyőzik, s a térség muzulmánjai belátják a terroristák jövőképének hiábavalóságát, ügyük igazságtalanságát" - mondja az amerikai elnök.

Bush a beszéd elhangzása előtt csütörtökön látogatást tett az egykori maszadai sziklaerődben, mely a római uralom óta a zsidó harci szellem és önfeláldozás jelképévé vált. Ebben az erődben - egy első századbeli krónikás szerint - 960 zsidó férfi, nő és gyermek követett el öngyilkosságot, mintsem hogy megadja magát a zsidó felkelést leverő római katonáknak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.