Postásbicikli: kontráz a szállító

Kontrával fékezné meg a Magyar Posta kerékpárbeszerzéséről elszabadult találgatásokat a Cronopont: a biciklitender győztese nem tud a posta bizalmas információinak illetéktelen kezekbe kerüléséről. A szlovén Krpan szerintük csak azért vádaskodik, mert szerződésszegés miatt kiszorult az üzletből.

Befékezése után peregnek csak igazán az események a postáskerékpárok ügyében. Miután a Magyar Posta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) vizsgálatát kérte maga ellen, Matevz Fortuna, a szlovén Krpan kerékpárok forgalmazója sietve megerősítette: a biciklitender kiírása előtt fél évvel kézhez kapták a kézbesítőknek szánt kétkerekűek pontos paramétereit. Mi több, az első próbadarabot is legyártották. A cáfolattal a tender-győztes Cronopont Kft. sem várt sokáig.

A postáskerékpárok leírását két szakaszban, tavaly októberben és novemberben postázták Matevz Fortuna, és vajdasági alvállalkozója, a Capriolo címére - jelentette ki lapunknak Tóth László. A Cronopont Kft. ügyvezetője szerint a Magyar Posta biciklitenderének befeketítésén hónapok óta munkálkodó vállalkozók ennél korábban legfeljebb csak találgathatták, hogy járműveik mennyiben felelnek meg a megrendelői igényeknek.

A postával szerződött cégnél állítják: az állami vállalat bizalmas információinak jogosulatlan átadásáról nincs tudomásuk. Hamar kiderült viszont, hogy a kerékpárok gyártását felvállaló délszláv cég nem tudja tartani a szerződésben vállalt határidőket. A Fortuna legalábbis már decemberben jelezte, hogy alkatrészbeszerzési problémák miatt június végéig nem szállítja le a beígért első 2800 kétkerekűt. Emellett a posta négyezer darabos flottája az elvárt 2008 szeptember végi határidőre sem érkezik meg.

A decemberi eredményhirdetés után a Cronopont már nem visszakozhatott: megoldást kellett találnia a határidők betartására. Már csak azért is, mert a posta igen magas, napi 0,5-1 százalékos - tehát 5-10 millió forintos - kötbér megfizetését követelte meg szállítójától. A húszszázalékos kötbér elérése - azaz 20-40 nap késedelem - után pedig a szerződést is szabadon felmondhatta volna. Emellett jogosan követelhetné a több mint 200 millió forint kötbér megfizetését is.

A Cronopont decemberben kezdett tárgyalni új üzleti partnereivel, köztük a biciklik gyártására és összeszerelésére vállalkozó esztergomi Neuzer Kft.-vel. A megállapodást követően a lapok újraosztásáról a Krpan képviselőjét is hivatalosan tájékoztatták. Az üzletből szerződésszegés miatt kiszorult szlovén vállalkozó azóta az üzlet megbuktatásában érdekelt. Különösen, hogy kiderült: a posta szerződésében szereplő márkanév szabadon használható. Az ezt megakadályozó név-, és mintaoltalmi bejegyzése ugyanis nem történt meg.

Tóth László szerint a konkurencia és a Krpan márka mögött álló vállalkozó kiesése lehet az egyik magyarázat arra is, hogy postáskerékpárok beszerzését a tender eredményének kihirdetése után kritikák érték. A legismertebb támadás arról szólt, hogy az új kétkerekűeket a posta irreálisan magas áron, egyenként több mint 200 ezer forintért szerezte be. Holott valójában egy kerékpár ára átlagosan éppen 500 euró, tehát 130 ezer forint. Azaz, kevesebb mint a fele annak az ezer eurónak amiért Szűts Ildikó, a Magyar Posta vezérigazgatójának közlése szerint a német posta a közelmúltban bicikliket vásárolt.

A vételáron felül fennmaradó 500 millió forintban benne van egy 2009-ben esedékes, 1921 darabos opció ára, és a szállító ebből finanszírozza a biciklik ötéves karbantartását is. Ez utóbbira alig 107 millió forint marad. Ami a teljes, 6700 darabos flotta esetében egyenként évente mintegy 3200 forint értékű javításra, kiszállásra biztosít keretet. Az eseti meghibásodásokra pedig a posta 150 millió forintot különített el.

Emellett az ügyvezető szerint alaptalanok azok a találgatások is, amelyek szerint a Cronopont több száz eurós haszonra tesz szerint minden bicikli eladásán. Az egyenként 430 euróért vásárolt járműveken a szállítónak 70 euró (18,2 ezer forint) haszna van. Ebből az összegből fedezik azonban a kerékpárok első beüzemeléséhez és átadásához szükséges feladatok költségét is.

A postáskerékpárok történetének első fejezetét a KD döntése zárja majd le. Kétségtelennek látszik azonban, hogy a magyar megrendelését elvesztő szlovén márkát képviselő Fortunának jól jönne, ha a már lezárt tendert elbuktatnák. Az erre az esetre már beharangozott újabb közbeszerzésen ugyanis a Cronopont feltehetőleg nem vehetne részt. Így a délszláv biciklik ismét a siker reményében állnának rajthoz. Ráadásul bizalmas információk megszerzése nélkül is minden versenyző már jó előre tudná: a Magyar Posta hozzávetőleg milyen járművekre tarthat igényt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.