Berlusconit és Prodit is beidézhetik CIA ügyben egy per kapcsán

Beidézhető Silvio Berlusconi olasz kormányfő a terroristagyanús személyek elrablásával vádolt CIA-ügynökök perében - döntött szerdán Milánóban egy olasz bíró. Berlusconi - akit nem vádolnak semmivel - lenne az első olasz miniszterelnök, aki egy bűnügyi eljárásban tanúskodna.

Az ügyben eljáró milánói bíró, Oscar Magi szerdán úgy határozott, hogy Romano Prodit, aki a múlt héten adta át tisztségét Berlusconinak, ugyancsak meghallgathatják tanúként az eljárás során.

A Milánóban zajló perben 26 amerikai és 7 olasz titkosszolgálati ügynököt vádolnak azzal, hogy 2003-ban törvénysértő módon elrabolták az általuk terrorizmussal gyanúsított egyiptomi imámot Olaszországban, majd illegálisan Egyiptomba szállították.

Az egyiptomi férfi, Haszan Musztafa Omar Naszr a CIA-akció nyomán saját hazájában éveket töltött börtönben, saját elmondása szerint 14 hónapon át kínozták, majd tavaly vádemelés nélkül szabadon engedték. Az Abu Omar néven is ismert imám most azt tervezi,  hogy kártérítésért be fogja perelni az olasz államot.

Berlusconi, aki a múlt héten kezdte meg harmadik kormányfői megbízatásának kitöltését, 2003-ban - a történtek idején - ugyancsak miniszterelnök volt.

(MTI/Reuters)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.