Robin Cook Budapesten

Robin Cook amerikai bestseller-szerző úgy véli: eddig megjelent több mint kéttucatnyi orvosi krimijével szerepet játszott az orvostudomány reális képének kialakításában. A népszerű író európai körútja során látogatott a magyar fővárosba.

A legtöbb olvasónak talán a Kóma című regény ugrik be elsőként, ha Robin Cook nevét meghallja, ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy az 1977-ben megjelent orvosi krimiből szinte azonnal nagy sikerű filmfeldolgozás készült Michael Crichton rendezésében, Michael Douglasszel a főszerepben.

"A Kóma előtt a regények többnyire romantikus képet festettek az orvostudományról. Az orvostudomány reális képének kialakításában van szerepem" - magyarázta az újságíróknak a ma már 68 esztendős szerző regényének kirobbanó hatását, ami a később készült mozifilmekben és televíziós sorozatokban is megmutatkozott.

A Kóma Robin Cook második munkája volt, 1972-ben megjelent első regénye megbukott. A gyötrelem éve című könyv sikertelenségére visszaemlékezve a szerző megjegyezte: "összetörtem, újraolvastam, és rájöttem, hogy egy apró hiba volt benne: unalmas volt". A következő pár évben viszont kétszáz bestsellert olvasott el, és rájött, hogy milyen sokféle módon lehet érdekessé tenni a mondanivalóját. Listára gyűjtötte a technikákat, amelyekkel fenn lehet tartani a feszültséget és az izgalmat. "Ha valaki bestseller-írásra adja a fejét, annak már nem kell kétszázon átrágnia magát, elég, ha előveszi a Kómát. Így kell bestsellert írni!" - foglalta össze derültséget keltve a szikár, ősz hajú szerző.

Ez a könyv egyébként anyagi biztonságot is teremtett számára, hiszen 11 millió példány kelt el belőle. Ennek ellenére, és csaknem 30 kötettel a háta mögött sem érzi magát írónak. "Minden új könyv megírása előtt bizonytalan vagyok, hogy sikerül-e újra" - árulta el Robin Cook.

Mint mondta, orvosi egyetemet végzett, és az életét ennek a hivatásnak szentelte, önmagát is orvosként határozta meg. Amit az írásról, mint szakmáról tudni kell, azt "ügyesen megtanulta". Amellett, hogy szórakoztatni akar, azért adta írásra a fejét, mert szeretne közérthetően tanítani a könyveiben, amelyek főként az orvostudomány új vívmányaival foglalkoznak, többek között a szervadományozással, szervátültetéssel, genetikával vagy gyógyszerkutatással.

Orvosi témájú könyveire tudományos szempontból nagyon alaposan felkészül. Egy-egy témához behatóan tanulmányozza az illető szakterületet, a törvényszéki orvostanról szóló thrillereinek hitelességéhez például szakképzésen is részt vett, sőt Miamiban dolgozott is ezen a területen, többek között boncolásokat is végzett.

A sokadik orvosi könyv után még mindig az inspirálja, mint kezdetben: "ötven évvel ezelőtt nem lett volna ennyi téma, de manapság szinte minden nap felmerül az orvostudománnyal kapcsolatban valami újdonság, amiről könyvet lehetne írni" - mutatott rá Robin Cook.

Jelenleg a Foreign Body című thrillerén dolgozik, amivel a fiatal olvasókat is meg akarja nyerni az olvasásnak. A tervek szerint mobiltelefonos bevezető kampánnyal hívják majd fel a könyvre a figyelmet: kétperces részletekben ötven napig küldik a mobilokra a történet előzményéről szóló filmet, amelynek sztorija ott végződik, ahol a regény első fejezete kezdődik. A téma az ázsiai gyógyturizmus, amit egy amerikai céghez szegődő indiai nő szemén át látunk.

Robin Cook "kémthrillerként" jellemezte a születő munkát, ami aktuális kulturális problémákat is felvet, ezzel is a fiatalokhoz szólva.     Az író úgy vélte, hogy az elektronikus média nem tudja kiszorítani a nyomtatott médiát, de a "konzervatív", nyomtatott könyveknek érdekesebbeknek kell lenniük, hogy megtartsák a közönséget.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy orvosi karrierje kezdetén nem hitt a társadalombiztosításban, de az évtizedek során alapvetően megváltozott a hozzáállása. Ma már meg van róla győződve, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott, mindenkinek egyenlő elbánást nyújtó állami egészségbiztosítás az egyedüli járható út, ám azért ez a jelen körülmények között Amerikában is elérhetetlen álom. Ugyanakkor minden országnak arra kell törekednie, hogy gondoskodjon a polgárairól, és ehhez létrehozza a saját jól működő egészségbiztosítási rendszerét.

Ez a téma egyébként már szintén előkerült egy korábbi könyvében, a három évvel ezelőtt publikált Fertőzés című krimiben - árulta el a szerző, aki az Alexandra Kiadó meghívására érkezett Budapestre. (MTI)

Robin Cook a budapesti sajtótájékoztatón
Robin Cook a budapesti sajtótájékoztatón
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.