Másfél évtizede még a háztartások kiadásának meghatározó részét, több mint 30 százalékát tették ki az élelmiszerek és további hat százalék ment el szeszes italra és dohányfélékre. A napi létfenntartásra - beleértve a ruházkodást is - fordított pénzek aránya azonban mára csökkent. A korábbiaknál jóval többet költünk ugyanakkor közlekedésre, infokommunikációra - ennek aránya 13 százalékról több majd 21 százalékra nőtt - vagy a szabadidős elfoglaltságokra, többi között üdülésre, házon kívüli étkezésre. Igaz, az évtizedes összehasonlítással azért csínján kell bánni, mert 2000-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áttért a háztartási kiadások "EU-konform" csoportosítására, ami némileg eltér a korábban használt kiadási szerkezettől, például korábban a közlekedés és hírközlés, vagy az üdülés-művelődés-szórakozás egy-egy csoportot alkotott, ma ezeket külön veszik számba.

Az érzékelhető változás fogyasztásunkban az elmúlt hat évben, az ezredfordulót követően ment végbe. Ez volt az az időszak, amikor érzékelhetően nőttek a reáljövedelmek, és az új kommunikációs technikák is egyre nagyobb teret hódítottak. Az összes fogyasztási kiadás 2000-2006 között reálértéken 27 százalékkal nőtt. Alaposan átrendeződött a kiadások szerkezete, élelmiszerre és alkoholmentes italokra - arányaiban - ötödével kevesebbet költöttünk, mint az ezredfordulón, míg közlekedésre vagy hírközlésre csaknem harmadával többet. (Arról még nincs adat, hogy a tavalyi nagy reálbércsökkenés miként hatott a kiadások összetételére.)

Megduplázódott - igaz összes költésünkből ez még mindig csak két százalékpontot tesz ki - a házon kívüli étkezés aránya. Részben talán ennek tudható be az, hogy csökkent a háztartásban elfogyasztott élelmiszerek menynyisége - összességben 4,5 százalékkal -, kivéve a húsételeket és a növényi olajokat. Az azonban nem tűnik biztató fejleménynek, hogy összességében jóval kevesebb tejet, sajtot, zöldséget és gyümölcsöt eszünk, mint hét éve. A statisztikusok szerint ennek az is az oka, hogy egyre kevesebb a kiskert, korábban az itt megtermett gyümölcsöt, zöldséget, már csak a pazarlás elkerülése végett is, frissen vagy eltéve felhasználták az emberek.

A magyar háztartások kiadási szerkezete is alaposan eltér egymástól. Ebben az a meghatározó, hogy mennyi az adott háztartás jövedelme. Az alacsony jövedelműek jóval "korszerűtlenebbül" táplálkoznak, és ennek feltehetően nemcsak anyagi, hanem kulturális okai is vannak. A legmagasabb keresetűek átlagosan háromszor annyi tejterméket és halat esznek, mint a legszegényebbek, akik gyümölcsből és zöldségből is jóval kevesebbet fogyasztanak. Kenyérből és állati zsiradékból a legszegényebbek többet esznek, mint a jómódúak, míg cukorból és burgonyából nagyjából ugyanennyit.

Az étkezésnél jóval nagyobb az eltérés azonban abban, hogy mennyit adnak ki a különböző jövedelmi kategóriába tartozók közlekedésre, kultúrára, szórakozásra. Itt nagyjából hétszeres a különbség a legjobban és a legroszszabban keresők között. Meglepően kicsi - két és félszeres - a különbség viszont az oktatásra fordított kiadások között. Igaz, ha megnézzük ennek szerkezetét, akkor meglehetősen elgondolkoztató az eredmény. Alap- és középfokú oktatásra a legszegényebbek többet költenek, mint a leggazdagabbak, míg felsőfokú oktatásra a felső tized kiadása tizenkétszerese az alsó tizedének.

Kicsit hasonló mintát követ a régiók kiadási szerkezete, attól függően, hogy jobb vagy rosszabb helyzetű térségről van-e szó, bár az eltérések korántsem akkorát, mint a különböző jövedelmű csoportok között. Így az élelmiszer-kiadásokban nincs nagyon nagy eltérés, sőt 2006-ban a dél-alföldi régióban 171 ezer forintot költött el egy ember élelmiszerre, míg az országos átlag 155 ezer forint alatt maradt. A közlekedésben, háztartási energiában, kulturális kiadásokban azonban már tetemesek a különbségek a régiók között. A legkevesebbet minden téren az észak-magyarországi régióban költenek, kivéve az oktatást, amelyben a nyugat-dunántúli régió a sereghajtó. Egyértelműen a második legszegényebb régió az Észak-Alföld, míg a legjobb helyzetben - a kiadásaik alapján - Közép-Magyarország és Közép-Dunántúl lakói vannak.

A nemzetközi fogyasztási szerkezettel összehasonlítva előre jelezhető az, hogy - a hazai össztermék elképzelt emelkedésével párhuzamosan - nálunk is folytatódik a kiadási struktúra változása. A régi EU országokban ugyanis arányaiban jóval kevesebbet költenek élelmiszerre, mint nálunk, míg energiakiadásaik jóval magasabbak. Igaz az összehasonlítással itt óvatosan kell bánni, mert az eltérő árstruktúrák, az esetleges ártámogatások igencsak eltéríthetik egymástól az arányokat. Feltételezhetően ez az oka annak, hogy míg itthon a lakosság átlagosan több mint ötödét fordítja közlekedésre és hírközlésre, addig az EU 15-nél ez az arány alig 15 százalék. A tendenciákat nézve azonban, az a következtetés levonható, hogy minél magasabb egy-egy országban a GDP, lakosai fogyasztásában annál kisebb a súllyal szerepelnek a létfenntartási cikkek, és annál nagyobbal a kultúrára, szórakozásra, utazásra fordítható öszszegek.