Adatlopás a szívből

Akár egy laptop bekapcsolásakor is életveszélyes helyzetbe kerülhetnek azok az emberek, akik különböző keringési rendellenességeik miatt szívritmus-szabályozóval élnek együtt.

A pacemakerek bizonyos típusainak működését ugyanis a kívülről érkező rádióhullámok megzavarhatják - állítják amerikai tudósok. A Washingtoni és a Massachusetts-i Amherst Egyetem, valamint a Harvard Medical School szakemberei ezért úgy vélik: az ilyen készüléket viselő betegek könnyen a hackerek támadásainak célpontjaivá válhatnak. Az informatikusokból, elektromérnökökből és egy kardiológusból álló csoport vezetője azonban hozzátette: elképzelésük pusztán elméleti jellegű. Csupán laboratóriumi körülmények között végzett kísérleteik során jutottak erre a következtetésre.

A mindössze gyufásdoboz nagyságú szívritmus-szabályozókat többnyire a mellkas kulcscsont alatti területén ültetik be a bőr alá. Innen elektródák vezetnek a szívizomszövetbe, amelyeken keresztül a szerkezet rendszeresen gyenge elektromos impulzusokat küld a keringés központi szervébe. Ezáltal pedig kiegyensúlyozza a szabálytalanul lüktető szív ritmusát. Ha azonban a szív leáll, a defibrillátorhoz hasonló módon képes akkora áramütést mérni rá, amely éppen elegendő a természetes összehúzódási-elernyedési folyamat újraindításához. A kutatók most azt vizsgálták, hogy milyen hatásokkal tudják befolyásolni a vezeték nélküli pacemakerek működését. A Maximo nevű változatnak, melyet csak az Egyesült Államokban több mint százezer páciens - köztük Dick Cheney alelnök is - használ, sikerült egy külső telekommunikációs eszköz segítségével parancsokat adniuk, és ezáltal áramütéseket tudtak indukálni a gépezetben. Emellett a szívritmus-szabályozóban tárolt adatokhoz is hozzá tudtak jutni, ráadásul kódolatlan formában. Ehhez viszont a vizsgálat segédeszközét a készülék közvetlen közelébe, a test mellé kellett helyezniük, mert a pacemakerekben lévő adó hatása csak meglehetősen kis területen érvényesül.

A hackerek ezért csak bizonyos távolságon belül tevékenykedhetnek eredményesen, ami a betegekre nézve minimális veszélyt jelent. Ennek ellenére a kockázat növekedni fog, hiszen az orvostudomány számos ágában egyre gyakrabban alkalmaznak a külvilággal drót nélkül kommunikáló szerkezeteket - mondta Tadayoshi Kohno, a kísérletező csapat feje. Vizsgálataikkal szeretnék felhívni a figyelmet a gépezetekre vonatkozó biztonsági és adatvédelmi hiányosságokra. - Három tervet is készítettünk a velük kapcsolatos problémák megoldására - tette hozzá a kutató. Ezek bemutatására és az eredmények részletes ismertetésére várhatóan a Villamos- és Elektronikai Mérnökök Intézete májusi szimpóziumán kerül majd sor.

A veszély egyelőre elméleti
A veszély egyelőre elméleti
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.