Mindez abból a régóta feszült figyelemmel várt, önéletrajzi ihletésű könyvből derül ki, amelyet Cherie írt a hatalom felé vezető útról és a hatalom csúcsán töltött évtizedről.

A Speaking for Myself - körülbelül: A magam nevében szólva - című 400 oldalas kötettől már előzetesen mindenki azt várta, hogy az elsősorban Blair és egykori szövetségese, majd pénzügyminisztere és örök hatalmi riválisa, Gordon Brown párharcára, valamint Cherie Blair és Brown legendás és kölcsönös ellenszenvére összpontosít.

Az ebben bízók nem fognak csalódni, amikor az írás jövő csütörtökön megjelenik, bár a könyv eloszlat egy régóta élő mítoszt is arról, hogy miképp dőlt el a Labour vezéri tisztségének sorsa.

A szombati The Times - és az ugyanahhoz a lapcsoporthoz tartozó legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun - által előzetesen ismertetett részletekből kiderül: amikor a Munkáspárt nagy tekintélyű vezére és miniszterelnök-jelöltje, az általános megbecsülésnek örvendő John Smith 1994-ben hirtelen meghalt, Cherie volt az, aki közölte Tony Blairrel, hogy "eljött az ő pillanata", amit "meg kell ragadni", mert "aki mer, az nyer".

Mindez a családi autóban történt. Cherie Blair leírása szerint férje megadóan, "az utasülésbe süppedve" csak annyit válaszolt: "tudom".

A férjénél sokszorta jobban kereső sztárügyvéd kertelés nélkül felfedi: attól tartott, hogy "Gordon csak úgy befut, és kész tények elé leszünk állítva ... tudtam, hogy Tony a megfelelő személy a posztra ... Tony mindig is vonzóbb volt az átlagember szemében, mint Gordon".

A fő gond az volt, hogy mind Blair, mind Brown a régi vágású Munkáspártot alapos korszerűsítésnek alávető politikai csoport tagja volt. Blair attól tartott, hogy ha mindketten indulnak a vezéri posztért, a modernizáló szárny veszíteni fog a belső vita miatt.

Cherie azonban a maga részéről azt tanácsolta férjének, hogy ha kell, induljon akár Brown ellenében is. "Úgyis te győzöl, ne menj bele semmilyen alkuba ... hagyd, hogy veszítsen" - idézi saját magát a volt kormányfő felesége.

Blair azonban erre nem volt hajlandó. A két politikus Cherie nővérének, Lindseynek a lakásán ütötte nyélbe a politikai egyezséget, amelynek értelmében Blair egyedül indulhat a Labour pártvezéri és miniszterelnök-jelöltségi posztjáért, és a majdani munkáspárti kormányban - amely a három évvel későbbi, földcsuszamlásszerű győzelem után hatalomra is került - Brown kapja a második legfontosabb kabinettisztséget, a pénzügyminiszterit.

Ennek fejében Blair egyértelműen vállalta, hogy nem akar "örökké" pártvezető maradni, és amikor távozik, Brownt fogja természetes utódjaként támogatni.

Az nem derül ki, hogy ennek időpontját is kitűzték-e, mindenesetre Cherie Blair a megbeszélés előtt "tréfásan", de egyértelműen tudatta álláspontját férjével. "Ha abban állapodsz meg Gordonnal, hogy csak egy ciklust vállalsz, haza se gyere" - mondta férjének saját elbeszélése szerint.

Mindez eloszlatja az úgynevezett Granita-paktum mítoszát. A Granita az észak-londoni Islington kerület egyik olasz étterme volt, és a brit politikai folklórban eddig tényként szerepelt, hogy Blair és Brown itt kötötte politikai alkuját.

Cherie Blair szerint férje és Brown találkozott is a Granitában, de ott már csak az egyezségről szóló bejelentésről beszéltek. "Nem ez volt a fóruma azoknak a viharos tárgyalásoknak, amelyek mindezt megelőzték" - utal Cherie arra, hogy nem lehetett könnyű Brown meggyőzése.

A szombati The Sunnak adott interjúban Cherie felfedi: amikor II. Erzsébet királynő először fogadta Tony Blairt, felidézte, hogy első miniszterelnöke Churchill volt. "Azt mondtam (Tonynak), hogy (a királynő) tizedik miniszterelnöke is lesz olyan jó, mint Churchill".(MTI)