Kötöttfogású olimpiai selejtező: Virág Lajos kvótát szerzett

A 96 kg-os Virág Lajos bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogású birkózók első kvalifikációs selejtező versenyén Rómában.

A magyar versenyző a negyeddöntőben a fehérorosz Cimafej Dzejnyicsenkát, az elődöntőben pedig az üzbég Gennagyij Csikadzét győzte le óriási küzdelemben.
A 2005-ös világbajnokságon második magyar az elődöntőben két menetben verte az üzbég Gennagyij Csikadzét. Virág
a nyolc között hárommenetes csatát vívott fehérorosz riválisával. Az elsőben 2-1-re ő volt a jobb, a másodikban azonban az őt szépen megpörgető riválisa dominált és nyert 3-0-ra. A mindent eldöntő periódusban aztán a szerencse is Virág mellé pártolt, hiszen az eredménytelen első perc után a sorsolás után előbb neki kellett lemennie, ami után ellenfele vezetett, így Dzejnyicsenkának elég lett volna parterhelyzetben jól védekeznie. Ehelyett kétszer kiugrott a térdelőből, ami hosszú vitát, majd két magyar pontot eredményezett (2-1), utána pedig a magyar már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Az elődöntő sem volt könnyebb. Az üzbég Csikadzével az első menetben akciódús birkózást mutattak be, s a 3-3-as szakasz végeredmény Virágnak kedvezett, miután övé volt az utolsó pont.

A második menet már inkább türelemjáték volt. Az első perc pont nélkül ért véget, a sorsolásból pedig a magyar jött ki jobban. Így először riválisa került parterhelyzetbe, majd ő, s miután egyetlen értékelhető akció sem esett 1-1-gyel Virágé lett a győzelem és a pekingi indulás joga.

"Nagyon boldog vagyok! Az egész évben erre készültem, egyetlen lehetőségem volt, amivel élnem kellett, s szerencsére ez sikerült. A katari elleni meccset kivéve egyik sem volt könnyű, a legnehezebb talán a fehérorosz elleni negyeddöntő volt. Ott is inkább az volt a baj, hogy három hetet együtt készültünk, és nagyon ismertük egymást. A végén beijesztettem, mert tudtam, hogy elugrik majd, a többi már csak a bírókon múlt" - nyilatkozta az MTI-nek Virág Lajos.

"Lajosnak kedvezett a sorsolás, persze ezzel élni is kellett, ő pedig úgy tett. Egész nap kiválóan birkózott, nagyon örülök" - mondta Struhács György szövetségi kapitány.

A szombati nap másik magyarja, a 60 kg-ban szereplő Kliment László kiesett, miután örmény legyőzője az elődöntőben "elvérzett".

A római viadalon egyedüli magyar kvótás Virág Lajos az ötödik kötöttfogású versenyző, aki biztosította helyét a játékokon, hiszen a tavalyi vb-n Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (74), Fodor Zoltán (84) és Deák Bárdos Mihály (120) is kvótát érő helyen végzett.

Az olaszországi viadalon kategóriánként négy versenyző szerez kvótát.

  Török elenfelet legyőzve jutott a negyeddöntőbe Virág

Virág Lajos nagy csatában legyőzte a török Mehmet Özalt, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogású birkózók első olimpiai kvalifikációs selejtező versenyén, Rómában.

Azt már a sorsolásnál tudni lehetett, hogy a 2005-ös világbajnokságon harmadik 96 kilós magyarra a könnyű első körös győzelem után kemény feladat vár, s az Özal elleni mérkőzés ebből a szempontból sem okozott csalódást.

 

A meccs egyperces meddő álló küzdelemmel kezdődött, majd a sorsolás a töröknek kedvezett, így előbb Virág térdelt a szőnyegre. A ráeső fél percben jól védekezett a magyar birkózó (1-0), ám a következő 30 mp-ben neki kellet volna akciót bemutatnia fordított szituációban, ami azonban nem jött össze (1-1), így később szerzett ponttal Özal nyerte a szakaszt.

A másodikban sem változott a felállás, eredménytelen első percet töröknek kedvező labdahúzás követett, majd jó Virág-védekezés (1-0). A következő fél percben - mikor már a magyar táborban felsejlett Módos Péter pénteki peches veresége - azonban Virág Lajos ismét megmutatta, milyen kiválóan emel, és három pontért szépen dobta el riválisát (4-0).

Következhetett a mindent eldöntő két perc, melynek első fele most is eredménytelen tusakodással telt. A sorsolásnál aztán (a meccsen először) a piros labda került elő a zsákból, így Özal térdelt elsőnek. A török ráadásul ezúttal sem tudta megakadályozni ellenfelét egy akció kivitelezésében, ami ugyan - kisebb vita után - csak egy pontot ért (1-0), de az mindenképpen további önbizalmat adhatott a magyarnak. Az utolsó félpercben aztán Özal mindent megpróbált, ám remekül védekező vetélytársával nem tudott mit kezdeni (2-0), így magyar továbbjutás lett a vége.

Virág a negyeddöntőben a fehérorosz Cimafej Dzejnyicsenka ellen lép szőnyegre.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.