Az új miniszter szerint a helyi közösség sokat segíthet a hajléktalanoknak

Az új szociális miniszter a hajléktalanok társadalmi integrációjában a helyi közösségek segítségére számít. Szűcs Erika (MSZP) az MTI-nek adott interjújában azt is közölte: el szeretné érni, hogy a bizonytalan társadalmi státuszú, fedél nélkül élő társaiktól ne féljenek az emberek.

Az új szociális és munkaügyi miniszter szerint e félelmeket a helyi közösségi együttműködésben lehetne tompítani. Álláspontja szerint ennek érdekében új elemeket is be lehet építeni a hajléktalanellátás rendszerébe, ebben pedig az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködése meghatározó lehet, hiszen ők tudják, milyen feladatokat lehetne megoldani.

Szűcs Erika úgy látja, minden településen lehet találni olyan értelmes tevékenységet, amivel megteremthető a kapcsolat a helyi közösség és az ott élő hajléktalanok között. Ezek között említette a lakókörnyezet gondozását, valamint saját példáját: hogy ő a közterületen kéregető otthontalanoknak fizet azért, ha távollétében vigyáznak a parkoló autója épségére.

Mint mondta, egyáltalán nem tartja butaságnak az olyan rendhagyó ötleteket, amelyek társadalmilag hasznos munkához juttatják a rászorulókat. Közölte, az önkormányzatok a hajléktalanokat képviselő szervezetekkel köthetnének olyan megállapodásokat, amelyek megélhetést biztosítanának az otthontalanoknak.

Szűcs Erika szerint meg lehetne fontolni gyűjtőurnák köztéri felállítását is, hogy a hajléktalanok "ne egyenként kéregessék a száz forintot"; az így befolyó pénzt a segítő szervezetek osztanák szét.

Közölte, a közterületi kitiltást nem tartja elfogadható megoldásnak, hiszen így a kéregetők a szomszédos utcákban jelennek meg, miközben a város nem tett semmit azért, hogy a rászorulók változtatni tudjanak az életükön. Jelezte ugyanakkor azt is, meg tudja érteni azokat a polgárokat, akik kifogásolják a közterületeken kéregető hajléktalanok megjelenését. Véleménye szerint azonban a változtatáshoz nincs szükség a megalázó közterületi kitiltásra.

"Ezer apró finomság van, ahol kötődést lehet a hajléktalan és a helyi közösség között teremteni" - hangoztatta a szociális miniszter, aki szerint ehhez a társadalom előítéletes gondolkodásmódján is változtatni kell. 

Szűcs Erika szerint mindenkinek meg kell értenie, hogy a nehéz sorsú, "bizonytalan társadalmi státuszú" emberek nem jelentenek veszélyt, ha hasznos tevékenységet, munkát biztosítanak a számukra.

Az új szakminiszter a tervezett változtatások között említette a hajléktalanok egészségügyi ellátásának a kérdését. Mint mondta, ebben előre kell lépni, mert nem tartja szerencsésnek, hogy az egyes civil szervezetek "ambíciójától és képességeitől függ" a szolgáltatás biztosításának a lehetősége.

Közölte azt is, úgy látja, hogy az idősödő, rossz egészségi állapotú hajléktalanok számára bentlakásos otthonok kialakítását tartja szükségesnek.

Szűcs Erika szerint a magyar szociális rendszer a hasonló fejlettségű országok viszonylatában nagyon sok szolgáltatást biztosít; "máshol jóval kevesebb élethelyzet megoldását támogatják közpénzből".

Miskolc volt szociális alpolgármestere úgy tapasztalta, a szociális szolgáltatások mindig ott működnek jól, ahol van egy civil szervezet, amelyik hatékony szakmai kapcsolatrendszert tud kiépíteni egy feladat ellátása köré.    Ha tehát fenn akarjuk tartani a szociális ellátásoknak ezt a széles spektrumát, akkor azon kell gondolkodni, hogy a szociális szakma erőteljesebb kapcsolatokat építsen ki például a munkáltatókkal - fogalmazott a miniszter. Mint mondta, ennek szerepe lehet abban is, hogy a rászorulóknak ne a közmunka legyen az egyedüli foglalkoztatási lehetőség.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.