Előzetesben a kutyáit gyerekekre uszító férfi

A Miskolci Városi Bíróság tegnap harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 63 éves nemesbikki férfit, aki a háza melletti futballpályán játszó gyerekekre uszította tizenhárom kutyáját szerda este. Mint arról lapunkban hírt adtunk, a falka a hétéves K. Róbertet halálra sebezte.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a férfi - aki ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás - továbbra sem ismeri el, hogy ő biztatta volna a kutyákat a pályán focizó gyerekek megtámadására, miután zavarta a zajongásuk. A tanúvallomások azonban ezt támasztják alá. Úgy tudjuk, az ittas H. János előbb uszította kutyáit, majd rádöbbent a várható következmények súlyára és megpróbálta megfékezni a felbőszített ebeket, ám ez már nem sikerült neki. A kutyák a menekülő gyerekek közül a hétéves Róbertet utolérték, s bár az édesanyja megpróbálta kiszabadítani a falka karmai közül, már csak a haldokló fia szétmarcangolt testét vehette a karjába.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.