Szigorítaná a biztosíték szabályait az igazságügy

Nem hagyhatná el az országot az ítélethozatalig az a külföldi állampolgár, aki halálos közlekedési balesetet okozott - így módosítaná a büntetőeljárási törvényt az igazságügyi és rendészeti tárca.

Amint lapunkban is beszámoltunk róla, Írország nem hajlandó kiadni Tobin Francis Ciaránt, aki 2000. április 9-én, Leányfalun saját hibájából két gyermeket gázolt el, és emiatt három év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Az ír jogszabályok szerint csak akkor lehetne kiadni, ha elmenekült volna, ám erről szó sem volt, hiszen az ötszázezer forint biztosíték letétele után szabadon távozhatott. Egy dán férfi 2002 júliusában, Törökbálint közelében hajtott bele egy másik kocsiba, amelynek két utasa meghalt, ketten maradandó fogyatékosságot szenvedtek. A bíróság engedélyezte a biztosíték letételét, majd az okozó távollétében három év börtönt szabott ki. A dán hatóságok a férfit nem adták ki: saját jogszabályaik szerint erre csak akkor lenne mód, ha perújítást kérne. Ugyancsak 2002-ben okozott halálos balesetet Dabason egy német állampolgár, akit biztosíték fejében szintén elengedtek, majd szabadságvesztésre ítéltek. Miután nem jelentkezett, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, és Szerbiában fogták el. Bizonytalan, hogy kiadják-e.

A ma hatályos szabályok szerint kisebb-nagyobb összeg letétele után szinte mindenki hazatérhet. A törvény ugyanis csak annyit ír elő, hogy "ha a terhelt külföldön él, kérelmére a vádirat benyújtásáig az ügyész, azt követően a bíróság engedélyezheti biztosíték letétbe helyezését". Ekkor az eljárást, ha az érintett az idézésre nem jelenik meg, a távollétében is lefolytathatják.

A minisztérium azt kezdeményezi, hogy a külföldi gyanúsítottak biztosíték ellenében történő hazatérését csak a legfeljebb nyolc évig terjedő börtönnel fenyegetett bűncselekmények esetében engedélyezzék. Kizáró ok lenne az is, ha valaki - akár gondatlanul - mások halálát okozta. Köteleznék az érintetteket, hogy nyilatkozzanak: ha végrehajtható börtönbüntetést szabnak ki, az ítélet végrehajtására visszatérnek.

A biztosíték célja annak garantálása, hogy az elkövető mindenképpen részt vesz az eljárásban, ezért lehetséges, hogy az összeget is érdemes lehet újragondolni. A tárcánál kérdésünkre nem cáfolták, hogy a miniszter az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként kezdeményezte azt is: tekintsék át a biztosíték alkalmazásának gyakorlatát, és erre a testület a Legfelsőbb Bíróságot kérte fel.

Gázolás után
Gázolás után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.