Több tucat felperes támadja a tubesi radart

Megkezdődött a civilek kontra Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási per a Tubesre tervezett NATO-radar ügyében a Fővárosi Bíróságon (FB) pénteken. A Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy a jogerős építési engedély végrehajtását mindaddig nem kezdi meg, amíg a civilek által indított közigazgatási perben jogerős ítélet nem születik.

A több tucatnyi felperes között van helyi civil, környezetvédő szervezet, Pécs megyei jogú város önkormányzata, továbbá magánszemélyek.

Korábban, a közigazgatási eljárásban az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd pedig másodfokon a honvédelmi miniszter is engedélyezte a Tubes tetején lévő katonai híradó objektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését. A közigazgatási eljárásban korábban megszületett másodfokú miniszteri határozatot azonban megtámadták a felperesek az FB-n.

A pénteki tárgyaláson a felperesek többek között azzal érveltek, hogy anyagi és eljárásjogi szabálysértések történtek a közigazgatási eljárásban. Kifogásolták, hogy a közigazgatási hatóságként eljáró honvédelmi szervek gyakorlatilag a saját ügyükről döntöttek, továbbá felvetették, hogy korántsem csak korszerűsítésről van szó, valójában egy új létesítményt építenek, a tervezett radar környezetében pedig fokozottan védett ivóvízbázisok, illetve azok védőzónája helyezkedik el.

A felperesi oldal felvetette azt is, hogy a tervezett radar 15-20 kilométeres hatásterületén belül több százezer ember él, a szakemberek egy része szerint pedig az elektromágneses sugárzás növeli a neurológiai megbetegedések számát. Bár, az nem bizonyított, hogy a radar káros az egészségre, de félnek az ott lakók, és ez már önmagában is egészségkárosító hatású.

Továbbá a felperesek szerint a radarépítés sérti a tulajdonhoz való jogukat is, hiszen senki nem szeretne nagy hatótávolságú radar közelében élni, így az ott lévő ingatlanok értéke csökken, ami jelentős kárt okoz a jelenlegi tulajdonosoknak.

A felperesek felvetették, hogy a honvédelmi szervek eljárása nemzetközi egyezményekbe ütközik, mert nem tartja be az elővigyázatosság elvét, amely szerint nem lehet az embereket olyan környezeti hatásoknak kitenni, amelyek következményei ismeretlenek, továbbá a nyilvánosság nemzetközi egyezményben rögzített elvének sem felelt meg a honvédelmi szervek eljárása.

Az alperesek ugyanakkor vitatták a felperesek perbeli legitimációját, azt hogy egyáltalán részt vehetnek ebben az eljárásban, miután ennek feltétele a nyilvánvaló és közvetlen kapcsolat a felek és a per tárgya között.

Az alperesi oldal egyik jogi képviselője többek között azzal is érvelt, hogy radarsugár főnyalábja legrosszabb esetben is csak a közeli televíziós adótorony tetejét éri, ezért a felperesek számára nem releváns.

Az alperesek azt is nyomatékosan hangsúlyozták, hogy ennek az eljárásnak a tárgya kizárólag az építési engedély jogszerűségének vizsgálata.

A Tubesre tervezett NATO-radar ügyében indult közigazgatási per pénteki tárgyalását elnapolták, május végén folytatódik a FB-n.

A Honvédelmi Minisztérium délután közleményben tudatta, hogy továbbra is kész - mint ahogy a tárgyaláson is készen állt - a bíróság számára bemutatni a tárca jogszerű magatartását, mely során az építési engedély megszületett a Tubes-tetőre tervezett sajátos, honvédelmi célú építmény (lokátor) megépítése céljából.

Hangsúlyozták, hogy a szaktárca már az előkészítés során is folyamatosan tájékoztatta a közvéleményt a beruházásról, és ezt követően is teljes nyilvánosságot biztosított az engedélyeztetési eljárás során, minden törvényi szabályzót betartva.

"Az előkészítés során lakossági fórumokon szakértők bevonásával, valamint tájékoztató iroda működtetésével folyamatosan tájékoztattuk a lakosokat a berendezés, illetve az objektum várható hatásairól, illetve az építésének módjáról" - fogalmaz a HM közleménye.

Azt is kiemelték, hogy a lokátor helyszínének kormányhatározatban történő kijelölése a helyben, e tárgyban kiírt és megtartott népszavazást követően történt meg, és az építési engedélyezési folyamat is csak ezt követően indult el.

A tervezés és az építési engedélyezés során keletkezett dokumentumokat, és szakértői véleményeket - a szolgálati titkot képező tervdokumentációk kivételével - a tárca mindenki számára hozzáférhetővé tette, azok nyilvánosak. Ezek jelenleg is elérhetőek a Honvédelmi Minisztérium honlapján - zárul a közlemény.

(MTI)

 

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.