"Mi történt ezzel az országgal, hogy ennyi baja van?" - kérdezte néhány napja egy bangkoki ismerősöm, aki a szomszédos Burmáról csak kósza hírekből értesül. Közben a thaiföldi tévé 7-es csatornája a Nargis ciklon után várható burmai menekülthullámot elemzi. Eddig hivatalosan százötvenezer burmai menekültről gondosodik a thai állam a határon felállított kilenc táborban. Egy keresztény segélyszervezet videofelvételein zsúfolt rongysátrakat és elveszett tekinteteket látni.

Burmáról jóformán mindenki kósza hírekből értesül, még a szomszédos Thaiföldön is. És csak rosszat hall. Több mint negyven éve.

Aki járt már ebben a varázslatos délkelet-ázsiai országban, az nem képes felfogni, hogyan lehet egy ilyen jószívű és alázatos néppel megáldott, gazdag és hatalmas országot a nyomorgók földjévé süllyeszteni. A brit gyarmatbirodalom egykori ékköve sikeresen kezdte a független, demokratikus létet. Akkoriban, a hatvanas években, még az ENSZ-nek is burmai főtitkára volt, U Thant, a burmai miniszterelnök jobbkeze, aki tíz évig vezette a nemzetközi szervezetet. Amikor U Thant 1971-ben meghalt tüdőrákban, Burma már a katonai junta kezén volt, és azóta sem sikerült kivergődnie belőle. Ma a burmai demokrácia legitim örököse, a Nobel-békedíjas Ang Szán Szú Gyji 17 éve raboskodik katonai őrizetben, mint a burmai szabadság palackba zárt szelleme.

Burmában az utóbbi időben új szokás honosodott meg a külföldiek számára elérhető településeken. Az emberek segítségért könyörögnek az arra járó utazónak. Nem olyan ez, mint a közeli Kambodzsában vagy Indiában "megszokott" koldulás. A burmaiak figyelemért könyörögnek. "Azt szeretném, ha a világ tudna arról, mi folyik ebben az országban évtizedek óta" - mondja Phong, egy turistákat fuvarozó családi vállalkozás sofőrje Mandalayből.

A hatalmi harcokban, népfelkelésekben és természeti katasztrófákban meggyötört Burmába érkezik is segély bőven külföldről: pénz, ruha, gyógyszer és élelem. George W. Bush szavaival élve a "szívből Burma népének" ajánlott nemzetközi segélycsomag értéke a Nargis ciklon pusztítása után sok millió dollárra rúg, de szokás szerint a nagyja nem talál célba. Míg a televízió Burmában és másutt a lakosságnak piknikdobozokat osztogató burmai katonaságot mutatja, a helyszínre igyekvő segélyszervezetek a helyzet súlyosbodásáról tudósítanak. Burma egyetlen független magazinja, az Észak-Thaiföldön szerkesztett Irrawaddy éhező falvakról ír, ahol egy hete hiába várják a segélyeket.

Katonai puccsokért, tömegbe lövetésekért és a nép kiszipolyozásáért bizonyára meg lehetne találni a felelősöket Burmában, de kinek a számlájára írható egy valószínűleg 60000 halálos áldozattal járó természeti katasztrófa? India azt állítja, hogy két nappal előre jelezte a Nargis ciklon érkezését. Burmában ugyan nem könnyű ennyi idő alatt értesíteni az Irrawaddy-folyó deltájának földműves falvait, például a Laputta régióban, ahol a fele lakosságot elsodorta az ár, de tény, hogy a burmai kormány semmilyen óvintézkedést nem tett, még a legnagyobb városban, Yangonban sem.

A Nargis 190 kilométeres sebességgel támadt Burmára, és százezrek otthonát söpörte el az Irrawaddy-deltában. Napról napra, ezrével nő a halottak száma. Yangont, az egykori fővárost több helyütt teljesen megbénította a csapás. Villanypóznák, hatalmas fák, fél házak hevernek keresztben az utakon, és emeletig áll a víz a város nagy részén. Állami támogatás lassan vagy egyáltalán nem érkezik, míg a nemzetközi segélycsomagok szinte tornyosulnak, de az adminisztráció lassúsága miatt nem jutnak el a rászorultakhoz. Úgy tűnik, a katasztrófa sújtotta területeken az emberek csak saját magukra számíthatnak.

Mintha megérezte volna a tragédia előszelét, a burmai katonai junta már korábban sorsára hagyta Yangont. Az ország székhelye két éve átköltözött Pjinmanába, az északi hegyvidéken kialakított kis erődvárosba. (Ugyanez a junta változtatta Burma hivatalos nevét Mianmarra, noha a köznyelv ragaszkodik a Burmához.) Yangon azóta áramkimaradásokkal, romló köztisztasággal és közbiztonsággal küszködik. Ha a város újabb tragédiája nem is érinti meg a burmai vezetést, az ország mezőgazdaságának durván kétharmadát kitevő Irrawaddy-delta rizsföldjeinek pusztulását nehéz lesz figyelmen kívül hagynia. A rizs ára máris emelkedik az országban, és az elárasztott deltavidéken a legkülönbözőbb járványok kitörését jósolják a szakemberek.

Ilyen vészhelyzetben a burmaiak első menedékútja a temlomba vezet, a buddhista szerzetesekhez. Több településen szinte azonnal beindult a hagyományos, önszerveződő buddhista segítségnyújtás, de a burmai katonaság állami ellenőrzésre hivatkozva betiltotta a szerzetesek akcióit.

A sors fintora, hogy a ciklon éppen a várva várt új alkotmány népszavazása előtt egy héttel rohant neki Burmának, mint valamiféle égi ómen. Burma betiltott és száműzetésbe vonult politikai ellenzéke a kezdetektől fogva óva intette az országot "az önkényt megszilárdító" alkotmánytól. Több politikai elemző ezért most a burmaiak babonás természetében bízik, és a katonai kormány gyengülését prognosztizálja a világsajtóban.

Az igazság az, hogy a katonai junta Burmában sosem volt népszerű, és támogatói egy szűk hatalmi elit hidegvérű üzletemberei (köztük az etnikai ellenállás átpártolt vezetői), akiket köztudottan hidegen hagy a nép kínlódása. A burmai kormány az alkotmányos népszavazást is csak

nemzetközi nyomásra volt hajlandó elhalasztani (két héttel) május 24-re. A sorsára hagyott deltavidék nem számottevő szavazóbázis.

Burmában az ellenzéki szavazók számát tízezrével csökkentik a katasztrófák és a tömeges elvándorlások. Csak a szomszédos országokban, például Thaiföldön és Malajziában, összesen egymillió illegális burmai menekült húzta meg magát, egy jobb életben reménykedve. Közülük kerülnek ki az illegális halászhajók tengerbe fúlt matrózai, a lezuhant segédmunkások és a megmérgezett alkalmazottak, Thaiföld legkiszolgáltatottabb munkásai. Legutóbb áprilisban hallottunk ötvennégy illegális burmai menekültről, akik útközben megfulladtak egy thaiföldi teherautó túlzsúfolt konténerében. A hullákat a sofőrök az út szélén hagyták.

"A páva csak akkor fog újra táncolni, ha megtanítjuk rá" - mondja Burma nemzeti szimbólumáról Szalaj Ang, a burmai emigráns ellenállás egyik vezetője, aki illegális oktatótáborokat szervez a demokráciáról a thai-burmai határon, hogy a jövő generációja másképp gondolkodjék. Szalaj szerint a burmai nép csak saját magára számíthat demokratikus harcában, "mert a nagyhatalmi viszonyok nem engedik meg a közvetlen beavatkozást".

Kína árnyékában a függetlenségi mozgalmak nehezen képesek kibontakozni. Burmát a nagy testvér már a legelső katonai-szocialista puccs óta az ölén hordozza, elhalmozva gépekkel és fegyverekkel - lojalitásáért és pótolhatatlan természeti kincseiért cserébe. Ezzel Burma tökéletes védettséget kapott a külföldi beavatkozás ellen, és katonai kormányát India, Thaiföld, Vietnam és a többi környező ország is támogatja.

Hiába azonban minden földi hatalom, ha egy szélvihar képes két nap alatt átrajzolni az ország térképét. Akár Burmában, akár New Orleansban. A két eset kísértetiesen hasonlít egymáshoz, de nem csak az akadozó segélyek és az elhanyagolt előrejelzések miatt. Országos ügyeknél súlyosabb problémát vetítenek előre. A szuperhatalmak idejéből átléptünk a szuperciklonok korába.

Az egész világot sújtó katasztrófáról Al Gore amerikai demokrata szenátor, a globális felmelegedés elleni mozgalom frontembere nemrég így fogalmazott: "A tragédia csak hatalmi érdekeken túlnyúló összefogással kerülhető el". Al Gore ekkor még nem tudott a Nargis ciklonról, de Burma példáját látva ezek a prófétai szavak még erősebben visszhangoznak.

Bangkok, 2008. május

Szerzetesek tisztítanak meg egy utat a vihar után