Fidesz: Gyurcsány környezete érdekelt lehet az MVM-privatizációban

A Fidesz szerint a miniszterelnök "az általa jól ismert és kipróbált üzleti partnerek bevonásával" akarja megvalósítani az MVM feldarabolását és privatizálását - mondta Balsai István, az ellenzéki párt szakpolitikusa sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy sajtóhírek szerint Lengyel Gyulát nevezik ki az MVM élére.

Mint mondta, az MVM teljes vezetését lecserélik egy fő kivételével, és sajtóhírek szerint Lengyel Gyula lesz a cég új elnöke.

A Fidesz Lengyel Gyula személyét azért kifogásolja - folytatta Balsai István - mert 13-14 évvel ezelőtt, egy olyan, "szerencsére kudarccal végződő" üzletben akart részt venni az MVM akkori vezetőjeként, amelynek eredményeképpen a két magyarországi olajtározó kizárólagos állami tulajdonból a Gyurcsány Ferenc és anyósa, Apró Piroska érdekeltségi körébe tartozó cég tulajdonába ment volna át, óriási hasznot eredményezve.

Balsai István úgy fogalmazott: ez nem volt sikeres üzlet, de arra mindenképpen jó, hogy a minden támogatottságot elvesztett miniszterelnök "az általa jól ismert és kipróbált üzleti partnerek bevonásával" megvalósítsa az MVM feldarabolását és privatizálását.

Mint mondta, 1995-ben Gyurcsány Ferenc még nem politizált, hanem "vásárolt", többek között a balatonőszödi üdülőt és a Motimot, és ez az időszak, amikor anyósa, Apró Piroska rövid ideig Horn Gyula kabinetfőnöke, majd az MVM akkor vezérigazgatójának, a most ismét kinevezni kívánt Lengyel Gyulának lesz a tanácsadója.

Balsai István szerint ekkor a Gyurcsány Ferenc és anyósa érdekeltségi körébe tartozó Altus minden szakmai referencia nélkül a Lengyel Gyula vezette MVM-mel közösen létrehozta a Fortus Rt-t, azzal a céllal, hogy megszerezze a Százhalombattán és Tiszapalkonyán akkor felépült két nagy olajtározót. Hozzátette: ha az ÁPV Rt. akkori elnöke, Kovács Árpád - a Állami Számvevőszék jelenlegi vezetője - nem akadályozza meg a tranzakciót, akkor az Altus 9 milliós befektetéssel 120 milliós nyereséghez jutott volna.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a miniszterelnök két, egymással nem konkuráló céggé kívánja szétszedni a MVM-et, így nem állja meg a helyét az az érvelés, miszerint azért kell az MVM-et feldarabolni, hogy a monopolhelyzet megszűnjön. Mint mondta, az MVM továbbra is az energiabeszerzésért felel, a Mavir pedig a hálózatért, így ez a két cég nem lesz egymás konkurenciája.

Szerinte a cél valójában az, hogy a privatizáció segítségével ma még nem ismert befektetőknek átjátsszák az ország utolsó stratégiai fontosságú, állami tulajdonban lévő cégét. Szerinte a miniszterelnöknek ez a magatartása abba a több éves folyamatba illeszkedik, amelyben az országot a saját részvénytárságaként kezeli.

Arra a felvetésre, hogy miniszterelnök szerint a tervezett lépések miatt csökken majd az áram ára, Balsai István azt mondta: lehet, hogy a világ normális országaiban a piacnyitás ezt eredményezi, azonban Magyarországon eddig nem tapasztalta ennek a jeleit, hiszen sem a telefonszolgáltatók, sem a biztosítótársaságok nem csökkentették áraikat a monopolhelyzet megszüntetése után.

1,002 milliárd forint osztalék

A cég ma megtartott közgyűlése 32,5 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel hagyta jóvá a tavalyi gazdálkodásról szóló beszámolót.

Az MVM Társaságcsoport tavalyi gazdálkodásáról készített beszámolója szerint az év 35,449 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel zárult.

Az MVM közleménye szerint 2007-ben 60,3 milliárd forint összegű fejlesztés több mint fele bővítő jellegű volt, ezen belül a MAVIR korszerűsítő ráfordításai 20 milliárd forintot tettek ki.

A társaságcsoport tavaly 6,3 százalékos létszámleépítést hajtott végre, záró létszáma 8.613 fő volt.

A társaság kedden tartja igazgatósági ülését, amelyen megválasztja elnökét.

Gyurcsány Ferenc ma egy szakmai konferencián azt mondta: a Mavir leválasztása a Magyar Villamos Művekről a fogyasztók érdekeit, a piaci versenyt szolgálja. A szétválasztás nyomán két tőzsdeképes társaság jön létre, az MVM a termelést és a nagykereskedelmi funkciót, a Mavir a hálózatot és a rendszerirányítást végzi.

A kormány a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal és a Magyar Energiahivatal álláspontját fogadta el, amikor az energiamonopóliumot megtestesítő MVM-et két versenyző társaságra bontotta - magyarázta Gyurcsány.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.