Korrupcióval gyanúsítják az izraeli miniszterelnököt

Illegális kampányfinanszírozás miatt korrupcióval gyanúsítja a rendőrség Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt - jelentette be az igazságügyi minisztérium csütörtök este.

A tárca által kiadott közlemény szerint Olmert még a 90-es években hosszú időn keresztül dollárszázezreket kapott egy amerikai üzletembertől, és a pénzt jogellenes módon használta fel választási kampányainak finanszírozásához.

Olmert kijelentette, hogy soha nem fogadott el illegális kampánypénzeket. Közölte azt is, hogy lemond a miniszterelnöki tisztségről, amennyiben vádat emelnek ellene.

A kormányfő az állami televízióban közvetített drámai hangvételű beszédében igyekezett bizonyítani ártatlanságát. Kijelentette: soha nem fogadott el kenőpénzt, és egy árva garast sem tett zsebre, és ezért honfitársai szemébe mer nézni.

Ugyanakkor elismerte, hogy a zsidó származású New York-i üzletember, Morris Talansky nyújtott neki támogatást, de szemben az igazságügyi szervek vádjaival ennek az összegnek az átutalása és felhasználása nem volt törvénybe ütköző.

Olmert ellen további két vizsgálatot is folytat a rendőrség, egy ingatlanvásárlási ügyben, valamint bizonyos politikai kinevezések ügyében.

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint az amerikai kormányzat izraeli belügynek tekinti a miniszterelnököt ért korrupciós jogi eljárást, és ezért George Bush elnök nem változtat a jövő héten esedékes közel-keleti  körútjának a programján, így izraeli látogatását is az eredeti tervek szerint bonyolítja le.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.