Nedves falú pincében, stószban állt a cimbalomművész Rácz Aladár és felesége, Yvonne Barblan hagyatéka. Innen vásárolta meg a Vivace Zenei Antikvárium, amely május 16-án elárverezi a tételeket. A zenetörténész Bősze Ádám reménykedik, hogy a ritkaságokkal tarkított anyag egyben marad.
Több húron pendülő
Egy budapesti antikváriumtól keresték a zenetörténész Bősze Ádámot, van itt egy hagyaték bizonyos Rácz Jenőtől. Nem hallott ilyen nevű muzsikusról, de mivel zenei antikváriumot visz, elballagott a Bajcsy-Zsilinszky úti pincéig. A dokumentumokra a plafonról apró szemekben csöpögött a víz. Fölpakolta Bősze az ígéretesnek és ismeretlennek tűnő anyagot, ám mikor nekiült tanulmányozni, rájött, szó sincs Jenőről. Rácz Aladár emlékeit lapozza, akit Saint-Saëns a cimbalom Liszt Ferencének nevezett.
A jászapáti zeneiskola megvásárolná a hagyatékot
A jászapáti Rácz Aladár Zeneiskoláért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Utasiné dr. Garay Borbála tudósítónknak azt mondta: korábban abban bíztak, hogy a világhírű cimbalmos özvegye Jászapátira vagy a zeneiskolára hagyja majd férje örökségét, kottáit, feljegyzéseit. Egy közvetítőn keresztül néhány éve megpróbálták közölni vele ezt a kérést, de úgy tűnik, szavaik nem jutottak el hozzá. Zeneiskolájuk tizenkét évvel ezelőtt, magánkezdeményezésre alakult, jelenleg is alapítványi formában működik. Évről évre egyre nehezebben teremtik elő az iskola fenntartásához szükséges összegeket, jelenleg mintegy kétmillió forint hiányzik a kasszájukból. - Ilyen körülmények között, hiába is szeretnénk, képtelenek lennénk egy árverésen sikerrel licitálni Rácz Aladár örökségére - mondta Utasiné dr. Garay Borbála. Ennek ellenére nem adják fel: megpróbálnak egyszeri támogatást kérni az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól, s talán így sikerül megvásárolniuk a hagyatékot. Megjegyezte: intézményük alapító okiratában az is szerepel, létrehozzák a "Rácz Aladár Cigányságtörténeti Oktatómúzeumot", ahol a neves művész életútját, pályáját ismerhetik meg az érdeklődők. Erre egyelőre szintén nincs pénzük. Jászapáti jegyzője azt mondta: nincs a város költségvetésében olyan forrás vagy tartalék, amelyből az önkormányzat licitálhatna a művész hagyatékára. (D. J.)
Hallás után tanult zenélni cigányzenész családjától a kis Rácz. Nyolc-kilenc évesen már apja zenekarában játszott, tizenévesként az EMKE kávéházban ütötte boszorkányos gyorsasággal a húrokat. Húszas évei közepén Párizsba szerződött, autodidaktaként tanult franciául meg kottát olvasni, átiratot készíteni. Hangszerét is megújította, pedált épített rá, a verőket átformálta.
1927-től Franciaországban ragadt, ott élt feleségével, Yvonne Barblan zongoraművésszel. Igor Sztravinszkijjal egy mulatóban ismerkedett össze, ahol a zeneszerző elkezdte lejegyezni a zenét. Mikor ezt meglátta a cimbalmos, állítólag azt gondolta: játszok neked olyat, amit nem tudsz leírni! Sztravinszkij később azzal toppant be Ráczékhoz, segítsen neki cimbalmot venni, és tanítsa picit játszani. "Cserébe" több művébe is becsempészte a hangszert. (A Ragtime premierjén maga Rácz zenélt.)
1935-ben a honvágy hazaköltöztette Ráczot, és katedrát adott neki a zeneművészeti főiskolán. A Kossuth-díjas muzsikus ötven éve halt meg, felesége Bartókkal, Kodállyal, Sztravinszkijjal váltott leveleit átadta a Bartók Archívumnak. A többi könyv, kotta, kézirat, fotó az özvegy halála után, pár éve a család egyik ismerőséhez került, innen a csöpögő pincébe.
Nézegetjük a foszladozó vagy az éppenséggel teljesen ép könyveket, nyomtatványokat. Kiemel egy cimbalomra preparált Bach-kottát: D-moll kettősverseny - eredetileg - két hegedűre, zongorára. Kézzel írott hangjegyek kerülnek elő, az elrontott ütemezés átfirkálva, majd fejjel lefelé a dal, már hiba nélkül. Megmaradt egy kartonlap darabkezdetekkel, amelyet a cimbalmára tett Rácz.
A kollekcióban több kéziratos vázlat is szerepel. Az egyik lap tetején tanítványainak ne-ve, oldalt gyakorló-időpontok. Bőszéék azt feltételezik, ezek a tervezett cimbalomiskola jegyzetei. Ha a tanítványainak szánja, odaadta volna nekik. Magának sem készíthette, öt évvel halála előtt már nem volt ilyenre szüksége. Aztán előkerül egy dosszié, rajta felirat: Souvenir de la vie d'Aladár Rácz. A meg nem jelent életrajzi összefoglaló gépirata, a feleség korrektúrajeleivel.
A zenetörténész reménykedik, a kollekció közintézményhez vagy gyűjtőhöz kerül. Már két helyre kínálta: a szülőváros, Jászapáti önkormányzatának és a Zeneakadémiának. Az egyetemnek azt is ajánlotta: ír nekik pályázatot a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Köszönték, nem kérték. De nem adja fel Bősze, elsőként egy tételben, 600 ezer forintos kikiáltási áron hirdeti meg az anyagot május 16-án. Ez nem tekinthető vagyonnak, manapság egy Bartók-levélért simán adnak 500 ezret. Utána már egyenként kínálja a dokumentumokat: ha így sem kelendők, megvárják leendő gazdáikat az antikváriumnál.
Azért ilyen szkeptikus a zenetörténész, mert elég kevesen gyűjtenek itthon kottákat, zenei tárgyú könyveket. Hogy miért tart fenn mégis zenei antikváriumot? Az interneten vásárló külföldi gyűjtők kedvéért.
Kartonlap darabkezdetekkel, amelyet a cimbalomra tett Rácz
