Pongrác, a "dekakirály"

Kicsiny falvak is szeretnének híresek lenni. Az 1300 lelkes, Komárom-Esztergom megyei településen, Súron egy helybeli fiú megdöntötte a dekázás Guinness-rekordját. Csima Pongrác rendkívüli eredményét a helyszínen ugyan hitelesítették, ám a világrekordok könyvébe mindeddig azért nem kerülhetett be, mert hiányzik az esemény megtörténtét igazoló hivatalos angol fordítás.

Amikor a 22 éves Csima Pongrác tavaly azzal a kéréssel jelent meg a polgármesteri hivatalban, hogy a sportpálya avatásán szívesen megmutatná a nagy nyilvánosság előtt, mire képes a focilabdával a dekázás művészetében, Sógorka Miklós polgármester azonnal igent mondott.

Csima Pongrác képességei ugyanis valóban nem hétköznapiak. A dekázás korábbi rekordere félóra alatt 2215 labdaemelést volt képes produkálni, míg a súri fiatalember 4260-at.

Egy másodperc alatt kétszer rúg a labdába Pongrác, aki nyolcadikos korában, focizás közben vette észre, hogy másra is képes, mint a társai, akik akkoriban ötvenet-hatvanat voltak képesek fél óra alatt dekázni, míg ő a hatszázat is produkálta.

Dekázva járkált Csima Pongrác a fociedzésekre, s nagyon élvezte, hogy az utcán megbámulják a falubeliek, akik elismerően csettintettek: "Nahát, mit tud ez a fiú!" A Guinness-rekord megdöntésére azonban külön, napi háromszor félórás edzésekkel is készült. Amikor úgy alakult a munkaideje a komáromi összeszerelő üzemben, hogy hajnali fél ötkor kellett műszakba indulnia, már háromkor felkelt, hogy előtte még dekázhasson.

Boldog nap volt a rekorddöntés: ott tapsolt a pálya szélén a falu, de a munkatársai közül is sokan. Voltak, akik még Szlovákiából is átjöttek, csak hogy Csima Pongrác dicsőségének tanúi lehessenek.

A fiatalembert azóta több sportrendezvényre is hívták már fellépni, de az igazi felfedezés - amiben reménykedett - mégis csak elmaradt. Valahogy egyetlen sportvezető sem lát fantáziát Pongrác képességeiben - vagy csak nem tud róla -, pedig egyre több labdaemelésre képes, s nem csupán lábfejjel, hanem újabban már háton fekve, talpon is megy a négyszáz.

A fiatalember most így beszél a jövőjéről:

- Hát, elég kilátástalan. Asztalos a szakmám, de allergiás vagyok a porra, úgyhogy egy gyárban dolgozom Komáromban, ahol annyit keresek, ami a megélhetésemet fedezi. Ha valaki megkeresne azzal, hogy amit a labdával produkálni tudok, az nem haszontalan, és lehetne kezdeni vele valamit, nagyon örülnék a lehetőségnek.

Addig is örömmel élvezi a helyi dicsőséget, s lankadatlanul edz, noha Guinness-rekordját - bár az önkormányzat által felkért hazai szervezet hitelesítette - még nem hitelesítették. Az eseményt regisztráló "házilagos" fordítást ugyanis Angliából azzal küldték vissza, hogy forduljanak a súriak egy hivatalos fordítóirodához.

A polgármester azt mondja: ezt mindenképpen megteszik, nem hagyják veszni ilyen apróság miatt a dicsőséget.

Csima Pongrác a súri pályán
Csima Pongrác a súri pályán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.