Visszautasítja a visszaélések vádját a Sapientia Egyetem vezetése

Élénk visszhangot  váltott ki Erdélyben a kolozsvári Szabadság összeállítása, amelynek  egyik cikke szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen  (EMTE) az elmúlt években számos visszaélés történt, az intézmény vezetése pedig visszautasította a lap ezzel kapcsolatos  megállapításait.


A kincses városban megjelenő napilap a múlt hétvégén összeállítást közölt e témáról, annak "utóéletét" nagy figyelemmel  kíséri a Transindex erdélyi hírportál és a bukaresti Új Magyar Szó  (ÚMSZ) is.

A Szabadság egyik írásának szerzője tudni véli, hogy az egyetem  a romániai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket  fizetett, a közbeszerzési kötelezettségekről megfeledkezett,  ötletszerű fejlesztésekbe bocsátkozott, eközben várta évente az  újabb pénzeket Budapestről.

A Szabadság cikke a 2004-ben és 2007-ben végzett átvilágítások  eddig bizalmasan kezelt eredményeire hivatkozva megállapítja, hogy  az intézményben rengeteg visszaélés történt, szerződések maradtak  lezáratlanul, a szerződött összegek jelentős részét pedig nem  számolták el. A finanszírozásban nem valósult meg az, amit az EMTE  már 2000-ben az alapító okiratban felvállalt, miszerint az egyetem  finanszírozásához a magyar költségvetés mellett az alapító erdélyi  egyházak, önkormányzatok és közösségek is hozzájárulnak, de más  forrásokat is igyekeznek bevonni - írja a szerző, megállapítva, hogy  a későbbiekben "maradt kizárólag a magyar állam", az intézmény  semmit nem tett annak érdekében sem, hogy az egyetem eltartásához  legalább az egyre jobban izmosodó erdélyi magyar vállalkozói réteg  járuljon hozzá.

A szerző szerint az intézmény elkezdett spekulálni a Budapestről  érkező pénzekkel, az el nem költött összegeket letagadta, bankokban  kamatoztatta, ötletszerűen és pályáztatás nélkül ingatlanokat  vásárolt.

Nem késett a Sapientia Alapítvány és az EMTE vezetőinek válasza.  Közleményükben Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, valamint  Dávid László, a Sapientia EMTE rektora felháborodásának adott  hangot. Sérelmezik, hogy az említett cikk "a legalapvetőbb újságírói  deontológiai kritériumokat is figyelmen kívül hagyja", az aláírók  azonban nem tértek ki arra, hogy szerintük pontosan miért is  etikátlan a szöveg (egyébként e két személlyel is készült egy-egy  interjú az említett összeállításban).

Kató Béla szerint nem fedezi az egyetem működési költségeit a  magyar költségvetési támogatás, az idén például mintegy 400 millió  forint hiányzik, ezt pedig - mint mondta - pályázatokból kell  fedezni. A kuratórium elnöke visszautasította az  ingatlanspekulációval kapcsolatos vádakat.

Dávid László az ÚMSZ szerdai számában "hamis, hazug, álnok  állítások sorozatának" nevezte a Szabadság cikkét. Elutasította azt  a vádat is, miszerint a Sapientián "kétes minőségű" oktatás zajlana.  Azzal érvelt, hogy az intézmény az akkreditáció közelében áll, és  diákjai kilencven százalékban sikeresen államvizsgáznak.

Az ÚMSZ szerint az egyetem vezetői jogi lépéseket helyeztek  kilátásba, s jelezték, hogy a riportban közölt állításokra az elkövetkező napokban tételesen kívánnak válaszolni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.