Mielőtt a konkrétumokról szólnék, érdemes megjegyezni, hogy Kozák Márton, jó néhány hatalomban lévő politikushoz hasonlóan, úgy érzi, a média "hűtlenül cserbenhagyta", nem méltányolja a baloldali kormánykoalíció igyekvését és jó szándékát. A sértettség, a méltánytalanság érzése tűnik ki az írásából, melynek egyébként az utóbbi időben Gyurcsány Ferenc is többször is hangot adott. Telve vagyok empátiával, megértem ezt az érzést, mégis azt ajánlom, az érintettek végezzenek "valóságpróbát", nézzék meg, hogy érzelmeik összhangban állnak-e a tényekkel. Jelen esetben mindazokkal az információkkal, melyek az osztrák-magyar "állobbi" ügyében, akár töredékesen is, rendelkezésre állnak.

A bécsi Format című hetilap megírta: a Rail Cargo Ausztria a MÁV Cargo privatizációja után a vételár 1,75 százalékát utalta át, mégpedig sikerdíj címén a Geuronet nevű kis magyar betéti társaságnak. Az osztrák lap a pontos forrás megjelölése nélkül arról írt, hogy ennek az óriási összegnek, 7,1 millió eurónak a nagyobb része magyarországi politikusok zsebébe jutott, akik az ügylet fölött bábáskodtak, illetve magyar politikai pártoké lett, vagyis a "burkolt pártfinanszírozás" célját szolgálta.

Nem ez az első hír, mely az osztrák sajtóban a magyar pártfinanszírozás korrupciógyanús hátteréről napvilágot látott. Ismeretes, hogy egy másik nagy osztrák cégről, a Strabagról is azt írták, komoly összeget juttatott egyes, az autópálya-tenderek elbírásában jelentős befolyással bíró pártoknak, az SZDSZ-nek és az MSZP-nek is. Még a "kifizetőhelyeket" is megjelölték.

Kozák úgy véli, a közismerten ellenzéki nézeteket valló Schmidt Máriának nem volt alapja azt állítani, hogy a privatizációs ügyletben "kétmilliárdos sikerdíjat kapott valaki, akiről azt sem tudják (ti. a MÁV vezetői), kicsoda". Ezzel a véleményével az újságírónak, illetve a szerkesztőnek vitába kellett volna szállnia, bátran ki kellett volna állnia... Mi mellett is? Az igazságért?

De kedves Kozák Márton, ki ismeri az igazságot, összes részletével együtt, a maga teljességében? Számomra kifejezetten megnyugtató, hogy Gulya Andrással 2002 óta ismerik egymást, és ön jó véleménnyel van róla. De miféle garanciát jelent ez arra nézve, hogy nem igazak a Format információi arról, hogy mi célt szolgált az a 7,1 millió euró, amit Gulya nyelvtanárnő édesanyja betéti társaságának, a Geuronetnek utalt át a Rail Cargo Austria?

Figyelemre méltó teljesítmény az ön részéről, hogy fél napig gyűjtögette az internetről a Cargo privatizációjával kapcsolatos információkat. Ennek alapján állítja, hogy az ügylet körül minden a legnagyobb rendben volt, a MÁV a teherszállító ágazatáért többet kapott, mint amennyit eredetileg remélt. Bizonyára egyetért Gustav Poshalkóval, az Osztrák Államvasutak igazgatójával, aki azt állította a Magyar Közlekedés című szaklapnak adott interjújában: a "Geuronet tanácsadói és szolgáltatói megbízást kapott", mégpedig azért, mert "olyan szolgáltatást ajánlottak, amit mások nem tudtak biztosítani". Vagyis nincs szó lobbizásról, csak tanácsadásról, mely mindenféle szolgáltatást takarhat, lásd például a BKV hasonló szerződéseit. Tény azonban az is, hogy időközben, a bécsi Kurier információja szerint, négy hónappal a megválasztása után már el is küldték az ÖBB-tól Poschalkót, aki tavaly nyáron egyedül, a saját felelősségére írta alá a tanácsadói szerződést Gulyáék Fillér utcai minicégével. A homály immár nemcsak a magyar, de az osztrák oldalon is teljes. Ezek után milyen alapon vonhatná kétségbe egy újságíró egy közszereplőnek azt a jogát, hogy felelevenítsen egy már mások által is pedzegetett vélekedést, mely szerint az egész ügylet hátterében korrupció, titkos kormányzati és pártérdekek húzódnak meg?

"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot" - írja Esterházy Péter. Mint gyakorló újságíró, mélyen egyetértek vele. Ráadásul, ha interjút csinálunk, rögtön felmerül az a probléma is, hogy a riportalany állításait lehet-e kommentálni, és ha igen, milyen mértékben? Amúgy sem a hvg.hu internetes portál főszerkesztőjét, sem magamat nem sorolnám "a sajtó jobboldali küldetéstudattal dolgozó szegmensének", ezt az állítását visszautasítom. Ön, aki láthatóan felelősséget érez a hányatott sorsú magyar média sorsáért, cikke végén felteszi a kérdést: "hogyan fog nyolcmillió honfitársunk a közügyeket illetően megalapozottan állást foglalni, demagógot fölismerni és felelősen dönteni, ha a sajtó nem végzi el a munkáját? Sehogy?"

Az SZDSZ médiapolitikusaként nem gondolhatja komolyan, hogy a sajtóra "terhelheti rá" a magyar demokrácia összes fogyatékosságát. Bízom benne, hogy az előttünk álló két évben az eddigieknél jóval többet tudunk meg közügyeink állásáról, különös tekintettel a magyar gazdaság valóságos helyzetére. Mert ha csak annyi szivárog ki róla, amennyi a MÁV Cargo privatizációjáról és a Geuronet Bt. tevékenységéről, újra a megalapozatlan ígéretek és az érzelmek befolyásolják majd szavazatainkat a következő országgyűlési választásokon.

A szerző újságíró