Az elmúlt húsz évről szóló értékelő megjegyzései is ezt a szemléletet tükrözik. Képes például olyan elfogult butaságot állítani, hogy - a "liberalizmussal szakító Fidesz ideológusaként" - nekem is aktív szerepem volt abban, hogy a Fidesz vezetői, elfoglalva a megroggyant MDF pozícióját, a 90-es évek közepén "nem az antalli konzervativizmust tették magukévá, hanem az Antall előtti MDF-re jellemző, Csurka radikális populizmusának is kiindulópontjául szolgáló harmadikutas antikapitalizmust. Az ellenzéki Fidesz e harmadikutas alapon - egyebek mellett Elek István szövegezésében - idegen érdekek szolgálatával, a magyar nép szándékos elnyomorításával vádolta a szocialistákat és a szabad demokratákat, maga Orbán ťidegenszerűnekŤ nevezte őket, kampányt folytattak a privatizáció és a külföldi tőke ellen, és népszavazási akciót indítottak a földpiac liberalizálása ellen."

Először is, a Fidesz nem szakított a liberalizmussal, legfeljebb annak neoliberális változatával. Bár, bevallom, lassabban és kevésbé, mint szerettem volna. Én ugyanis akkoriban már a hagyományos liberális konzervatív program ökoszociális szellemű megújításáért érveltem. Ezt neveztem anno posztmodern konzervatív programnak, ideológiának. Nemzeti liberális, illetve liberális konzervatív értékrendű párttá alakulását viszont ennél valóban eredményesebben ösztönöztem, képviseltem a párt elnökének tanácsadójaként is, és közíróként is.

Nem csodálkozom, hogy Bauer a 90-es évek derekán magát szabadelvű konzervatív, jobbközép pártként újraformáló Fidesz politikáját, a nemzeti érdekek erőteljesebb képviseletét hangsúlyozó, megfontoltabb privatizációra intő politikát, a külföldi tőke privatizációban játszott szerepének mértéktelen bővítése helyett a hazai tulajdonosi réteg kiszélesítését előtérbe helyező, a közszolgálati vállalatok magánosítását ellenző politikát, a földet nem csupán termelési eszközként, hanem egy kultúra, életforma elemeként is kezelő politikát ma is "harmadikutas antikapitalizmusként" igyekszik megbélyegezni. Hiszen ezt tette már a 80-as évek végének MDF-jéről írva is.

Nem létezik "harmadik út", hirdették nagy öntudattal Bauer Tamás és doktriner liberális elvtársai már '89-ben is. Nem lehet fél szívvel piacosítani, nyugatosodni. Mintha bizony a nyugatosodás, a piacgazdaságra való átmenet saját útját kereső MDF még a szocializmus és a kapitalizmus között keresett volna "harmadik utat".

Sohasem vádoltam "a magyar nép szándékos elnyomorításával" senkit, Bauer Tamásnak tehát a Fidesztől sem lehetett módja olyasmit olvasni, ami az én szövegezésemben vádolta volna ezzel a szocialistákat és a szabad demokratákat.

Fontos kérdés az elmúlt húsz év értékelése. De aki a 2006. szeptember 17-én kirobbant, és azóta csak mélyülő válságért az előző tizennyolc év politikai folyamataira és szereplőire akarja szétkenni a felelősséget, az szerecsenmosdatást végez. Annak adja fényes tanújelét, hogy éppen a politikai válság legfontosabb okával nem hajlandó szembenézni. Ez ugyanis a demokráciánk feloldatlanul maradt morális válsága. Demokráciánk súlyos sérelmet szenvedett, és a politikai szereplők képtelennek mutatkoznak ezt orvosolni. Az egyik fél nem akarja, a másik nélküle nem tudja. Ám önbecsülése nem engedi, hogy ebbe beletörődjön. A politikai színtér egyik fele 2006. szeptember 17-e óta azt volt kénytelen megtapasztalni, hogy ellenfelei rendjén valónak gondolják a demokrácia írott és íratlan szabályainak ama súlyos megsértését is, amiről csak e lelepleződés révén szerezhettünk tudomást. Rendjén valónak találják a kormányzati hatalommal való visszaélést a választók tudatos, szervezett félrevezetése érdekében. Annak a lehetetlenné tételét, hogy a valós helyzet ismeretében, felelős polgárként választhassanak. S mindezt azért, hogy megőrizhessék hatalmukat. Vagyis ha a pártjaik érdeke ezt kívánja, gondtalanul felrúghatónak vélik a demokrácia legalapvetőbb közös nevezőjét. Hiszen ha nem így volna, nyilván maguk is e sérelem mielőbbi orvoslását sürgetnék.

Azt írja Bauer, tévedek, nem Kövér köteles beszédének megtámadásával kezdődött a demokratikus normákkal összeegyeztethetetlen kampány. Mert már '90 tavaszán az MDF részéről is jócskán tapasztalható volt ilyesmi, "az ellenfelet a nemzetből kitagadó politizálás". Igaza van, de miért is nem megyünk akkor még egy kicsit visszább az időben? '87-be, '88-ba, '89-be. Hogy emlékeztethessük az olvasót a még csak potenciális politikai ellenfelet a demokráciából kitagadó politizálás jeleire. Az MDF első mozdulatától tapasztalható rágalmakra, amelyek itthon is, külföldön is nacionalista, antiszemita és/vagy kommunistabarát szatellitszervezet képét festették fel. Ami a két nagy párt vezetőjének viszonyát illeti, a történet nem azzal kezdődött, hogy Orbán akarta eltávolítani Gyurcsányt mindenáron a hatalomból, addig ismeretlen, nemtelen eszközök bevetésével is. Hanem fordítva. Nem ő nyúlt a félelemmel való manipulációnak, az indulatgerjesztésnek, a közösségi hisztériára való hajlam felkeltésének olyan eszközeihez, mint a 23 millió románnal való tudatosan hazug riogatás, vagy a kövéri mondat kiforgatására építő, szintén tudatosan hazug köteles kampány. Hanem a Medgyessy Péter stábját irányító Gyurcsány Ferenc a 2002-es választás előtt.

Eszem ágában sincs vitatni, hogy 2006 nyarán az új kormánynak nem volt más választása, mint lépéseket tenni a stabilizáció, a pénzügyi csőd elhárítása érdekében. De miért kéne azt is gondolnom, hogy a stabilizáció és a nagy ellátórendszereket átalakító reformok politikáját érdemes volt megpróbálni ráépíteni arra a hazugságra, hogy 2006 tavaszán a szocialista-szabad demokrata koalíció nem csak legálisan, hanem morálisan is legitim módon őrizte meg a kormányzati hatalmat?

Bauer szerint "olyasféle liberális politika", amiről én írok, nem folyt az elmúlt években. Én viszont azt szeretném leszögezni, hogy döntő mértékben olyasféle folyt az egész elmúlt húsz esztendőben. A jobbközép kormányok időszakában jelentősebb volt ezzel szemben az ellenállás. Más volt a kinyilvánított kormányzati szándék, sok területen a törekvés is tapasztalható volt másra, de jelentős, maradandó hatású cselekedetekhez ez ritkán vezetett.

Van baj, csak más természetű, mint feltételezem, véli Bauer Tamás. Az ország jövője bátor reformpolitikát kívánna, a politikai osztály azonban nem rendelkezik az ehhez szükséges bizalmi tőkével.

Ez igaz. De milyen reformok lehetnek, legyenek azok? Magyarország problémájának az államháztartási hiány csak felületi tünete. Alatta ott van az ismét hatalmasra nőtt adósságállomány, a költségvetést folyamatosan terhelő kamatfizetési kötelezettséggel. Ott van a párját ritkítóan alacsony foglalkoztatás. Az elképesztően egyenlőtlen közteherviselés. Ennek részeként a profitját hosszú évek óta hihetetlen mértékben növelni képes multinacionális vállalati szféra kiemelkedően aránytalan állami támogatása a foglalkoztatásban sokkal nagyobb szerepet játszó kis- és középvállalatokéval szemben.

Ott van alatta a közösségi életerő hoszszú ideje tapasztalható fogyatkozása. A demográfiai válság, a nemzedékek közötti egyensúly megbomlása. A több évtizede csökkenő születésszám. A társadalom vészes tempójú elöregedése. Népességünk Európában a legrosszabbnak minősíthető egészségi állapota. A kóros mértékű bizalomhiány. A kiterjedt korrupció. A szélsőséges egyenlőtlenségek. A társadalmi és nemzeti szolidaritás beteges mértékű hiánya. A társadalom életviszonyait, vagyoni és jövedelmi helyzetét, életformáját és kultúráját tekintve egyre erőteljesebb széttagolódása. Egymástól elzárkózó, szeg-regálódó részekre, szubkultúrákra szakadozása. És mindezek fölött az értelmiségi és politikai elitjének terméketlen huzakodása, értelmetlen gyűlölködése, egymást őrlése.

Reform? Milyen reform segíthet rajtunk?

Csak az, ami önvizsgálattal és önbírálattal kezdődik az elmúlt húsz évünkre visszatekintve. És a másokkal szembeni méltányossággal folytatódik. A változás és változtatás elszánt akaratával. Az együttműködési készség erősítésével.

Hogy ne "az ország további leszakadása" legyen a jövőnk. A politikai színtéren pedig a demokrácia szellemének megfelelően nem következhet más, mint a demokrácia súlyos sérelmének orvoslása.

Vagyis az előre hozott választás. Nem azért, mert ez segít a bajainkon. Hanem mert ez az előfeltétele, hogy a siker esélyével kezdhessünk neki az orvoslásuknak. Magyarországnak ehhez ma mindenekelőtt arra van szüksége, hogy helyreállítsuk a demokratikus minimum becsületét. Hogy újólag elismertessen a felek által, hogy a rész, a párt hatalmi érdeke nem léphet az egész, az ország érdeke elé. Hogy pártérdekből nem léphetők át a közösnek tekintendő szabályok és normák. Bármit gondoljanak is hívei a közjó szolgálatára elszánt pártjuk érdemeiről és ellenfeleik hibáiról.

2006. szeptember 17-én megsemmisült a kormány morális legitimitása. És kezdetét vette a mindmáig csak mélyülő politikai válság. Új választás nélkül nem állhat helyre a politikai felek közötti normális viszony. Nem tehet szert morális legitimitásra a Magyar Köztársaság kormánya.

És a siker reményében nem foghatunk hozzá nehéz teendőinkhez.

A szerző közíró