A Bécsi Orvostudományi Egyetemen és a Zenei és Mozgáskulturális Nevelés Intézetében oktató, általános orvos, neurológus, valamint pszichoterapeuta végzettséggel is rendelkező dr. Gertraud Berka-Schmid elméletének lényegét tizenöt pontban fogalmazta meg. A testet hangszernek, az embert pedig hang-ritmus-dallam lénynek tekintő szakorvos elképzeléseit már sikerrel ismertette számos fórumon. Jelmondata: az ember maga a zene!

A szakember - kutatásának eredményeire támaszkodva - olyannyira kedvezően ítéli meg ezt az emberi tevékenységet, hogy azt állítja: az orvosok a rendszeres éneklést akár kiegészítő terápiás kezelésként is alkalmazhatnák gyógyító tevékenységük során. Gondoljunk csak az Alzheimer-kórban szenvedőkre, akik egy-egy régi dallam hallatán visszakapják elveszettnek hitt emlékeiket - mondta Berka-Schmid. De láttunk már olyan esetet is, amikor az agyvérzésen átesett páciens különféle énekek segítségével tanult meg újra beszélni - tette hozzá. A professzor emellett betegségmegelőző szerepet is tulajdonít a dalolásnak. Úgy véli, a nótázás segít a test, a szellem és a lélek egészségének megőrzésében is.

Berka-Schmid szerint az éneklés nem más, mint tudatosan szabályozott légzés. Daloláskor ugyanis szándékosan meghosszabbítjuk kilégzéseink idejét, továbbá belégzéseink időtartamát is könnyen módosíthatjuk attól függően, hogy gyors vagy lassú darabokat adunk elő. Mindemellett az is fontos, hogy aki énekel, a levegővételek kedvezőtlenebb technikájának tartott mellkasi légzés helyett a hasat és a lágyrészeket igénybe vevő módszert használja. Utóbbi változatnál a rekeszizom szerepe elsődleges. Összehúzódásakor ez a szerv nyomást gyakorol az alatta lévő hasüregben található belekre, és miközben szinte masszírozza azokat, hathatós segítséget is nyújt nekik emésztő munkájukhoz. Az elernyedési fázisban pedig részt vesz a szív tehermentesítésében: szívóerőt fejtve ki a vénákra elősegíti a vér távoli testrészekből történő visszaáramlását. A mélylégzés azonban számos más előnnyel is jár: azzal, hogy levegőt juttat a tüdő alsó részeibe is, emeli a szervezet oxigénkoncentrációját. Ennek következtében jobban működnek a szervek, gyorsul az anyagcsere, több vér jut az agyba, és a koncentrálóképesség is nő.

Az éneklés egyensúlyba hozza a vegetatív idegrendszert. Az idegrendszer ezen része azokat a folyamatokat szabályozza testünkben, amelyek akaratunktól függetlenül, automatikusan működnek. Ilyen többek között az emésztés, a keringés és a légzés is. Hatását tekintve két részre tagolódik: a szimpatikus idegrendszer általában a bennünket érő stresszorok hatására aktiválódik. A légzési és szívfrekvencia növelésével, a vérnyomás emelésével fokozza a szervezet teljesítőképességét. A paraszimpatikus idegrendszer pedig ezekkel ellentétes tüneteket produkálva a feszültségmentes, nyugodt állapot kialakításáért felel. Túlhajszolt életmódunk azonban gyakran felborítja a vegetatív szabályozás elemei között fennálló egyensúlyt. A szimpatikus hatások túlsúlya miatt könynyebben lépnek fel alvászavarok, jönnek létre különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, de ez az eseménysor a kiégésnek nevezett folyamatot is serkenti. Az éneklés ösztönzőleg hat a paraszimpatikus idegrendszerre. Hatására testünkben újra egyensúly alakul ki, ami számos kedvező következményt von maga után: szerveink nagyobb hatásfokkal tudnak küzdeni a betegségek ellen.

A dalolás egyensúlyt teremtő hatása nemcsak a fizikai, hanem a lelki szinten is érvényesül. A huszonegyedik századi társadalmakban élő emberek ki vannak szolgáltatva a magas fordulatszámon pörgő külvilágnak. A modern idők emberének viselkedése megváltozik: bezárkózik, visszahúzódik, belefásul munkájába, nem képes túltenni magát bizonyos dolgokon, és agresszív hajlamai is felerősödnek. Az idők során felgyülemlett, tudat alatt ható indulatok levezetésének, valamint rejtett érzelmeink kifejezésének egyik legjobb eszköze maga az éneklés - vallja Berka-Schmid.

Ha rázendítünk egy-egy nótára, boldognak, vidámnak, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. És ha ezt nem egyedül tesszük, még társas kapcsolataink szerkezete is minőségében változhat meg - véli a profeszszor asszony. A kórustagok nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Egy többszólamú kánon előadásakor ugyanis mindenki a saját hangján szólaltatja meg a dalt, és ez óriási felelősséggel jár együtt: a tagoknak figyelniük kell egymásra, és termékenyen együtt kell működniük ahhoz, hogy a végén élvezhető produkció szülessen. Mint egy társadalomban.