Tocsik Márta és az Ezüsthajó is az APEH feketelistáin

Több mint kétezer magánszemély és nyolcszáz cég szerepel a notórius adótartozók feketelistáin. Ezekre a vállalkozások százmillió, a magánszemélyek tízmillió forint feletti tartozással kerülnek fel.

Több mint kétezer magánszemély tartozik az APEH-nek egyenként több mint tízmillió forinttal legalább fél éve - derül ki a hatóság március végén frissített feketelistájából. Az új, vagyis a listára az utóbbi három hónapban felkerült nevek száma viszonylag csekély, vagyis többnyire már hosszan húzódó adósságokról lehet szó. A 2008 első negyedévének legnagyobb adósságairól szóló listát egy pécsi illetőségű férfi vezeti, aki eredetileg 364 millió forinttal tartozott, de az időközben rárakódott szankciók miatt ma már összesen majdnem 700 millió forintot kellene befizetnie. A "régi tartozók" között van például Tocsik Márta, 804 milliós sikerdíjáról elhíresült jogász, akinek az 1996-ban kapott díjazás zömét vissza kell fizetnie kamatostul.

A cégek feketelistáján több mint nyolcszáz név szerepel. Ezek a kft.-k, bt.-k és részvénytársaságok több mint 100 millió forintos tartozást halmoztak fel. A friss, vagyis a 2008 első negyedévében összeállt listát egy budapesti székhelyű papír-írószer kereskedő cég vezeti csaknem kétmilliárd forintos tartozással, amit közel ugyanekkora szankcióval növelve várna az APEH. Megkapni mindazonáltal valószínűleg nem fogja az összeget, mivel a kft. felszámolás alatt áll. Azoknál a cégeknél pedig, amelyek ellen felszámolási eljárást indítottak, már nem sok végrehajtható vagyon szokott maradni, amit egy végrehajtási eljárás során nem tudtak volna behajtani - véli Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. Épp ezért nem is látja sok értelmét az APEH feketelistáinak, amelyen a nyolcszáz cégből közel ötszáz esetében felszámolás van folyamatban. Vagyis az ezeknél szereplő, összesen több tízmilliárd forint aligha fog beérkezni az APEH számláira.

Zara László azért hozzáteszi: annyi értelme lehet a feketelisták nyilvánosságra hozásának, hogy az állampolgárok lássák, Magyarországon valóban nagyon sokan nem fizetnek adót, ráadásul úgy, hogy az adóhatóság ez ellen nemigen tud tenni.

A notórius tartozók között egyébként két alapítvány is szerepel, az egyik a rendőralapítvány, a másik egy érdi hagyományőrző, műemlékvédő alapítvány. De a listán szerepel az Orbán-kabinet hivatalos filmkészítő cége, az Ezüsthajó Kft. is, valamint a már jó ideje pénzügyi gondokkal küszködő törökbálinti GL Outlet Kft. is. A nyolcszáz cég ágazati összetétele egyébként valamelyest illusztrálja az elmúlt évek gazdasági tendenciáit is: a rengeteg szolgáltató és kereskedelmi kft. mellett igen gyakran bukkan fel építőipari, ingatlanos, fémipari vállalkozás neve.

A GL Outletet alapító cég is rákerült az óriási adótartozást felhalmozók listájára
A GL Outletet alapító cég is rákerült az óriási adótartozást felhalmozók listájára
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.