A munkateszten bukott meg?

Lamperth Mónika leváltásának hátterében információink szerint az húzódik meg, hogy a tárcavezető "szabotálta" a szociális segélyezési terveket, mert azokkal nem ért egyet.

Gyurcsány Ferenc több fórumon is megerősítette, hogy a munkaügyi minisztert azért mentette fel, mert az MSZP vezetésében szükség van egy jól szervező, erős politikai mandátummal rendelkező politikusra, aki a párt ügyeivel foglalkozik. Erre a munkára Lamperth Mónikát tartja alkalmasnak.

Információink szerint Lamperth menesztésének hátterében valójában az áll, hogy a szociális segélyezési gyakorlatról alapvetően más elképzelései vannak, mint a miniszterelnöknek. Gyurcsány Ferenc - mint ahogy azt meghirdette - munkára kötelezné a segélyen lévőket. A módosítások azonban kevés kivétellel kedvezőtlenül érintik a munkanélküliek többségét, sőt az önkormányzatokat. Lamperth Mónika vélhetően ezért is elsősorban a munkavállalásra ösztönző programokat bővítené elsősorban, s kiemelt célnak tartja, hogy a munkára képes és hajlandó rendszeres szociális segélyben részesülők a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt valamilyen közfoglalkoztatási formában. Ennek jegyében hirdette meg a munkateszt bevezetését. Lamperth szerint a helyes az, hogy a segély előtt kipróbálják, valaki alkalmas-e arra, hogy dolgozzon vagy sem.

Úgy tudjuk, Gyurcsány szűk körben azt mondta: Lamperth elképzelései túl közel állnak Ferge Zsuzsáéhoz. A szociológus professzor ugyanis úgy véli, a munkaerőpiacról évekkel ezelőtt kiszorult, azóta jórészt falusi gettókba kényszerült százezrek "aktivizálása" nem olyan feladat, amely néhány kormányrendelettel megoldható volna. Példaként említi, hogy ha egy önkormányzat nem tud közfoglalkoztatást szervezni, ami kis és szegény falvakban könnyen megeshet, nem kap a költségvetéstől fedezetet a segélyekre. Munkára késztetés eddig is folyt, hiszen 2000 óta csak az kaphatott rendszeres segélyt, aki vállalta, hogy folyamatosan és aktívan együttműködik a kijelölt intézménnyel, illetve elvállalja a számára felajánlott és megfelelő munkát. A munkát nem vállalótól a segélyt is meg kellett vonni. Ott, ahol az önkormányzat erre valamennyi forrást adott, ez volt az egyik legsikeresebb "visszaillesztő" program. A forrás azonban soha nem volt elég.

Lamperth utóda a bársonyszékben, Szűcs Erika már első nyilatkozataiban is úgy fogalmazott: ott gyenge az ellátórendszer, ahol a legnagyobb a szükség. A szükségleteket jobban követő, a lakosság által jól elérhető szociális szolgáltatásokban látja a megoldást. Úgy véli, ha valaki csak szociális segélyből akar megélni és nem fogadja el a felkínált munkát, azt egy időre - figyelmeztetésként - ki kell zárni a segélyezésből. Az új miniszter szerint is - mint azt lapunknak elmondta - azt kell megoldani, hogy a munka nélkül maradtak hasznossá tegyék magukat, visszakerüljenek valamilyen szinten a társadalomba. A munkateszt semmire nem jó. Azt viszont támogatandónak tartja, hogy a családi pótlékot a gyermek iskolába járásához kössék.

Lamperth Mónika
Lamperth Mónika
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.