Birkózás: Ritter nem szerzett kvótát

Nem sikerült olimpiai kvótát szereznie Ritter Árpádnak a szabadfogású birkózók varsói olimpiai selejtezős versenyén. A 84 kg-os súlycsoport magyarja megnyerte két mérkőzését a vigaszágon, a ráadásban azonban alulmaradt.

A délutáni programban előbb a litván Mindaugas Rumbutist verte meg két menetben (1-0, 1-0), majd a bolgár Arkadi Copánál bizonyult jobbnak, ugyancsak két szakaszban (5-1, 1-0).

Ezt követően a lengyel Radoslav Horbikkal mérkőzött abban a tudatban, hogy ha győz, olimpiai kvótás. A hazai szövetségtől származó információ szerint a csepeli birkózó rutinosan hozta az első menetet, majd elvesztette a másodikat, a sorsdöntő két percre pedig elkészült az erejével. A végén már kockáztatott, de abból is a lengyel pontjai szaporodtak (1-0, 0-2, 0-6).

Ritter két győzelemmel kezdte a napot, majd a negyeddöntőben kikapott, de legyőzője, a kazah Genagyij Lalijev később bejutott a fináléba, így a kétszeres Európa-bajnok magyar birkózó is folytathatta szereplését.

A 66 kilós Wöller Ákos egy mérkőzéssel búcsúzott.

 

A lengyel fővárosban Kiss Gergely (96 kg) és Aubéli Ottó (120 kg) szerzett kvótát. Korábban Hatos Gábor (74 kg) harcolta ki az indulási jogot, így három magyar szabadfogású birkózó lesz ott a pekingi játékokon. (MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.