Újabb erőműügy a tokaji borvidéken

Egy újabb erőmű építésének terve borzolta a kedélyeket az elmúlt napokban Tokaj-Hegyalján. Utóbb kiderült, mégsem épül meg az ipari létesítmény a Sátoraljaújhelyhez tartozó Károlyfalván.

Néhány hónappal ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatának jóváhagyását kérte egy vállalkozás faapríték-tömörítő üzem, valamint biomassza-tüzelésű hőerőmű létesítésére. A sátoraljaújhelyi önkormányzat azonban csak az üzem létesítéséhez járult hozzá, s mint azt Szamosvölgyi Péter polgármester érdeklődésünkre megerősítette, ez a jövőben sem lesz másképp.

Vágner Béla ügyvéd a sárospataki hegyközség, valamint a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának nevében - ahol alelnök - megfogalmazott egy tiltakozó levelet, amelyet a szakhatóságokhoz juttattak el. Mint elmondta, elképesztőnek tartják, hogy a borvidék idegenforgalmi, borászati jellegétől távol álló ipari létesítmények - elsősorban erőművek - beruházói mennyire "megtalálták" a térséget. A jogász utalt a szlovákiai Tőketerebesre tervezett széntüzelésű, valamint a Szerencsen már épülő szalmatüzelésű hőerőművekre. A borászati szervezetek azért kezdtek tiltakozó akcióba, mert az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen indult előzetes vizsgálati eljárás nyilvános közleményén a károlyfalvai üzem mellett a 20 megawattos erőmű is szerepel.

Molnár Péter, a Tokaj Reneszánsz - Tokaji Nagy Borok Egyesületének soros elnöke érdeklődésünkre azt közölte: a szerencsi példából okulva - ahol csak az utolsó pillanatban, a szükséges eljárások lefolytatása után szereztek tudomást a beruházásról - ezúttal az elejétől szeretnének részt venni az engedélyeztetési folyamatban. Úgy tűnik azonban, hogy erre nem lesz szükség, a beruházó ugyanis elállt szándékától. Schweiger Tamástól, a vállalkozás tulajdonosától megtudtuk: a sátoraljaújhelyi érdeklődésük csupán tájékozódó jellegű volt, ám a körülmények nem kedveztek a beruházásnak, így nem folytatják tovább a programot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.