Kikapott az FTC, rendbontás volt az Üllői úton

Rendbontással zárult a csütörtök esti futballmérkőzés az Üllői úton, miután a Ferencváros hazai pályán 2-1-re kikapott a Kecskeméttől a labdarúgó NB II.-ben.

A fővárosi csapat ezzel 11 pontos hátrányba került aktuális legyőzőjével szemben. A Keleti csoportban a Kecskemét az éllovas, majd következik a Szolnok, s harmadik az FTC. A csütörtöki mérkőzésen az első félidőben nem esett gól, majd a 47. percben Montvai szerzett vezetést a Kecskemétnek. Hat perccel később ugyan Ndjodo egyenlített, Montvai azonban a 73. percben ismét eredményes volt.

Az MTI tudósítója szerint a lefújást követően nyolc-tíz hazai szurkoló befutott a pályára, őket a biztonságiak lefogták.

Később a stadionon kívül több ezren gyűltek össze a vendégszektor bejárata környékén, az első sorokban álló drukkerek pedig megpróbálták betörni a kaput, ám a rendőrségnek sikerült megfékeznie a rendbontókat.

Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte, hogy a meccs végén biztosították a vendégszurkolók távozását, vagyis hogy a kecskeméti drukkerek békében felszállhassanak a közelben álló buszokra.

A rendőrségi szóvivő elmondta:  a rendőröknek többször is intézkedniük kellett a mintegy 2500 főből álló hazai szurkolótábor   magatartása miatt. A szurkolók kővel, Molotov-koktéllal, italos üvegekkel, kitört jelzőtáblákkal dobálták a rendőröket és a Könyves Kálmán körút forgalmát. A körutat a törmelék miatt mintegy másfél órára - a tisztításhoz szükséges időre - le kellett zárni.  

Mivel a többszöri felszólítás ellenére a tömeg egy része folytatta a jogellenes cselekményeket, ezért oszlatásra került sor. 11 személyt  előállítottak a IX. kerületi rendőrkapitányságra, közülük 9 főt szabálysértés folytatása, 2 főt pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. A rendőri intézkedések során személyi sérülés nem történt.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.