Mostanában nem fest túl jól a lakóparkok médiaképe, madárcsicsergés és mediterrán hangulat helyett egyre többet lehet olvasni szűkösségről, garanciális hibákról meg visszaszivárgókról. Ahogy terjedtek szerteszét, úgy változott meg körülöttük a virtuális klíma - ma már gyakorlatilag minden csoportosan épülő lakáshalmazt nevezhetnek így. Irigyeltből szép lassan csak trendi lett, majd az, ami: nyerskapitalizmusunk apró lakótelepei. A kedvükért külön nem változott meg a magyar építőipar, miközben azért sok minden, sokféleképpen fejlődött.

Ha azt mondom, lakópark, ma már nem feltétlenül dobban exkluzívat a szív, és a túltermelésben nemcsak nagy adag esztétikai infláció terem, de rengeteg előbbre lépni képtelen beruházó is.

Mondjuk Demján Sándor és magyar gigaépítők zászlóshajója, az Arcadom éppen nem erről nevezetes, így aztán, ha ők egyszer valahol valamibe belevágják a markolókanalakat, akkor ott minimum "önálló városrész" jön létre. Ma ebből az M7-hez vezető egérútról egyelőre annyi látszik, hogy mindentől függetlenül egy valahai vizenyő helyén házak állnak - vélhetően lakóházak -, meg teniszpályák, továbbá egy ipari méretű sportcsarnok, mellette mesterséges tóval.

Közelebbről kiderül, hogy ez a két fokozatban felduzzasztott Kőérberki- vagy Hosszúréti-patak, egyelőre meglehetősen barátságtalan, magas parttal és aktuálisan két kacsával, a víz túloldalán azonban idillien zöld a domboldal, az egykori víkendtelkek között három legelésző lóval. A sportcsarnok innen még abszurdabbnak tűnik (miért pont ilyen? miért pont itt?), különösen, hogy tudom, egy hónapja ebben építészkongresszust rendeztek, díszvendégként Daniel Libeskinddel, a New York-i Ground Zero újjáépítőjével. (Elképzelem, ahogy a sztárépítész ideérkezve kiszáll az autóból, és körülnéz, hová hozták...) Pedig azt már kapizsgálnom kell, hogy a sport valahogyan, valamiért itt az eredeti vízió része, hiszen miért került volna amúgy ide az MLSZ új, mellesleg csinosan minimalista székháza is?

Hogy aztán a lakóparkok lényege, a lakás mint olyan, még távolibb dimenziókba kerüljön, az alapozáskor itt találták meg az eddigi legnagyobb Árpád-kori település, Kána romjait, ami nemcsak sok pénzükbe, de rengeteg idejükbe is került a beruházóknak. Közben aztán a nagyvonalú lakástámogatási rendszer is változott, meg a megrendelői elvárások...

Szóval nem ragozom, Finta József irodájának nagy, közösségi, "város a városban" koncepciója szép lassan összeolvadt, mint napon a fagylalt. Eredetileg állítólag a szaharai kasbahok, ezek a színes, sárból vert, többszintes lakóerődítmények szolgáltak előképül - a színek megvalósultak, de semmi egyéb. Az a sűrű erődszerűség ugyanis tetszetős idea, viszont itt, a kőérberki lapályon még csak nomád törzsek sem várhatók a budaörsi bevásárlóközpontok felől.

Most persze nem túl ízlésesen csapom le a magas labdát, de több van ebben, mint a puszta szójáték: a vásárlók nem életérzéseket, meg reklámszlogeneket szeretnének megvásárolni, hanem jól használható külső és belső négyzetmétereket. Itt a Tóváros tava egyelőre semmilyen kapcsolatban nincs a lakóházakkal - talán ha az egyikből rálátni -, a fák között lazán elszórt házak helyett pedig inkább házak között elszórt fák lettek. Kasbah helyett egy komplexumtorzó látható, végül csak öt házban ötszáz lakás épült meg a tervezett ezerötszáz helyett, minden házat más tervezett, messzi tömbje mégsem sokszínű, hanem inkább konfúz halmaz. Pedig közelebbről sokkal több izgalmas részletet lehet felfedezni méretes és sokféleképpen lépcsőzött tetőteraszokkal, a különböző kubusok összeillesztéséből adódó változatos beugrók, erkélyek, vagy a világos tömb a gangot újraturbózó, nyitott bejárati oldalával. Az épületek közötti távolság az első tervekhez képest húsz méterre csökkent, így az intimitás legfeljebb az általuk közrefogott játszóterekre, belső zöldterületekre korlátozódik.

Ha egy érintett fejével gondolkozom, mi vonzana ide? Teoretikusan a sok zöld, a más - a más hely, mint az, ahol egész nap stresszelek, ahová úgy érkezhetek meg, hogy rögtön törli az előző emlékét -, reálisan pedig az elfogadható ár. Az utóbbi itt háromötventől félmillióig terjed négyzetméterenként, az előbbihez pedig csak egy irányba, a tétényi fennsík zöldellő domboldala felé célszerű nézni, mert jobbra a műút, balra a második ütem munkaterülete.

Nyolc kilométerre a Lánchídtól sétálgatni? Igen, az emeletes házak között, mint bármelyik lakótelepen.

Egy érintett fejével gondolkodva a sok zöld lehet itt a legvonzóbb