Szekeres: Auschwitz borzalma mindent kiüresít

Auschwitzra nekünk, túlélőknek, az utókornak nincs szava, nem találhatunk rá szavakat; a megrendülés, a döbbenet, a rémület üressé tesz minden kijelentést - mondta az egykori auschwitzi koncentrációs táborban csütörtökön, a nemzetközi holokauszt emléknapon tartott megemlékezésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A miniszter, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese személyes hangvételű beszédében megidézte annak a 178 embernek az emlékét, akiket szülővárosából, Jászapátiból hurcoltak el, s akikkel így soha nem találkozhatott.

"Érzem a hiányukat, érzem, hogy hiányzik az emberiség egy része; hiányzik az én személyes életemből is" - mondta Szekeres Imre a valamikori megsemmisítő tábor magyar áldozatainak emlékét őrző 18-as barakknál rendezett megemlékezésen.

Az eseményen mások mellett részt vett Aliza Bin-Noun, Izrael Állam budapesti nagykövete, April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Alföldi Róbert színművész, a Nemzeti Színház igazgatója, Radó Gyula rendező és Bergendy István előadóművész.

Az izraeli nagykövet rövid beszédében megemlítette, hogy először jár az auschwitzi emlékhelyen, amelyhez, mint elmondta, szomorú személyes emlék köti: nagyszülei itt haltak meg. "Tartozunk azzal a következő nemzedékeknek, hogy emlékezünk" - jelentette ki.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az egybegyűlt magyar emlékezők előtt felolvasta Göncz Kinga üzenetét, amelyben a külügyminiszter rámutatott: a holokauszt többek között arra tanít, hogy a legalapvetőbb emberi jogok és az emberi méltóság sárba tiprása sohasem oldhat meg vitákat, éppen ellenkezőleg, hosszú időre elmérgesíti az ellentéteket.

Fröhlich Róbert főrabbi arról beszélt, hogy ha el is lehetett pusztítani hatmillió európai, közöttük 600 ezer magyar zsidót, a zsidó nép egészét nem lehetett elpusztítani. "A zsidó nép él, ezt tanúsítani vagyunk itt" - szögezte le.

Hajdú István színművész elszavalta Radnóti Miklós Töredék című versét, majd kaddis, gyászima hangzott el.

A megemlékezést gyertyagyújtás zárta; a hat gyertyaláng a meggyilkolt hatmillió európai - közte 600 ezer magyar - zsidó emlékére lobbant fel.

A világ 53 országából összesereglett több mint tízezer emlékező, köztük félezer magyar vett részt a holokauszt áldozataira emlékező Élet Menete zarándoklat csütörtöki rendezvényein.

A Magyarországról érkezett csoport délben a 18. számú magyar barakknál tartott megemlékezést. Ezt követően a magyar résztvevők csatlakoznak több ezer társukhoz, hogy megkezdjék az "Élet menetét", azt a három kilométeres gyalogutat, amely összeköti az egykori auschwitzi és birkenaui haláltábort. A túlélők és az együttérzők évek óta ezzel az emlékmenettel fejezik ki az áldozatok iránti tiszteletüket.

Brzezinkában (az egykori Birkenauban) délután kezdődik a nemzetközi megemlékezés, amelyen részt vesz Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és felszólal mások mellett Gabi Askenázi, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke.

Az auschwitz-birkenaui táborkomplexumba a nácik 1940 és 1945 között több mint 1,3 millió embert deportáltak. Egyharmaduk 1944 nyarán Magyarországról érkezett 56 nap alatt. Legkevesebb 1,1 millió embert pusztítottak el itt, köztük csaknem 400 ezer magyar zsidót.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.