Gyenge és gyáva, aki identitását a tagadásban találja meg
Görgey Géza református lelkész a Népszava szerkesztőségét ért fenyegetés ellen tiltakozó április 29-i demonstráción mondta el itt közzétett beszédét.
Fogalmam sincs, hogy a Gój Motorosoknak - így, hosszú "ó"-val - mi a hivatalos közleményük arról, miért is nevezik magukat gojnak, és még azt sem tudom, van-e nekik ilyen. Utánanézhettem volna könnyen, de nem vettem magamnak a fáradságot.
Nem méltatom őket arra, hogy velük foglalkozzak. Azonban úgyis nagyon elharapózott a héber goj kifejezés téves használata a magyar ugaron, erről kell itt beszélnem, a fogalom megmagyarázásához kellene hozzájárulnom, ha ez lehetséges.
A goj eredetileg csak népet jelent, mindenféle népet, beleértve a zsidót is. A zsidóság is egy goj, és az ő goja, az ő nemzetisége éppen a zsidó. Az isteni felhívás is gojnak nevezi őket, hogy tartsák meg a Tant és legyenek szent nép, goj kados. A római megszállás alatt kezdték nevezni a rómaiakat gojimnak, így, többesszámban, tekintettel azoknak igencsak vegyes nemzetiségi összetételére.
Megjegyzem: a mi hazánkban is állomásoztak "ideiglenesen" csapatok, és nagyon kevesen merték akkor kinyitni a szájukat. Akik mégis merték, azok most csendesek, szelídek. A többség akkor lapított, a többség akkor csendben volt - ezért van annyi hangos ember ma Magyarországon.
De sem a római korban, sem bármikor később a gojt nem használták a zsidók soha pejoratív értelemben. Azaz egyáltalában nem volt olyan a használata, mintha én kijelenteném magamról, hogy nem vagyok zsidó. A zsidóság sohasem nézett le senkit azért, mert nem zsidó, inkább annak örültek, ha őket befogadták.
A zsidó vallásnak és kultúrának köszönhetjük a kereszténységet is. Jó lenne, ha ezt végre már azok is tudomásul vennék, akik a kereszténységükkel - és ez nevetséges, sőt: nonszensz! - éppen a zsidósággal szemben vannak annyira nagyra.
Az én őseim szászok és magyarok. Szász és magyar őseimmel mondhatnám, ha akarnám, hogy goj vagyok - így, rövid "o"-val, a helyes kiejtés szerint - de nem mondom.
Nem mondom, mert nem akarom - és nem csupán a szolidaritás miatt. Hanem - legfőképpen - két másik okból: Először is azért, mert az itt élő zsidók is magyarok, ők ezt bizonyították számtalanszor. Forradalmaink alatt életüket és vérüket adták a magyar hazáért - amit a helyesírás szabályai szerint én kis "m"- mel és kis "h"-val írtam; nem mint hazaáruló, hanem mint aki magyar (vagy magyar is) és megtanulta a magyar nyelv szabályait. A magyar zsidók kulturális érdemei köztudottan kimagaslóak, amivel hozzájárultak a magyar kultúrához. Ha ők felvállalták és felvállalják magyarságukat, akkor én is felvállalom büszkén a zsidóságomat. Szász és magyar őseimmel tehát zsidó vagyok, pontosabban zsidó is vagyok.
Másik oka annak, hogy nem nevezem magamat gojnak, az, hogy ezzel nem mondanék semmit a nemzetiségemről, még csak azt sem, hogy nem vagyok zsidó. Ha azt mondanám, goj vagyok, csak azt jelentené, hogy egy valamilyen fajtájú ember vagyok, és akár éppen zsidó is lehetek, de azt, hogy ki tudja, mi vagyok, eddig is tudta rólam mindenki. Csak annyit árulnék el vele magamról, hogy olyan ember vagyok, aki egy héber szót anélkül használ, hogy fogalma lenne a jelentéséről.
No persze, a köznyelv nem ilyen. A köznyelvben nem egyiptológusok beszélgetnek hebraistákkal. Ha olyan lennék, hogy magamat nyilvánosan gojnak nevezem, akkor a goj szó mai köznyelvi használatából következően arra is rákényszerülnék egy alattomos, sunyi, gyáva és pitiáner magyarázkodásra, amire egy úr és egy hölgy se lenne kíváncsi.
Cigány sem csupán szolidaritásból vagyok, hanem főképpen hálából. Nem felejtem el nekik, hogy ők is bebizonyították magyarságukat, amint kockáztatták életüket, testi épségüket és szabadságukat minden magyar forradalomnál. Legutóbb 1990-ben a Marosvásárhelyt, amikor skandálták, hogy "Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!"
Ha Gozsdu Elek - nem biztos, hogy túl sok mélymagyar hallott róla - román és szerb származása mellett kifejezetten magyarnak vallotta magát, akkor én is román (román is) vagyok. Példákat vég nélkül sorolhatnék.
Tanulásra, ezen belül az egymástól való tanulásra volna szükség. Gyenge és gyáva, aki önmaga identitását a tagadásban találja meg, abban, hogy mi nem ő, ahelyett, hogy azt akarná megmutatni, ki is ő valójában. A kérdés mindig ez a mélyben, hogy valaki-e egyáltalán?
A nemzet felemelkedését nem önmagunk tagadó jellegű megkülönböztetése segíti, hanem a kulturálódás, amit azoknak különösen ajánlok, akik még el sem kezdték. A tanulás gyógyítja a fejekben nyitott sebként tátongó ürességet, és a rögeszméket, annyi roncsolás okozóit.
De lehet, hogy tévedek. Gyakran keserűen tapasztalom, hogy nem mindenkire lehet hatni, sok ember ellenáll mindennemű felvilágosításnak, mintha be lenne oltva észérvek ellen. Ennek oka a spontán ostobaság mellett a politikai és üzleti érdek, illetve az egyéni ambíció, amelyek megkívánják, hogy a gojimban, azaz a népek között ellentétek legyenek, ha kell, akkor hamis állítások révén is.
Lehet szórakozni. Mások önbecsülésével, emberi méltóságával, és egyáltalán mindennel, ami a nyugalmát, komfortérzését jelenti. Ne lehessen!
A kultúrának elkötelezett embereknek tovább kell vívnunk szélmalomharcunkat - de természetesen nem egy szélmalom ellen.