Gyerekgázolás után megverték egy autó utasait Sajóhídvégen

Kisteherautó elé lépett egy hatéves gyermek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóhídvég belterületén, a jármű elsodorta a kisfiút. A sofőrt és utasát a gyermek apja és négy társa megverte - mondta  a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.


Egyedné Novodonszki Éva közölte: a kisfiú egy fagylaltos autó mögül lépett a kisteherautó elé, amely elsodorta. A gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A szóvivő hozzátette, hogy a gépkocsivezető és utasa a helyszínen kiszállt a járműből, ekkor ott termett az apa és négy segítőtársa, akik megverték a sofőrt és utasát is. A rendőrség helyszínre érkezése után a verekedő férfi segítőit már nem találták, az apát előállították és őrizetbe vették.

Az utóbbi időben több hasonló eset történt - emlékeztet az MTI.
Január 15-én Ózdon sodort el egy ötéves gyereket egy autós, az apa ott is bántalmazta a sofőrt. A gyermek és az autó vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen hat hónap - két évre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte az apát.
Olaszliszkán egy tiszavasvári tanár 2006. október 15-én gépkocsijával elsodort egy kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett. A pedagógust a gyermekei szeme láttára verték agyon. Az ügyészség nyolc személyt vádol különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel; az ügyben hétfőn tartották a legutóbbi bírósági tárgyalást.

A Klubrádió Szószóló című műsorának beszámolója alapján a NOL korábban arról számolt be:
egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Forrón, ahol egy sofőr, aki a kamionstop miatt megállásra kényszerült, megdöbbentő akciósorozatba kezdett. Először a kocsmába ült be a férfi, majd azt elhagyva dühöngeni kezdett. Először puszta kézzel akarta "móresre tanítani" a helyi cigányokat, aztán beült a kamionjába, és hatalmas riadalmat okozva gázolásal fenyegetőzött. A helyi lakosok és a kiérkező rendőrök fékezték meg a kamionsofőrt.
A férfi ellen "közúti veszélyeztetés és ittas járművezetés" a gyanú. A rádiónak nyilatkozó Lakatos Erzébet és apósa elmondta: a kamion a közeli parkolóban vesztegelt, a sofőr pedig bevette magát a kocsmába. Lakatosék akkor figyeltek fel rá, amikor a sofőr bement a házuk udvarába, és ott kiabálva szidalmazta a család tagjait. Először a kislányuk menekült be a szüleihez, a sofőr a gyereket követte az ajtóig.
"Büdös cigányok, megdögöltök!", "Olaszliszka!" "Nem félek tőletek, büdös cigányok, akárhányan vagytok!" "Majd visszajövök a kamionnal!" "Ugyanazt kapjátok mint Olaszliszkán!" - ilyeneket ordibált. Az édesanya elmondta: kétéves kisfia annyira megijedt, szinte elájult. Miután a részeg férfit kitessékelték az udvarból, beült a járművébe, és a sok tonnás géppel az utcán lévő romák közé hajtott. A megcélzottak szétugráltak, ezután a sofőr a monstrummal eszeveszett száguldozásba kezdett az utcán. Az egyik háznál hátramenetbe tette a kamiont, és arra készült, hogy a házat szétvigye a hatalmas teherautóval. A lakosok az encsi kapitányságról kiérkező rendőrökkel együtt fékezték meg.
A rendőrök ezután elvitték a tettest. Lakatos Zoltán, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője a Klubrádiónak elmondta: 100-150 ember gyűlt össze a helyszínen, de nem történt semmilyen atrocitás. A lakosok egymást állították le: "Itt vannak a rendőrök, nincs önbíráskodás!" - mondta az önkormányzati vezető. A Szószóló tudósítói szerint a Lakatos családot annyira megviselték a történtek, hogy árulni kezdték az út mentén álló lakásukat.


(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.