A sétálók visszatértekor a fény már kialudt, és eltűnt az éles kontúr. Így az őrnagy is jól látja, hogy nincs ott semmiféle árok; de nem ismeri be, hogy tévedett, és Tót is marad a mimikri mellett. Így aztán akkor is ugranak, amikor már mindketten tudják, nemcsak azt, hogy nincs árok, de azt is, hogy a másik is tudja, hogy nincs árok. A filmváltozat még egy csavarással tetézi ezt a csiklandós helyzetet: egy alázatoskodó szemtanú a két férfiú kedvéért ki is ássa az árkot.

A magyar közélet attól szenved, hogy minden darabkáját politikai árkok és árnyékok szeldesik át. A Magyar Tudományos Akadémia tisztújítása azonban arra utal, hogy a tudós társaság tagjai át tudnak nyúlni ezeken, hogy megfogják egymás kezét. A tisztségekre jelölteket természetesen sokféle térképen el lehet helyezni, így nagyjából a politika térképén is, de ha valaki ennek alapján próbálná osztályozni a jelölteket és a szavazókat, egymáshoz rendelésük aligha tükrözné a majdani szavazatmegoszlást. A politikai szempont természetesen létezik, de illetlenség, ha mindenről az jut az eszünkbe.

Solymosi Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémia és az Európai Tudományos Akadémia tagja (Az Akadémia leendő elnökéről, április 23.) gondoskodik róla, hogy eszünkbe jusson. Nem fél azt sugallani, hogy a jelöltek egyike alkalmatlan, mert jelenlegi politikai szerepvállalása összeférhetetlen az akadémiai elnöki tisztséggel. A politikai hivatás mai tekintélyvesztése idején persze a politikusi háttér lehet hátrány, különösen, ha a sajtó is hangot ad ennek a feltevésnek. Solymosi akadémikus fejtegetéséből azonban az tűnik ki, hogy szerinte az akadémiai választást, a választások között pedig az Akadémia irányítását is a politikai szempont uralja. Ez szerencsére erős túlzás. Még a pártállam idején is kuszábbak voltak a viszonyok, ma viszont durva egyszerűsítés és félreértés az Akadémia belső erővonalait a pártokhoz való igazodásként leírni. Az ilyen félreértés vagy félremagyarázás ráadásul káros is: abba az irányba löki a rendszert, amelytől látszólag el akarja téríteni.

Solymosi Frigyes azt is sejteti, hogy a hatalom intézményei az Akadémiát a politikai játszma színterének tekintik. Szerinte hajlanak rá, hogy annak alapján ítéljék meg az Akadémiát, hogy milyen pártállásúak a hivatalban levő tisztségviselők. Ha ez igaz volna, nem vetne jó fényt a politikai intézményekre, és egy magára valamit adó autonóm intézménynek védekeznie kellene ellene. A politikai nyomás veszélye nem légből kapott, de nem nehéz elejét venni. Csupán el kell felejteni a politikai alkalmazkodás szempontját mind a választás előtt, mind az Akadémia hétköznapjaiban. Ha viszont úgy teszünk, mintha az Akadémia sorsát a politikai hatalomhoz való igazodás határozná meg, ezzel létet kölcsönzünk a nemlétezőnek. Az Akadémia politikai függetlensége demokráciánk része. Ha fittyet hányunk a függőség veszélyének, függetlenek maradunk, ha azonban félünk tőle és félelmünkben a hatalomhoz igazodunk, menten elveszítjük függetlenségünket.

Egy politikus és egy akadémiai elnök hivatása nem tér el nagyon egymástól; egyik a törvények, másik a tudományos kutatás útját egyengeti. A két tevékenység ideális esetben egy irányba mutat, de a két szerep reális esetben is erősíti egymást. A váltás nem Becket Tamás-i, és nem kell hozzá szentté válni, hogy valaki sikeresen véghezvigye. Hiszen pártállástól függetlenül minden jelölt tisztában van vele, hogy az ország felemelkedésének az útja az iskolán és a tudományon át vezet. Ezt az ügyet szolgálja minden jelölt ma is, tudósként is, közéleti személyiségként is, aki pedig arra adta a fejét, az politikusként is.

Árokföldjén sem kell minden árnyékot ároknak nézni. Bőven patakzó publicisztikájával Solymosi Frigyes is általában az árkok feltöltésén munkálkodik, ezúttal azonban úgy tett, mint a fentebb említett atyafi: a vélt árkot ki is ásta. Cikke nem segíti sem az akadémiai döntést, sem akármely leendő elnök együttműködését akármely kormánnyal.

Lovas Rezső,

fizikus, az MTA levelező tagja