Egyezség az orvosokkal

Megszületett a megállapodás a vizitdíj-kompenzációról: tízmilliárd forintot fordít a kormány erre a célra. Éger István, a kamara elnöke elégedett, de tovább gyűjti a szerződésbontási nyilatkozatokat.

Még a tegnap délelőtti, szakbizottsági meghallgatása előtt aláírta Székely Tamás kormánybiztos, miniszterjelölt a megállapodást, amely átlagosan 150-160 ezer forint többletbevételhez juttatja a házi-, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi praxisokat. Székely Tamás szerint már májusban a számlákra kerülhet az összeg. A kormánybiztos megfogalmazása szerint nem a vizitdíj visszapótlásáról van szó, hanem az új finanszírozási rendszer első lépéséről.

Stílusváltást, az orvosok és a betegek közötti bizalom, a gyógyítók presztízsének helyreállítását ígérte Székely Tamás tegnapi bizottsági meghallgatásán. Ugyanekkor Horváth Ágnes búcsúzásként tortával köszönte meg az újságírók munkáját. Elmondta, ha újra kezdhetné a miniszteri munkát, a biztosításimodell-váltást venné előre. Továbbra is fontosnak tartja a magántőke szerepét a finanszírozásban. Sem ő, sem pártja nem támogat olyan megoldást, amely területi monopóliumokkal röghöz köti a betegeket, és konzerválja a jelenlegi rendszert. Mint mondta: van egy hatályos reformtörvény, amit végre kell hajtani. Székely nem beszélt reformokról, kitért a pénztártörvény sorsával kapcsolatos képviselői kérdések elől is. Az alap- és járóbeteg-ellátás átalakítására, a kórhá- zi teljesítményelszámolás igazítására, érthető jogszabályokra tett ígéretet. A távozó Horváth Ágnes büszke mindarra, ami az SZDSZ vezette tárca irányítása alatt történt az ágazatban, kiemelve azt, hogy a rendszerváltás óta először ők szüntették meg az állandó finanszírozási válságot. Félszáz kész jogszabályjavaslatot hagy utódjára, köztük a pénztártörvény végrehajtási utasításait. Székely a javaslatok egy részét megfontolandónak ítélte. Ám nem támogat több, az elődje által hátrahagyott javaslatot, köztük azt sem, amely a gyógyszerészeket az olcsóbb szer kiadásában tenné érdekeltté. A miniszterjelölt felkészültségéről, tudásáról ugyan az ellenzéki képviselők is elismeréssel szóltak, ám kinevezésére a Fidesz és a KDNP nemmel voksolt, az MDF tartózkodott. A szocialisták és a szabad demokraták képviselőjének támogatásával azonban a bizottság alkalmasnak találta a posztra.

Április elsejétől visszamenőleges hatállyal minden alapellátó 50 ezer forintot kap az egészségbiztosítótól a taj számok ellenőrzéséért, valamelyest emelik a szakmai szorzókat, a fix díjakat pedig 65, 70 és 75 ezer forinttal növelik. Külön díjazzák azokat a háziorvosokat, akik a főállású nővér mellett további szakdolgozót foglalkoztatnak. Összességében az év évégig 10 milliárd forint többlet jut áprilistól az alapellátóknak. Ennek nagy részét az Egészségbiztosítási Alapon belüli átcsoportosítással teremtik elő.

- Legalább öt évre visszamenőleg példátlan, hogy tízszázalékos többlet kerüljön a háziorvosi kasszába - értékelte a megállapodást Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Szerinte ez a többlet lehetővé teszi, hogy a kieső vizitdíjat pótolják. Hozzátette: nem azonos összeget kapnak a praxisok, lesz, akinek több, másoknak meg kevesebb jut majd, de akármennyi kerül is a számlára, az biztos összeg lesz, mint a vizitdíj is volt. Az újságírók kérdésére Éger István elmondta: a jövő évi költségvetési törvény részleteinek megismeréséig folytatják a vizitdíj-kompenzáció kikényszerítésére hivatott szerződésbontási nyilatkozatok gyűjtését.

A sajtótól kedden búcsúzó Horváth Ágnes szabad demokrata egészségügyi miniszter arra a kérdésre, miként értékeli, hogy utódja gyorsan meg tudott egyezni a háziorvosokkal, azt válaszolta: ő soha nem kapott arra felhatalmazást, hogy ekkora összegről egyeztessen. Hozzátette: a megállapodás egyértelműen lazítja, középtávon pedig rontja az egészségbiztosítási alap egyensúlyát, amit ők 26 milliárd forintos többlettel adnak át.

 

Székfoglaló - Kökény Mihály bizottsági elnök és Székely Tamás a miniszterjelölti meghallgatáson
Székfoglaló - Kökény Mihály bizottsági elnök és Székely Tamás a miniszterjelölti meghallgatáson
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.