Tüntetések a Népszavánál

A kormányfő rövid időn belül a második antifasiszta rendezvényen vett részt. Gyurcsány Ferenc nemrég a Hollán Ernő utcában, tegnap a Népszavánál demonstrált.

Úgy kezdődött, hogy Andrassew Iván, a Népszava rovatvezetője a Hócipőben elengedett egy szatirikus kommentárt, ebben a gój motorosokat "fölfújt, hobbirobogós cicahordának" minősítette. A vérig sértett motoros kompánia kilátásba helyezte, hogy a Népszavához vonul. A szociáldemokrata napilap úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt, és a gój motorosok negligálása helyett szelíd pikniket, azaz antifasiszta ellendemonstrációt hirdet. Gyurcsány Ferenc kormányfő azonnal közölte, hogy ő is ott lesz.

A Hollán Ernő utcai tüntetésekről ismert Magyarok a nácik ellen nevű civil szerveződés petíciót juttatott el a házelnökhöz, az államfőhöz és - többek közt - az Alkotmánybíróság elnökéhez. A civilek szeretnék elérni, hogy a törvényalkotók és jogalkalmazók az eddigieknél erőteljesebben lépjenek fel a náci színezetű, szélsőséges, fajgyűlölő csoportokkal szemben. Ennek érdekében parlamenti vitanap megrendezését is javasolják. (Munkatársunktól)

Tényleg ott volt, és rajta kívül elég sok szocialista politikus is, meg néhány szabad demokrata. A majdnem kéthetes szervezkedés és sajtókampány eredményeként tegnap délelőtt több száz ellentüntető várta a Népszava előtti parkolóban a gój motorosokat. Nagyjából huszonöten jöttek, élükön Mészáros "Imi blues" Imrével, az egyesület elnökével. A kamerák gyűrűjében nyilatkozó főgój mondandójának legfontosabb eleme az volt, hogy a gój motorosok békés és toleráns emberek, aki mást állít, fel lesz jelentve. Hoztak magukkal egy nagyméretű, fölfújt gumibabát is azzal a javaslattal, hogy inkább ezt kéne csesztetni, nem a gój motorosokat.

A rendőrség gondosan elkülönítette a két tábort. A bőrszerkós-nagymagyarországos motorosok a "Best of Gyurcsány" dallamaival szórakoztatták magukat, és önfeledten üvöltötték a refrént: "Feri, viszlát!". Így viszont nem hallották, hogy a túloldalon Görgey Géza református lelkész arról beszél: ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a zsidó vallásnak és kultúrának köszönhetjük a kereszténységet.

Mészáros Imre eleget tett a rendőrök kérésének, nem próbálta meg átadni a népszavásoknak az ajándékba hozott gumibabát. Az antifasiszták épp a Himnuszt énekelték, amikor a motorosok szedelőzködni kezdtek, majd rendőri felvezetéssel tovahajtottak. Előtte azért felbőgették a motort.

 

"Piknikelők" - a redakció előtt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.