Mondatok május elsejére
1. 1914 augusztusában bebizonyosodott: a munkásosztály, a dolgozók legnagyobb ellensége a nacionalizmus.
2. A baloldal hatalmas vereségei Európában (mindenek-előtt Franciaországban és Olaszországban) elsősorban annak következményei, hogy a jobboldal etnicista propagandája szembeállította a munkásszavazókat a bevándor-
lókkal.
3. A baloldal vereségei minden esetben annak következményei, hogy a proletárok, a kizsákmányoltak egyes csoportjai közötti érdekellentéteket nem tudja áthidalni és szintetizálni: a fehérek és a sötét bőrűek, a még dolgozók és a munkanélküliek, a fiatalok és a nyugdíjasok, az állampolgárok és a bevándorlók, a szakmunkások és a kirekesztett nyomorgók, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak és a "prekariátus" távmunkában, részmunkaidőben, szezonálisan foglalkoztatott kiszolgáltatottjai nem ismerik föl, hogy küzdelmük vagy közös, vagy pedig eredménytelen lesz, és a kapitalizmust segíti csak.
4. A parlamentarizmus logikája arra kényszeríti a baloldali pártokat, hogy a települési közösségek relatív többségét próbálják mozgósítani, ezáltal elszakadnak osztálybázisuktól.
5. Az érdekvédelmi harc logikája arra kényszeríti a szakszervezeteket, hogy csak a tagságuk és a rokon szakmák szűken vett érdekeit vegyék tekintetbe, ezért egyre közömbösebbek lesznek a munkanélküliek, a társadalomból kiszorított kirekesztettek, a bevándorlók, az elnyomott-kitaszított kisebbségek emancipációs küzdelmei iránt.
6. A bevándorlók, a kirekesztett kisebbségek a polgári liberális (emberi jogi, kisebbségvédő) politika védőernyője alá húzódnak, és politikailag elvesznek a baloldal számára.
7. A hagyományos szakmunkásrétegek védelmére berendezkedett baloldal vagy örök kisebbségben marad, vagy egyre messzemenőbb kompromisszumokat kénytelen kötni a tőkével, nehogy kimaradjon a hatalomból, azaz elveszítse politikai relevanciáját a polgári demokráciában.
8. A baloldal emiatt magáévá teszi a konzervatív, a liberális, a nacionalista jobboldal számos gondolatát, s megfeledkezik róla, hogy a konzervatív jobb konzervatív, a liberális jobb liberális, a nacionalista jobb nacionalista, mint a baloldal: ilyen baloldalra senkinek sincs szüksége, a kapitalizmusnak sincs.
9. Emiatt az európai baloldal pusztán védekező utóvédharcra szánja el magát: a keynesiánus jóléti állam maradékainak védelmére, amely jóléti állam a "posztfordista" ipartalanított, informatikai-hálózati gazdaság korában - amennyiben még fönnáll - a multinacionális tőkével szemben védhetetlen, újjáépítése pedig csak forradalommal volna lehetséges, ilyen forradalomhoz pedig hiányoznak a hagyományosan szocialista forradalmárok, mert hiányoznak "a szükséges föltételek".
10. A baloldal Kelet-Európában az újraelosztó, diktatúrás és technokratikus államkapitalizmus 1989 előtti emlékeibe kapaszkodik, holott ez a magát szocialistának képzelő államkapitalizmus nemcsak erkölcsileg bukott meg (védelmére senki a kisujját sem emelte föl), hanem gazdaságilag, szociálisan és kulturálisan is.
11. Kelet-Európában az 1989 előtti államkapitalista diktatúra, amelyet mindenekelőtt a lengyel proletariátus döntött meg (jutalma a nyomor), egyéb bűnei mellett fölszámolta a proletariátus autonóm kultúráját - beleértve az ehhez elengedhetetlen autonóm, kritikai marxizmust -, amely a régi szociáldemokrácia és a régi bolsevizmus legnagyobb teljesítménye volt.
12. A polgári demokrácia körülményei között működő jelenlegi baloldalnak (helyi kivételektől eltekintve) nem áll többé rendelkezésére az autonóm antikapitalista kultúra: világnézeti szemszögből egyre inkább elfogadja az árutermelés axiómáját, s ebből szervesen következik a "kis lépések" és a "kisebbik rossz" politikája, amelyből szervesen következik a részérdekek elsőbbsége, amelyből szervesen következik a proletariátus megosztottsága és politikai-kulturális "megszűnése", amiből szervesen következik a megsemmisítő vereség.
13. A proletariátus naponta veszít pozíciókat a szimbolikus térben: a tizenkilencedik század utolsó negyedétől a huszadik század utolsó negyedéig senki nem mert volna a proletariátuson nyíltan gúnyolódni, május elseje pedig nem lehetett volna a proletariátus iránti leplezetlen polgári megvetés alkalma, amelyet az ünnep maga is átvesz és a magáévá hasonít manapság divatbemutatókkal, gagyizenével, virslivel, sörrel és lufival, evvel elismervén, hogy a kihalóban lévő primitív jehuk ünnepe a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepnapja, ahelyett, hogy ezt gőgösen visszautasítanák.
14. Az új évezred Kelet-Európájában (s így Magyarországon is) minden május elseje a munkásosztály szimbolikus megaláztatásának napja.
15. A proletariátus minden tőkés államban abszolút többségben van, politikai legyőzetésének példátlan mértékét mutatja, hogy a puszta létezését is letagadják, ilyesmire az elmúlt háromezer évben még soha nem került sor.
16. Magukat "baloldalinak" negélyező sajtóorgánumok a rasszista-etnicista demagógiával hatalomra került Sarkozy, Berlusconi dicséretét zengik, akik olyasmiket beszélnek nyíltan, amiket a magyarországi "Jobbik" is csak burkoltan mer hangoztatni, a megaláztatásnak nincs vége és nincs határa.
17. Ha a szegények, a kizsákmányoltak, az elnyomottak mozgósíthatók a még szegényebbek (nálunk: a cigányok) ellen, akkor a fasizmus győz, és a tőke abszolút, világvégéhez vezető diadalának nem lesz többé semmi akadálya.
