Afganisztán orosz szemmel
„Afganisztán külön fejezet Oroszország történetében. Az volt Angliáéban, és az lesz Amerikáéban is. Ez a terület kötötte össze hídként Perzsiát Kínával, Brit-Indiát orosz Közép-Ázsiával. A déltengeri kijáratért vívott csaták hadszíntere és gyarmati hadseregek temetője volt ez a föld” – írja Jevgenyij Szatanovszkij, a moszkvai Közel-Keleti Kutatóintézet elnöke az Izvesztyijában.
Szatanovszkij szerint Afganisztán nem ország, csak terület. Vannak létező országok, amelyeket nem ismer el senki (ilyen a Grúziához tartozó, de gyakorlatilag önállóan működő Abházia), s vannak a világ országaival zavartalan hivatalos diplomáciai kapcsolatot ápoló országok, amelyek a valóságban nem léteznek. Ilyen Afganisztán. A moszkvai elemző lényegében az államokat tekinti országnak, márpedig úgy véli, hogy Afganisztánban nincs állam.
Volt ugyan egy szürreális kísérlet, amely proletárdiktatúrát volt hivatva létrehozni e patriarchális törzsekből álló társadalomban: az eredmény – csak a szovjet oldalon – 14 ezer halott volt. Az afgánok milliószámra menekültek a szomszédos Iránba és Pakisztánba. A szovjet kivonulás után az összes nemzetközi garanciát semmibe véve több ezer társával együtt megölték Nadzsibullahot (az utolsó kommunista elnököt) és újabb emigrációs hullám következett, majd a mudzsahidek és a tálibok egymásnak estek, végül jött maga a középkor.
A mai „demokratikus” Afganisztánt Szatanovszkij a lehető legsötétebb színekkel festi le. Karzaj elnök kormánya szinte semmit sem tart ellenőrzése alatt, a tálibok pedig sok helyütt visszaszerezték a hatalmat. A nagy létszámú, ám tehetetlen amerikai haderőt jóval kisebb létszámú NATO-szövetségesek egészítik ki, de ezek jelentős része csak járőrözésre és őrszolgálatra alkalmas. Közben nagyralátó tervek születnek arról, hogy a Kaszpi-tengeri földgázt itt vezetik majd át, Iránt és Oroszországot megkerülve. Az amerikai külügyminisztérium arról álmodik, hogy egységes közép-ázsiai térséget hoz létre (Afganisztánból és volt szovjet tagköztársaságokból), de ez „siker esetén az egész térség stabilitását felborítaná”.
Az afgán agrárium és az export legjelentősebb terméke a mák, illetve az ópium és a belőle finomított heroin, és a fegyveres törzseknek eszükben sincs ennek jövedelméről lemondani.
A nemzetközi bürokraták optimista jelentései mögött vigasztalan valóság húzódik meg. Annál is inkább, mivel a mostani külföldi hadseregekkel szemben egyetlen állam sem szítja az ellenállást. Kína, Pakisztán, Oroszország, Szaúd-Arábia és Irán nem érdekelt az iszlamisták és az afgán szeparatisták megerősödésében. De csapatokat nem küldenek ebbe a pokolba. Oroszország is csak a hadiszállítások átengedésére korlátozza segítségét.
Szatanovszkij a szovjet kivonulás huszadik évfordulóján mindenesetre nem tanácsolja, hogy az amerikaiak csapot-papot otthagyva távozzanak Afganisztánból. Éppen azt tartja a szovjet kaland tanulságának, hogy jóllehet soha nem lett volna szabad bevonulni Afganisztánba, és a végtelenségig sem lehetett ott maradni, azért súlyos bűn volt úgy kivonulni, hogy a szovjet csapatok vákuumot hagytak maguk után.
