Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Szabadi Bélát

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen Szabadi Bélát, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztériumának politikai államtitkárát hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Ítélőtábla kedden.

A másodfokú bíróság szerint Szabadi hivatali visszaélést követett el, amikor politikai államtitkárként állami cégeket utasított reklámszerződések megkötésére az FTC-vel, továbbá hűtlen kezelést abban az ügyben, ahol két vádlott- illetve munkatársa, egyikük egy érettségivel sem rendelkező sofőr, több millió forintot vett fel a Concordia és a TIG Kht.-vel kötött megbízási szerződések alapján szaktanácsadásért, holott munkát egyikük sem végzett.

Ugyanakkor felmentette a másodfokú bíróság a minisztérium által vásárolt első osztályú repülőjegyek ügyében Szabadit, aki minden vádpontban következetesen tagadja bűnösségét és az ellene folyó eljárást többször is koncepciósnak minősítette.

A tábla kedden helybenhagyta az első fokon 2006-ban kiszabott két év, négy évre felfüggesztett, szabadságvesztést Szabadi esetében. A szóbeli indoklás szerint a büntetéskiszabás során figyelembe vették a vádlott rossz egészségi állapotát, évek óta tartó súlyos betegségét.

A másodfokú ítélet nem jogerős, mert a bűnösség tekintetében részben ellentétes az első fokúval.

Az ügyész bűnösség kiszabásáért, illetve súlyosításért, a vádlottak és a védelem teljes felmentésért fellebbezett, így a Szabadi-ügy harmadfokon a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik majd.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.