A történésztől mint a közélet eseményeinek kvázi hivatásos megfigyelőjétől elvárható lenne, hogy erkölcsi ítélethirdetés előtt tisztában legyen azzal, hogy az a valaki a MÁV-nak vagy az osztrákoknak adott-e tanácsot. (Legalább az újságíró figyelmeztethette volna őt a kínos tévedésre, végső esetben akár a szerkesztő is szerkeszthetett volna.) A tévedésért elsősorban mégsem a történészt hibáztatnám. Ő csupán megpróbált a maga logikája szerint rendet tenni abban a katyvaszban, ahogy a Cargo-sztorit a sajtó tálalta. Nem sikerült, pedig Schmidt Mária képzett, és erősen érdeklődik a közügyek iránt. Mi várható akkor a nyolcmillió magyar választópolgártól, akik között kisebbségben vannak a hozzá hasonlóan képzettek és érdeklődők? Nézzük meg a MÁV Cargo privatizációja példáján, hogy az ország ügyeiben való eligazodáshoz milyen támogatást kapnak a sajtótól Magyarország polgárai!

Schmidt Mária két dolgot láthatott: 1. tavaly lezajlott egy privatizációs folyamat; 2. idén februárban kiderült, hogy az ismeretlen kis Geuronet Bt. a privatizációval összefüggésben végzett, nehezen definiálható tevékenységéért nagyon-nagyon sok pénzt, 1,9 milliárd forintot kapott. Mivel a sajtó a Geuronet februári felbukkanása óta magáról a privatizációról, pontosabban annak mikéntjéről és minőségéről lényegében egy sort sem írt, a sikerdíjról és a Geuronet nevében eljáró Gulya András iwiwről feltárt kapcsolatairól viszont annál többet, a magára hagyott Schmidt Mária merészen öszszekötötte a sajtó által két teljesen különálló entitásként kezelt dolgot. Gondolatmenete ez lehetett: privatizáció+sikerdíj (ráadásul egy liberális kapcsolatokkal rendelkező alaknak) = kormányzati korrupció.

Súlyos tévedés. Nézzük csak a privatizációs folyamatról félnapi munkával az internetről összeszedhető, a magyar sajtóban megjelent információkat! A MÁV Zrt. 2007. május 29-én nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a MÁV Cargo eladására. A bírálati szempontok nyilvánosak voltak: az első körben egyenlő súllyal szerepelt az ár és az üzleti terv. Az árajánlatokról a NOL augusztus elsején táblázatot közölt: a legtöbbet a szlovák Sped-Trans ígérte (81 milliárd), a Rail Cargo Austria (RCA) és a GYSEV konzorciumának 50 milliárdos ajánlata csak a hetedik volt.

A második fordulóra változtak a bírálati szempontok, és egy egzaktan mérhető elem, a megajánlott ár volt a legfontosabb tétel: a legmagasabb árral 90, a dolgozókat érintő vállalásokkal pedig 10 pontot lehetett szerezni a százból. A döntésből így lényegében ki lehetett zárni a szubjektív szempontokat. A Magyar Nemzet Online november 27-én megírta, hogy az árajánlatokat tartalmazó lezárt borítékok a pályázati anyagok beérkezését követően közjegyzői letétbe kerültek, s a pályázók az árboríték felbontása előtt ellenőrizhetik azok sértetlenségét. 102,5 milliárd forintos ajánlatával az RCA és a GYSEV Zrt. konzorciuma győzött, a második ajánlat 86 milliárdról szólt. A nyertes emellett 43,5 milliárd forintos fejlesztésre is kötelezettséget vállalt.

A NOL november 28-án megírta, hogy a privatizációs tanácsadók korábban a MÁV Cargo üzleti értékét 50-60 milliárdra taksálták, a MÁV vezetői 80 milliárdos bevételről álmodtak. A hvg.hu december 10-én idézi a Wirtschaftblatt osztrák gazdasági lapból, hogy osztrák ágazati szereplők szerint a megajánlott ár túl magas, mert a MÁV tehervagon-állományának egy része "már csak ócskavasnak jó", és nem tetszik nekik az sem, hogy a győztes konzorcium a MÁV 3,2 ezer dolgozójának továbbfoglalkoztatását garantálná. A Központi Igazságügyi Hivatal vizsgálatba kezdett: a 2008. április 15-én nyilvánosságra hozott jelentés szerint a tenderkiíró minden pályázati feltételt egzakt módon szabályozott, azok a pályázók számára teljes körben átláthatóak voltak; az ajánlattevők egyike sem emelt kifogást a pályázati kiírás és az értékelés jogszerűségével kapcsolatban.

Összefoglalva: a Kóka vezette minisztérium privatizációs eljárása sikeres volt (hisz a reméltnél lényegesen magasabb bevételt értek el), és tiszta (senki sem vonta kétségbe az eljárás maximális korrektségét).

Az eredményhirdetés után három hónappal a bécsi Format arról írt, hogy egy 2007. júniusi szerződés alapján a Rail Cargo Austria a vételár 1,75 százalékát, 7,1 millió eurót utal sikerdíjként egy kis magyar betéti társaságnak, a Geuronetnek. A magyar lapok idézték az értesülést, s azt, hogy a bécsi lap szerint az osztrák vasúttársaságnál olyan vélemények keringenek, miszerint a pénz egy részét magyarországi politikai intézményeknek és személyeknek szánták, amelyek, illetve akik befolyással lehettek az ügyletre. A HVG információi szerint a privatizációs szerződés több ponton kedvez a vevőnek. (Pompás leleplezés - a szerzők tán úgy gondolják, ha a szerződés minden pontja az eladónak kedvezne, lenne olyan tökkelütött vevő, aki aláírná?) A Geuro-netről a sajtó kiderítette, hogy székhelye a beltag fiának, Gulya Andrásnak a lakására van bejegyezve; hogy Gulyának sok SZDSZ-es kapcsolata van; hogy a tender értékelőbizottságának két szabad demokrata tagjával is ismeretséget ápolt. Meg velem is: Gulya Andrással 2002 óta ismerjük egymást, ő akkor a csonka kuratórium tanácsadója volt az MTV-ben, mi meg Haraszti Miklóssal mentünk megsemmisíteni ezt a hungarikumot. Így mint jó ismerőse mondhatom, hogy ügyfelem hasonló hőfokú kapcsolatokat ápol fideszesekkel, MDF-esekkel és KDNP-sekkel is, nagyon helyesen.

2008 februárja a magyar sajtó számára új időszámítás kezdete: az újságírók és a szerkesztők szinte mindent elfelejtettek, ami addig a MÁV Cargo privatizációjáról akár saját lapjukban korábban megjelent. Mintha Jerevánban lesték volna el a szakma fortélyait: osztogatás vagy fosztogatás, egyre megy. Tök mindegy, hogy a Geuronet az RCA-val szerződött, ergo a sikerdíj mint vételáron felüli tétel az osztrák adófizetőknek fáj. Indifferensnek tekintik, hogy a szabad demokrata ismerősök ellenére a Geuronet-tanácsokkal ellátott RCA-GYSEV páros novemberre több mint duplájára emelte júliusi ajánlatát; annak ellenére sejtetnek korrupciót, hogy az elért bevétel magasabb a szakértők és a MÁV-vezetés által korábban elérhetőnek véltnél, holott korrumpálni akkor éri meg, ha ennek révén áron alul lehet hozzájutni valamihez. Az sem érdekes, hogy hiába ismeri Gulya az értékelőbizottság két tagját, nem megy vele semmire, ha a pénzügyi ajánlat 90 százalékos súllyal esik latba. (Itt emlékeztetnék a kereskedelmitévé-frekvenciák 1997-es pályáztatására, ahol Palmer és Baló Írisz tévéjét a közel 50 százalékkal magasabb pénzügyi ajánlat ellenére azért fúrhatták meg, mert a pontozásnál túlsúlyban voltak a T. Megrendelő szája íze szerint értelmezhető, szoft tételek.)

Az amnézia totális. A sajtó jobboldali küldetéstudattal dolgozó szegmenséről feltételezhetjük, hogy tudatosan nem kapcsolja össze a privatizációs eljárás minőségéről rendelkezésre álló információkat a Geuronet-sztorival - ergo hazudik. A Heti Válasz szerkesztői nyilván olvassák a magyar sajtót, így birtokában voltak azoknak az ismereteknek, amelyeken a Központi Igazságügyi Hivatal vizsgálata is alapult, mégis kétkolumnás cikkben sejtették, hogy itt valami szadeszes tisztátalanság van... Még a címlapra is kirakták Gulya Andrást, akinek talán volt szerepe abban, hogy az osztrákok 52,5 milliárd forintot emelve eredeti ajánlatukon ennyivel gazdagították az országot - igaz, ez reálértékben csak tucatszor több pénz, mint amennyibe a magyar adófizetőknek a Heti Válasz gründolása került, de a kicsit is meg kell becsülni. A sajtó azon részének a teljesítménye viszont, amelytől a gondosság, az elmélyültség és a tárgyszerűség elvárható lenne, megmagyarázhatatlan.

Van egy kérdésem: hogyan fog nyolcmillió honfitársunk a közügyeket illetően megalapozottan állást foglalni, demagógot fölismerni és felelősen dönteni, ha a sajtó nem végzi el a munkáját? Sehogy?

A szerző az MTV kuratóriumi elnökség tagja (SZDSZ)