A ritkaságnak számító gyűjtemény összeállítása a 60-as évek végén kezdődött meg, azzal a céllal, hogy a magyar együtteseket és előadóművészeket tehetségükhöz méltó hangszerekhez juttassák. Ezután nem sokkal felmerült, a fiatalokat is támogatni kéne, hogy versenyképesek lehessenek a zenei megmérettetéseken. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál a gyűjteményért felelős Gerenday Ágnes elmondta: ma harminc vonós és két fuvola van az állam tulajdonában. Ennek a meglepő aránytalanságnak az az oka, hogy a vonóshangszerek értéke az eltelt idővel növekszik, míg a fúvósok élettartama korlátozott. A hangszerpark legdrágább darabja egy Stradivari, ami önmagában kiteszi az egész gyűjtemény értékének a felét. A többi hangszer ára nagyjából 5 és 25 millió forint között van.

A hangszereket kezdetben meghatározatlan időre adták kölcsönbe, ez a rendszer azonban csak addig működött, amíg volt pénz újabb hangszerek vásárlására. 1988 óta azonban nem bővült a gyűjtemény, és így hatalmas a túljelentkezés. Különösen, hogy hangszer korábban csak akkor szabadulhatott fel, ha a tulajdonosa már nem zenélt - ne adj' isten, meghalt -, vagy jobb hangszerre tett szert.

2005 óta ezért már csak öt évre szól a pályázat, amelyet a Zeneakadémia által felállított zsűri bírál el. Három éve a hangszerek állapotát felmérő éves szemlét egy beszámolóval is ki kell egészíteniük a zenészeknek, melyben elmondják, milyen koncerteken szólaltatták meg a hangszereket.

A Zenetudományi Intézettől Falvy Zoltán felelős a hangszerek állapotfelméréséért. Mint elmondta, soha nem volt még a szemlén konfliktus, hiszen mindenki nagyon vigyáz a rá bízott értékre. Inkább kisebb javítások miatt szoktak konzultálni vele: a kvartettekbe kerülő hangszerek fogólapja például a komoly igénybevétel miatt gyakran megereszkedik, és így a húr messzebbre kerül a hangszer testétől, ami nehezíti a játékot. A sokat utazó hangszerek fája is hajlamos megrepedni, de ezt is könnyen lehet orvosolni. A karbantartásra egyébként van állami keret is, úgyhogy a hangszerpark állapota jónak mondható.

Jelenleg három hangszer vár kiosztásra, egy hegedű, egy cselló és egy fuvola. Eleddig egyetlen hegedűt kellett csak visszakérni, mivel használója, Csűri Lajos - alias Edvin Marton - egy bank jóvoltából egy jobb hangszert, egy Stradivarit kapott. Hiába érkeztek azonban a címére a felszólítások a tulajdonosi jogokat gyakorló kulturális minisztériumtól, évekig nem történt semmi. Végül idén került vissza a Testore-hegedű a gyűjteménybe. Edvin Marton megkeresésünkre kicsit meglepődött, elsőre nem is nagyon emlékezett az ügyre, végül azzal magyarázta késlekedését, hogy mivel a Stradivari használatához testőri kíséret és komoly biztosítás szükségeltetik, az állami hangszert is gyakran használta, és ahelyett egy másikat kellett szereznie.

Egyébként leginkább a szocialista múltú államokban találhatunk hasonló állami finanszírozású gyűjteményeket: például Moszkvában és Szófiában. Tőlünk nyugatabbra általában gazdag családok és különféle mecénások által szponzorált szervezetek biztosítanak hangszereket a tehetséges ifjaknak. A komolyzenét amúgy is bőkezűen támogató Japánban található egy állami finanszírozású alapítvány: a Nippon Music Foundation, amely szintén a kulturális minisztérium része (sajnos nem a magyaré). Nekik csak húsz hangszerük van, az viszont a világ egyik legnagyobb ismert Stradivari-gyűjteménye, 18 példánnyal. Nem ritka az sem, hogy bankok fektetnek be hangszerekbe, hiszen folyamatosan nő az értékük. Bár Falvy Zoltán azt mondja: nem elég széfben őrizni őket, jó, ha játszanak is rajtuk. "Különben meghal a lelkük".

Egy Tononi-cselló az állami gyűjteményből