- Ön 2004. augusztus 18-án lapunknak azt nyilatkozta, hogy még nagyon sok feladata van miniszterelnökként. Az interjú végén viszont közölte, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Ezt a szöveget lobogtatva a liberálisok másnap nyíltan és végérvényesen szembefordultak önnel. Válaszként - sok dolog ide vagy oda - lemondott. Komolyan gondolta távozása előtt néhány órával, hogy nagy feladatok várnak önre? Választhatta volna a koalíciós szakítást is? Azt, ami holnap minden bizonnyal bekövetkezik utóda, Gyurcsány Ferenc, és mindkettejük egykori szövetségese között.

- Hivatalban lévő miniszterelnök nem mondhatott mást. Viszont, ha pozícióban maradása több problémát okoz, mint amennyit megold, és ez egyértelművé válik, akkor percnyi késedelem nélkül távoznia kell. Én ezt tartom helyesnek. Úgy véltem akkor, hogy a koalíció és a koalíció által meghatározott célok, amelyekre a választók megerősítést adtak, előbbre valók, mint személyes sorsom.

- Mennyire hasonlít e mostani helyzet a 2004-esre?

- Hatalomtechnikai szempontból nagyon különbözik. Én nem voltam tagja az MSZP-nek. A mostani miniszterelnök viszont egyenesen elnöke a szocialista pártnak. Azért ez másféle támaszték, mint az enyém volt.

- Az SZDSZ ugyanaz, mint volt?

- Most érett meg bennük valami, ami tízéves közös kormányzás alatt alakult ki. Egy évtized - bizony koptat. Sebeket, sérelmeket szerez mindenki, s egyre frusztráltabb a folytonos kompromisszumoktól. Ezzel együtt az SZDSZ marad hosszabb távon is a baloldal természetes szövetségese.

- Annak idején Medgyessy Péter le akarta váltani Csillag Istvánt, a liberálisok megfeszültek, a miniszterelnök bukott. Nemrég Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy leváltja Horváth Ágnest, a liberálisok megfeszültek, a koalíció bizonnyal bukik. Ez a felszín. Van-e mélyük ezeknek a történeteknek?

- Erre az egyszerűnek tűnő kérdésre árnyalt választ kell adnom. És azt is a végén kezdeném: a kialakult helyzetben megfelelő megoldásnak tartom a kisebbségi kormányzást. Lehetővé teszi ugyanis, hogy a politikai elit befejezze az álarcosbált. Hogy mindenki az legyen ismét, ami valójában. Most van ugyanis egy Fidesz, amelynek retorikáját balról már nem is lehet előzni. Van egy MSZP, amely politikájában erősen liberális, gazdasági vonalvezetésében pedig inkább konzervatív, miközben indíttatása baloldali volna. Gyurcsány Ferenc egyik hibája, hogy elvette a levegőt a liberális párt elől. Minek a liberális pártra voksolni, ha ugyanazt megtalálom a szocialista miniszterelnöknél? Ugyanakkor a liberálisok kénytelenek voltak ez idáig megszavazni a parlamentben minden baloldali természetű előterjesztést, mert azért az is volt. Ott van a KDNP, amelynek a nevében foglalt értékeire szüksége volna a politikai életünknek, ez azonban nem valóságos párt, hanem a Fidesz fiókintézménye. S végül az MDF: sok józanság, nem kevés populizmussal. Onnan kezdve azonban, hogy a szocialisták egyedül kormányoznak, mindenki önmagát adhatja. 2002 előtt - kormányon - például a Fideszen nyomokban sem jelentkeztek a baloldaliság tünetei.

- Az ön kormányzásában viszont - ma már egybehangzó értékelés szerint - túltengtek a tradicionálisan baloldali mozzanatok. A két száznapos program ajándékosztásának átgyűrűző terhei máig nyomják a költségvetést.

- Ez nem igaz. Vegyük először a program szükségességét. Mellesleg: ezt a most lelkiismeret-furdalásos SZDSZ, valamint a Fidesz is megszavazta. De a program társadalmilag helyes volt. A közalkalmazottaknak járt az ötvenszázalékos béremelés. Például minősíthetetlen pénzért tanítottak a pedagógusok, segítettek a betegeken az ápolónők, az orvosok. Vagy az autópályákra ne lett volna szükség? A 13. havi nyugdíjon lehet vitatkozni. De ma is azt gondolom, hogy a rendszerváltás előtt nyugdíjba vonultakat tűrhetetlen méltánytalanság érte. Talán a most nyugdíjba menőknél nem indokolt a plusz

egyhavi nyugdíj, hiszen ők már a mai jövedelemviszonyokból mennek el.

- A kérdés az, hogy a nincset lehet-e osztani. Hogy nem vezette-e félre, hogy 2002-ben mélyponton voltak az olaj- és nyersanyagárak, dübörgött a világgazdaság?

- Úgy van, ez a második kérdés: vajon igaz-e, hogy a 100 napos program a bajok fő okozója? Igaza van, a világgazdasági körülmények is romlottak. De ennél fontosabb, hogy a Fidesztől 8,2 százalékos hiánnyal vettem át a költségvetést, amihez az évben csupán egy százalékot tett hozzá a 100 napos program. 2004 végén 5,8 százalékos hiánnyal adtam át a költségvetést utódomnak, aki 2006 végére újból 9,2 százalékos hiánynyal zárt. Ha az általam megkezdett óvatos kiigazítás folytatódik, ma már látnánk az euró bevezetésének dátumát.

- Mit tenne most?

- Végiggondolnám, hogy mi az értelme a kormányzás folytatásának, mert a hatalom csak a hatalomért értelmetlen. Ma az értelem a kiegyensúlyozott fejlődés feltételeinek biztosítása, nevezhetjük ezt konvergenciaprogramnak is. Ehhez kell az MSZP és a frakció támogatását megszerezni. Sok minden megtörtént már. Idesorolva a költségvetés helyzetének normalizálását, a tb-kassza egyensúlyának helyreállítását. Erőfeszítéseket tennék a gazdaság beindítására. Hozzá lehet nyúlni az adórendszerhez: ma az adózók húsz százaléka fizeti az adók nyolcvan százalékát. Ez elfogadhatatlan. A jövedelmek felől a vagyontárgyak adóztatása felé kell mozdulni, mert azok kevésbé rejthetők el. Szóval, volna mit tenni, amit még ilyen körülmények között is meg lehet csinálni. És nem mondanék olyat, hogy bársonyos reformok következnek. Egy reform sohasem bársonyos. Kezdetben kellemetlen, mint egy orvosi kezelés, de belátható, hogy hasznos. Ha valamit elrontottunk, hát oda kell állni, és azt mondani, ez nem sikerült ezért és ezért, de korrigálunk.

- Jól érzékelem-e, hogy oly sok kaland és megpróbáltatás után az egészségbiztosítás reformjában a kormány eljutott oda, ahol ön 2004-ben a profitérdekelt szervezők által mozgatott irányított betegellátási rendszer tervével tartott?

- Igen, ez nagyon hasonló. Egy kissé nagy kerülőt tettek, míg ide visszajutottak. Csak hát, ki ült ott akkor, amikor ezt elhatároztuk? Molnár Lajos, Kökény Mihály, Vojnik Mária, s persze Kuncze Gábor, Lendvai Ildikó és Draskovics Tibor. Nincsenek véletlenek...

- Válságmenedzselés következik?

- A nemzetközi tőzsdék általában vagy a reálhelyzetre reagálnak, vagy a hangulatra. Ugyanez a kettősség áll az egész országra. A magyar gazdaság fundamentumai alapvetően jók. Komoly pénzügyi gondok vannak, nélkülözhetetlen az elosztási rendszerek és az adó átalakítása. De Magyarország 3-4 év alatt viszszakerülhet az élbolyba. A változásokhoz azonban nem elég az elszántság, kidolgozott koncepció és párbeszéd kell a szakmával, az érintettekkel. És szövetségesek. S emellett van az, hogy a hangulat katasztrofális. Ez legalább olyan fontos, mint a reálviszonyok. Ezt a mélypontot a politikai osztály okozta. A kormány azzal, hogy a reformkényszert alátámasztandó folyamatosan vészhelyzeteket vizionált, az ellenzék azzal, hogy erre ráduplázott. Szóval, tettel. Ha legalább a kormány lehiggad, ha kiválasztja azt az egy-két kulcshelyzetet, amit képes is megoldani, akkor ezt a két évet jól tudja használni. Biztos vagyok benne, hogy a konvergenciaprogramhoz és a reformértékű lépésekhez az SZDSZ koalíción kívül vagy azon belül is társ lesz.

- Képes a két meghatározó erő az ehhez szükséges légkör megteremtésére?

- Kénytelen lesz. Abban legalábbis ne reménykedjen senki, hogy jön egy harmadik erő. Nem jöhet. A jelenlegi keretek közt kell megoldást találni. Van.

"A politikai elit végre befejezheti az álarcosbált"