Izrael elutasítja a Hamasz tűzszüneti ajánlatát

Izrael komolytalannak nevezte és elutasította tegnap a Hamasz radikális palesztin mozgalom javaslatát egy hat hónapos tűzszünetre a Gázai övezetben. - A Hamasz csak időt akar nyerni ezzel a csellel, hogy rendezze sorait, és újból felfegyverkezzen - mondta David Baker izraeli kormányszóvivő Jeruzsálemben.

A palesztin szervezet csütörtökön az egyiptomi hírszerzés főnökén keresztül javasolta a tűzszünetet, amely először hat hónapra csak a Gázai övezetre vonatkozna, majd később kiterjesztenék Ciszjordániára is. A Hamasz feltételéül szabta, hogy Izrael nyissa meg az övezet összes határátkelőhelyét.

Izrael másik határán sincs előrelépés a béketárgyalások ügyében. Az izraeliek több mint kétharmada ellenzi, hogy Izrael kivonuljon az egész Golán-fennsíkról a Szíriával kötendő béke fejében - derült ki tegnap a Jediót Ahronót napilap által közzétett közvélemény-kutatásból. A fennsík részleges visszaadását csupán 51 százalék ellenezte. Az apropó: Bassár el-Aszad szíriai elnök azt mondta csütörtökön, hogy olyan tájékoztatást kapott török közvetítőktől, mely szerint Izrael hajlandó lenne elfogadni a megbékélés áraként a Golán-fennsíkról való kivonulását.

Damaszkusz tegnap keményen válaszolt arra az amerikai vádra, mely szerint az arab állam észak-koreai segítséggel atomreaktor építésén dolgozott. Szíria azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy köze volt az izraeli légierő tavaly szeptemberi támadásához a szíriai létesítmény ellen. Szíria ismételten cáfolta, hogy nukleáris tevékenységet folytatna. Egy magas rangú amerikai illetékes viszont azt állította csütörtökön, hogy Washington nem adott zöld utat Izraelnek a légitámadás végrehajtásához. A Fehér Ház csütörtökön hozta nyilvánosságra, és fényképekkel bizonyította értesülését az atomprogramról. Washington szerint Szíria nem értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) a reaktor építéséről, és az izraeli támadás után megpróbálta eltüntetni a maradványokat.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is kommentálta tegnap az ügyet: e szerint az ügynökség komolyan veszi, és tüzetesen kivizsgálja az amerikai hírszerzésnek állítását - közölte Mohamed el-Baradei. A NAÜ főigazgatója bírálta az Egyesült Államokat amiatt, hogy visszatartotta a rendelkezésére álló információkat.

l Egy amerikai hajóról figyelmeztető lövéseket adtak le, mert két kisebb iráni vízi jármű megközelítette őket a Perzsa-öbölben. Teherán cáfolta a konfrontáció hírét, amelynek hatására megugrott a kőolaj ára. Az ötödik amerikai flotta szóvivője szerint a haditengerészet által bérelt hajót két gyors kishajó közelítette meg pár száz méternyire. Emiatt a legénység figyelmeztető lövéseket adott le könnyű fegyverekből. Az incidens nemzetközi vizeken történt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.