- Mennyiben rendezte a világpolitikai sorokat a hó eleji NATO-csúcs?

- George W. Bush amerikai elnök távozása miatt az udvariasság szelleme uralkodott a csúcson. A washingtoni diplomácia mégis engedményekre kényszerült, de szerintem a legkevésbé sem az orosz ellenkezés miatt. Az egyik engedményt a rakétavédelmi tervekben kellett tennie: itt érvényesült, hogy politikai értelemben - szemben a katonaival - a NATO nem azonos az Egyesült Államokkal, hanem vétójoggal rendelkező tagokból áll. Amikor a cseh- és lengyelországi telepítések terve napvilágot látott, Angela Merkel német kancellár azonnal közölte: ez csak az atlanti szövetség keretein belül lehetséges. A csúcs most ezt szentesítette. Az USA védekező helyzetben van Afganisztán és Irak ügyében is az európai diplomáciával szemben, amely vonakodik őt ezekben a reménytelen háborúkban segíteni. Ukrajnának és Grúziának a NATO-tagsági akciótervébe való beléptetése kapcsán az amerikai tervek részben ismét csak Merkel, részben pedig Nicolas Sarkozy francia elnök ellenkezése miatt hiúsultak meg. Látnunk kell: Moszkvának semmiféle nyomásgyakorlási lehetősége nincs az USA-val szemben. Nyugat-Európa ellenében ugyan igen - katonai, energiapolitikai, kereskedelmi vonatkozásban -, de ez a kölcsönös függőség miatt fordítva is igaz. Ezért diplomáciai játékról van szó, például a gázvezetékek - Nabucco, Déli áramlat - kapcsán is. Úgy látom, a magyar diplomácia, amely előre semmilyen lehetőséget nem zárt ki, e téren ügyesen, rugalmasan lavíroz az EU és az oroszok között. Csakúgy, mint az osztrákok.

- Az EU kapcsán éppen azt szoktuk emlegetni, mennyire nem hajt a német-francia motor...

- Igen, de - elsősorban - Németország még az Egyesült Államokkal szemben sem jelentéktelen tényező. Katonailag sem. Az Európai Unióban viszont az elmúlt tíz évben, Helmut Kohl és Francois Mitterrand távozása után igen komoly változások álltak be. A német-francia kettős, amely korábban 30-35 évig vitte a prímet, sőt maga döntötte el a dolgokat, visszaszorult, és egy többhatalmi szerkezetnek adta át a helyét. Ebben a britek, a spanyolok, a lengyelek és mások is szót kapnak. Ez így már egy nagyon összetett diplomáciai játék, már csak tárgyalástechnikai szempontból is. A franciák a balul sikerült, alkotmányszerződésről szóló 2005-ös népszavazás után nem állíthatta be magát "a nagy európaiként".

- Mi a szerepük ma a briteknek Európában?

- Akárhogy is ágálnak Európa ellen, amelyet csak "a kontinensnek" neveznek, hiszen azt hiszik, ők alkotják a valódi Európát, az uniós döntések nagy részét azért elfogadják a britek. Legfeljebb "elfelejtik" ezt elmondani a népüknek. Az EU támogatottsága eközben fokozatosan nő az angolok körében - akik tömegével nyaralnak Franciaországban például -, bár még mindig nem éri el az 50 százalékot, ezért óvatosak a népszavazással. Gordon Brown döntései egyébként az elmúlt egy évben ellentmondásosak. Nem annyira a brit-EU viszony, hanem a különleges brit-amerikai kapcsolat itt a meghatározó - és Londonban is minden fő lépést ehhez mérve tesznek meg. Érdemes megfigyelni, hogy a BBC híreiben dollárban, nem pedig fontban, s pláne nem euróban számolnak.

- A britek voltak a fő kerékkötői az európai védelmi identitásnak. Hogyan áll most ez?

- Javier Solana a háttérben nagyon ügyesen beindította ezt: a vezérkart jelentősen felduzzasztották, több száz főtiszt dolgozik a műveleti terveken. Csendben, hogy a lisszaboni reformszerződés életbelépése előtt ne kavarjon politikai viharokat, itt Brüsszelben, az Avenue de Cortenberghen vitatható jogalapon ugyan, de építik az uniós védelmet. Ha Európa úgy dönt, hogy közbelép a világon bárhol - Koszovóban, Csádban, Libanonban -, a tervek készen állnak. Kényes terület a szállítási képesség - az Airbusszal ez meg fog oldódni -, még inkább azonban a közös katonai felderítés. Ezzel a képességgel EU jelenleg nem rendelkezik. Az USA, amely, mint kiderült, a titkosszolgálata révén olyan kínzókamrákat épített ki a világban, amelyeket még a szovjetek sem a csatlós országokban, igyekszik a NATO-n keresztül megakadályozni ennek a kiépítését. Rá kell csak néznünk a térképre: Európa a földrajzi adottságaiból - hosszú tengerpartjából, viszonylag kis területéből - adódóan a mai katonai képességek fényében gyakorlatilag védhetetlen terület.

- Nem olyan, mint Afganisztán...

- Pontosan. Éppen az ellenkezője. Ebből következik: az egységes uniós védelempolitikát - "hadsereget", bár ennek még nincs igazán értelme - nem lehet külső partnerek, így az USA vagy Oroszország nélkül építeni. Nagyon nyugtalanító volt - akármilyen triviálisan hangozzék is az eset -, amikor a washingtoni szenátus megszavazta, hogy a Capitolium éttermében ne lehessen francia sajtot kapni. Aki ilyesmit megszavaz, az mást is megszavaz. Az USA-t nem szabad lebecsülni, a világtörténelemben talán két-három példa van ilyen birodalomra, de a vietnami háború óta viszonylagosan hanyatlik. Az ilyen birodalmak nagyon veszélyesek tudnak lenni - noha az amerikai diplomácia a háttérben azért nyomja a fékeket.

- A NATO-hoz méltatlan névvita miatt egyelőre meghiúsult Macedónia atlanti csatlakozása...

- Úgy látom, a névvita csak ürügy, amivel a diplomaták elfoglalhatják magukat. A háttérben egyrészt a görög ortodox egyháznak a macedón egyházzal való szembenállása húzódik meg. Tito a szerb pátriárka fennhatósága alól kivette a macedónokat, akik önálló egyházat alapítottak. Ez azonban nem autokephal, vagyis a többi ortodox egyház nem fogadja el. A görögök - akiknek egyháza igen befolyásos az athéni politikában, a lengyelhez, a románhoz hasonlítható, történetileg a nemzeti megmaradás ügyével fonódott össze - ebben a kérdésben visszarendeződést szeretnének. A másik tényező, amely szerepet játszik, egy görög "fricska". A vitatott jogalapú kumanovói amerikai támaszpont ürügyén borsot akarnak törni Washington orra alá, különösen, hogy utóbbi az égei-tengeri szigetvitában a törököket támogatja. A "névvitában" akkor várok áttörést, ha valamelyik fél az érdemi kérdésekben nagyot lép előre.