- Úgy képzeltük, hogy a magyar határ mellett, ám egy szép dimbes-dombos horvát faluban fogunk összeházasodni - meséli Anikó, aki az Adria partján talált rá élete nagy szerelmére. - Ez a hely a rokonaimnak is közelebb lett volna. Felhívtunk néhány horvát anyakönyvvezetőt és elmagyaráztuk, mit szeretnénk. Azt válaszolták, hogy bármikor jöhetünk, ha megvan a tanúsítványom. Hogy mi? - kérdeztem rémülten vissza. Mint kiderült, kerítenem kell egy igazolás arról: férjhez mehetek Horvátországban, azaz az ott kötött házasságomat Magyarországon is elismerik majd.

Anikó ekkor még úgy hitte, mi sem lesz egyszerűbb ennél. A horvát anyakönyvvezetők szerint ugyanis a zágrábi magyar nagykövetség egy nap alatt kiadja ezt a dokumentumot, nem kell hozzá más, mint frissen kiváltott születési anyakönyvi kivonat, valamint a családi állapotának igazolása.

A nagykövetségről azonban eltanácsolták a harmincéves magyar lányt, méghozzá azzal, hogy ha nincs horvátországi tartózkodási engedélye - ezt viszont csak a házasságkötése után kérhet majd -, kizárólag Magyarországon szerezheti be a tanúsítványt. Még erősen kötődik ugyanis a hazájához, hangzott az indoklás, van állandó magyar lakcíme is, ott kell tehát próbálkoznia.

- Hazautaztam több száz kilométert - meséli Anikó. - Kiderült, hogy először is le kell fordíttatnom a párom horvát nyelvű papírjait. Ezt három hétre vállalták, és 21 000 forintba került. Amikor készen lett a hiteles fordítás, akkor újra jöttem, és a szükséges dokumentumokat benyújtottam végre a lakóhelyem önkormányzatánál.

Anikóval itt azt közölték, hogy 30 napig tart majd az ügyintézés. Ez alatt átnézik az irataikat - két születési anyakönyvi kivonatot, és két igazolást, a családi állapotukról - ha pedig minden rendben van, átküldik majd az aktájukat az illetékes közigazgatási hivatalba. Ott további harminc napig újra tanulmányozzák a dokumentumokat, és ha ők sem találnak kivetnivalót, akkor kiállítják a tanúsítványt.

- Azt hittem, hogy megüt a guta - mondja a Magyarországon egyébként közigazgatási területen dolgozott lány.
- Az ügyintéző erre azzal biztatott, hogy általában nem tart 60 napig a tanúsítvány elkészítése. De írjak azért egy beadványt, tanácsolta, hogy "kérem szíves gyors ügyintézésüket". Persze ez még nem garancia semmire, tette hozzá. Mert vagy gyorsak lesznek vagy nem.

Anikó végül is 70 nap elteltével jutott hozzá a papírjához, amin a neve és születési ideje szerepelt, meg az a mondat, persze magyarul - így le kellett fordíttatnia aztán a tanúsítványt még horvátra is -, hogy külföldi házasságkötésének nincs törvényes akadálya.

A nagy esküvőtől addigra már elment a kedvük, szűk körben, a fiú lakóhelyén, a tenger partján keltek egybe. Innentől kezdve persze már boldogan is élhetnének, ha nem derült volna ki, hogy a házasságkötést a vonatkozó jogszabályok szerint Magyarországon is anyakönyveztetni kell. Ehhez pedig előbb le kell majd fordíttatnia itthon a horvát házassági anyakönyvi kivonatot...

- Négy évvel ezelőtt mentem férjhez Zágrábban - meséli már Kriszta, akinek állása, így ideiglenes tartózkodási engedélye is volt a horvát fővárosban. Ő is Canossát járt a tanúsítványáért. A helyzet végül az akkori zágrábi magyar konzul titkárnője oldotta meg, aki megszánta a magyar-horvát párt, és addig keresgélt, amíg talált nekik egy olyan zágrábi házasságkötőt, ahol tanúsítvány nélkül is összeadták őket. Kriszta hivatali kalandjai azonban még csak ezután kezdődtek.

- Beballagtam a magyarországi lakcímem szerinti polgármesteri hivatalba, hogy bejelentsem a családi állapotom változását - meséli. - Kezemben volt a 30 ezer forintért hitelesen lefordított külföldi házasságlevelünk. A horvát nyelv egyébként, hasonlóan például a japánhoz, különleges és nehéz nyelvnek minősül a magyar fordítóirodákban, így

aki sürgősséget kér, jelentős felárral számolhat. Az önkormányzatnál aztán közölték velem, hogy nem tudják regisztrálni a házasságomat, mert nincs nyoma a horvát házasságlevélen, hogy nyilatkoztunk arról, mi lesz a születendő gyermekeink családneve.

Kriszta hiába magyarázta, hogy Horvátországban nincs ilyen előírás, ezért ott nem tudnak erről hivatalosan nyilatkozni.

- Az ügyintéző erre széttárta a karját, mondván, ezt nekem kell megoldanom. Végül a zágrábi magyar konzul húzott ki a bajból, ő leírta egy papírra, hogy a gyerekeinknek a férjem családnevét szánjuk, az ügymenet így kvázi hivatalos lett. Nagyjából 100 ezer forintot költöttünk el - illetékekre, fordításokra, a többszöri oda-vissza utazás benzinjére -, ám végre regisztrálták Magyarországon is a házasságunkat.

Csakhogy. A magyar önkormányzat komputerébe nem tudták beírni a Kriszta férjének nevében lévő horvát zsé betűt. Sima "zé" került a nyilvántartásba helyette. Azaz a majdani gyerekeiknek mindezen tortúra után egészen más lesz Magyarországon a családneve, mint az eredeti, horvát.

- Horvátországban ráadásul nem az anya neve a szükséges azonosító, hanem az apáé. Bele se merek gondolni, hányszor kell majd a gyerekeinknek magyarázkodniuk... A férjem nevét egyébként csak azért nem vettem fel, mert kiszámoltam, hogy az legalább 10 nap szabadságomat és 500 ezer forintomat vitte volna el, hiszen akkor személyi igazolványt, útlevelet, tajkártyát, jogosítványt, bankkártyát mind cserélnem kellett volna. A költségek persze csökkenthetők az ügyintézéshez szükséges napok számának növelésével, azaz ha például nem autóval jövünk-megyünk, hanem vonatozunk. Viszont a horvát "zsé" problémáját én sem tudnám megoldani a magyar iratokban, ezzel viszont igencsak nehéz helyzetbe kerülnék a horvát hatóságoknál.

Krisztáék tavaly végül visszaköltöztek Magyarországra. A horvát férje is kapott itt állást, szeretett volna tehát bejelentkezni a magyar adóhatósághoz, illetve az egészségbiztosítási rendszerbe. Ehhez viszont szüksége volt tartózkodási engedélyre, amihez bizonyítania kellett, hogy a házasságát Magyarországon is anyakönyvezték.

- Nagyon megörültem, hogy eljött végre a pillanat, ami igazolja, nem volt hiábavaló a korábbi cirkusz. Csak kikérünk itt Budapesten egy házassági anyakönyvi kivonatot, magyar z betűvel vagy akármivel, és kész - meséli Kriszta, akit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba küldtek el a férjével együtt azzal az indokolással, hogy a külföldiek dolgainak intézését erre a helyre centralizálták. Nem tekintették rossz ómennek, hogy mivel a hivatal nyitvatartási ideje eléggé korlátozott, hosszas taktikázással jutottak csak be, tudomásul vették, hogy az illetékbélyeg eladása épp szünetelt, így több megállót buszozhattak a legközelebbi postára - végül minden egyben volt. Az ügyintéző ekkor kibökte, hogy a házasságlevél másolatát nyolc nap múlva vehetik csak át.

- Ott az orrom előtt ellenőrizte le a számítógépben, hogy regisztrálták a házasságunkat Magyarországon - mondja Kriszta. - Még le is diktálta nekem az iktatószámát. Kérdeztem tőle, hogy ha már látja a gépben, nem tudná-e kiprintelni, hiszen ezért jöttünk. A válasz azonban az volt: nem lehet. Egyrészt, mert nem ez az előírt ügymenet. Másrészt nincs a szobájában nyomtató.