Az OTP Bank nem fizet osztalékot

Az OTP Bank részvényesei a bank pénteken megtartott közgyűlésén jóváhagyták az igazgatóság javaslatát, hogy a bank tavalyi 119,9 milliárd forintos adózott nyereségéből ne fizessen osztalékot. A mérleg szerinti nyereség így 107,9 milliárd forint a közel 12 milliárd forintnyi általános tartalék megképzése után. Az OTP 2006-ra részvényenként 145 forintot fizetett.

Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a közgyűlésen elmondta: az osztalék 125 forint lenne részvényenként, ami a részvényárfolyam kevesebb mint 2 százaléka. A részvényeseknek már rövid távon is érdekük, hogy a bank a mostani alacsony árfolyamon minél több részvényt vásároljon vissza - mondta Csányi Sándor. A bank ezért szeretné folytatni a vásárlásokat, aminek forrása az osztalék visszatartása mellett az OTP Garancia Biztosító értékesítéséből származó bevétel lesz.

Az OTP papírok árfolyama tavaly július 23-án 10.939 forinttal történelmi csúcsot ért el, 2007 végén 8.790 forint volt, jelenleg 6.830 forint. Az OTP-részvények az elnök-vezérigazgató szerint jelentősen alulértékeltek, amit a globális körülményeken kívül semmi nem indokol. Mint elmondta, bízik abban, hogy a befektetők visszatérnek és a bank árfolyama is visszatér a reális értékhez. Csányi kedvezőnek nevezte, hogy az elemzők 61 százaléka vételre ajánlja az OTP-t és a célárfolyamok többsége tízezer forint felett van.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.