Gyurcsány: Mindig nyitva hagyjuk az ajtót a koalíció előtt

"Meg van vezetve az ország. A magyar jobboldal épít egy olyan világot, gyanúból, sejtetésből, rágalomból, amelyben mindegyikőnket megpróbál besározni, mi meg bambán viselkedve elkezdünk beszélgetni erről" - mondta a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtökön Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Orosz József: A Magyar Nemzet arról ad hírt, hogy 2002 végén egy magánnyomozó betéti társaság, a Finder Bt. megbízást adott Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatója - ahogy írják - levadászására. Született-e az Önök tudomása szerint egy ilyen megrendelés, megbízási szerződés, nevesítve Orbán Viktor, Simicska Lajos és Kalmár István?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Válaszolok erre a kérdésére, de hadd mondjak előtte valamit. Azt gondolom, éppen az a célja az ön által említett lapnak, hogy erről beszélgessünk, és hogy gyanúba keverjen mindenkit. Őrülten sajnálom, hogy Magyarországon ezt a politikai kútmérgezést, amit itt folytat az önmagát sajtónak nevező, de politikai fegyverként használt jobboldali médium egy része, ezt - hogy mondjam - mi bevesszük. És nem létező ügyekből ügyeket csinálunk, és elkezdünk beszélgetni arról, hogy soha korábban nem ismert nevű emberek, nem ismert nevű betéti társaságai folytattak-e senki által meg nem erősített megfigyelést politikusokkal kapcsolatosan. Az a célja a magyar jobboldalnak, hogy a maradék jogbiztonságot is széjjel morzsolja. Az a célja, hogy bizonytalanságot keltsen, hogy gyanúba keverjen, hogy besározzon.

Orosz József: Nem az a célja - mit gondol -, hogy az ún. karaktergyilkosságon belül ez egy milliárdos kormány, milliárdos miniszterelnökkel, kommunisták a maguk ÁVO-s múltjával, amely kabinet egyébként ellopja az uniós pénzeket, amely kabinet egyébként most titkosszolgálati eszközökkel akarja lehallgatni az önkormányzatokat - teszem hozzá: az önkormányzatok jelentős része az önkormányzati választások után fideszes vezetésű -, és íme a bizonyíték, hiszen annak idején még Orbánékat, Simicskáékat és a postavezért is megfigyelték, jóllehet a nyilvánosságra hozott dokumentumokból ez nem derül ki, hogy e három személyről van szó. Mi az összefogó értelme ennek az újabb attaknak?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Az az értelme, amit ön mond, csak mi - hogy mondjam - ne játsszuk el az álnaivat. Ne kezdjünk erről úgy beszélgetni, mintha valóságról beszélgetnénk. Ön, mint komoly ember, ez a rádió, mint komoly rádió ne csináljon már úgy - beszélgetve egy politikussal -, hogy itt valóságos kérdések vannak napirenden. Meg van vezetve az ország. A magyar jobboldal - ahogyan ön mondja - épít egy olyan világot, gyanúból, sejtetésből, rágalomból, amelyben mindegyikőnket megpróbál besározni, mi meg bambán viselkedve elkezdünk beszélgetni erről. Ez volt a céljuk. Azért csinálják ezt minden nap, hogy ön meg én ma este ne arról beszélgessünk, hogy egyébként hogyan lesz ebben az országban a mainál jobb közoktatás, ne arról beszélgessünk, hogy egyébként hogyan fog 300 iskola megújulni, ne arról beszélgessünk ma este, hogy lehet-e vagy nem lehet az adórendszer átalakításával ebből egy erősebb országot csinálni, hanem az általuk idetett, szerintem mocskos szándékokkal vezetett ügyekről beszélgessünk. És az az igazság, hogy minden porcikám tiltakozik ez ellen. És nem viselkedhet úgy a magyar balliberális oldal politikustól újságíróig, hogy nem veszi észre, egy játéknak a részeivé válik, és ő maga teremti meg azt a világot, ő maga saját két kezével építi fel azt a világot, amit a jobboldal fel szeretne velünk építtetni.

Orosz József: De ezzel a véleményével nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket akkor is föl fognak tenni maguknak, hogy adtak-e megrendelést egy ilyen cégnek?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Nem. Akkor most válaszolok önnek: nem. Mondja a következő kérdést.

Orosz József: 2002 után számosan jelentkeztek az előző kormányzat viselt dolgainak kivizsgálására. Csak emlékeztetőül a hallgatónak: a Proware, a költségvetésen kívülre szervezett autópálya-építési pénzek vizsgálatára az MHB-ban. Aztán egyebek között a stadionbeléptető-rendszer, a 12 állami gazdaság privatizációja, a Széchenyi-tervből juttatott pénzek elosztásának vizsgálatára, amely nyomozások aztán rendszerint elakadtak, már nem is jutottak el vádemelési, bírói szakba. Változott a világ azóta bármit is, ami az igazságszolgáltatást, ami a vádemelési gyakorlatot illeti?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Nézze, ez egy másik ügy. Ez egy másik ügy, és ez egy valóságos probléma. Valóságos probléma, hogy nagyon sokan úgy érzik Magyarországon - és helyenként az a benyomásunk, hogy ennek az érzésnek talán van valami alapja -, hogy az igazságszolgáltatás az mintha nem tenne meg mindent annak érdekében, hogy pártatlanul, részrehajlás nélkül kiderüljön az, hogy kik, mikor éltek vagy visszaéltek a hatalmukkal. Mintha Magyarországon a nyugalmat, a demokráciát támogató többség szabadságjoga az kevésbé lenne fontos, mint pár, ennek a többségnek a nyugalmát zavaró szélsőséges randalírozónak a joga. Hogy Magyarországon büntetlenül lehet olyan kijelentéseket tenni, amiért mondjuk Németországban nyilvánvalóan letöltendő szabadságvesztésre ítélnének embereket. Ugye a szabadság élményében született harmadik Magyar Köztársaság nem képes megvédeni demokratikus hétköznapi normáit, mintha az igazságszolgáltatás ebben nem segítene, hanem magyarázkodna, hogy miért nem tudja ezt megtenni. Mi meg itt vagyunk védtelenül, merthogy egyébként az igazságszolgáltatás, a bírói kar az független, önigazgató. Én ezekkel a mondatokkal, amiket itt mondok, lényegében elmegyek addig a határig, ameddig a miniszterelnök egyáltalán elmehet. Mert nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar jobboldal szisztematikusan morzsolja a demokratikus talapzatot, a normákat. Hogy a jobboldal ilyenfajta demokráciát romboló magatartásához partnereket talál, és sajnos sokaknak az az érzése, hogy ezeknek a partnereknek az ereje és a befolyása az nagyon messzire hat.

Mindig nyitva hagyjuk az ajtót a koalíció előtt

Orosz József: Miniszterelnök úr! Két évvel ezelőtt, szinte napra pontosan nyerték meg a választásokat és együtt a szabad demokratákkal tudtak kormányt alakítani. Két év elteltével a szabad demokraták most döntenek a hétvégén, hogy kilépnek a koalícióból. Ön szerint véglegesen véget ért a koalíciós kormányzás a szocialisták és a szabad demokraták között?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Hát erre csak a Jóisten tud válaszolni. Én csak azt tudom mondani, nekünk úgy kell kormányozni, hogy mindig nyitva hagyjuk az ajtót a koalíció helyreállítása érdekében, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy az eredeti kormányprogram szerint, annak a fő sodra, fő iránya szerint kormányozzuk ezt az országot 2010-ig. Szerintem helyesen látta a szociálliberális koalíció, hogy melyek a legnagyobb kihívások az ország előtt 2006-ban. Nem mindig tette hiba nélkül a dolgát - ez igaz, de ma ez a koalíció képviseli a nemzeti progresszió legerősebb erejét. Azok, akik inkább veszekednek, meg koalíciót törnek ahelyett, hogy ha kell, akkor új kompromisszumokat kössenek, azok azt hiszem, hogy talán nem érzik ennek a felelősségét. Együtt kell működni szocialistáknak és liberálisoknak, ha lehet kormányon belül, ha nem, akkor parlamenten belül.

Orosz József: Az, hogy - úgy fogalmaz - nyitva van az ajtó a szabad demokraták előtt, Kóka Jánosostul vagy Kóka János nélkül, milyen formában van nyitva?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Azoknak van nyitva, akik a szabad demokratákat képviselik. Nézze! A politika az nem barátság. A politika az nem szerelem. A szabad demokratáknak joga eldönteni, hogy őket kik vezetik, őket kik képviselik. Akit ők megválasztanak, mi és én személy szerint azokkal fogunk együttműködni. Soha nem venném a bátorságot, hogy tanácsot adjak a szabad demokratáknak, és nincsenek személyi feltételeim természetesen. Programfeltételeink azok vannak, de azok kellenek is, hogy legyenek.

Orosz József: Kóka János tegnap azzal üdvözölte egy Szabad Kezdeményezések Köre létrejöttét az SZDSZ-ben, hogy lám a koalíciós szakítás mennyi eleddig szunnyadó energiát és gondolatot szabadított fel. Aztán tegnap itt a Kontrában Szabadai Viktorral beszélgetve kiderült, hogy az önök pártértekezletének a napján egy fél órás telefonkonferencia-beszélgetésben részt vevő szabad demokrata vezetőknek fejenként, durván 20 mp-e volt arra, hogy eldöntse, kilépnek-e a koalícióból vagy sem. Mindazonáltal a koalíciós szakításból annyi maradt meg, hogy néhány szabad demokrata elnökjelölt szerint lehet új kormányzási, kormányzati szövetség, ám Gyurcsány Ferenc nélkül. Érzékel-e ilyen szándékot, üzenetet, akaratot, hogy már csak az ön személye az akadálya egy újabb koalíció létrejöttének?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Az én személyem soha nem lesz akadálya a koalíció létrejöttének. Én ezt nyugodtan mondhatom. Szabad demokraták és szocialisták elsősorban arról kell, hogy megállapodjanak, hogy mit csinálnak Magyarországon. Mi az, amit meg akarnak oldani, melyek azok a kihívások, amelyekre válaszolni kell. Hogyan nem engedünk utat radikális, antidemokratikus törekvéseknek. Hogyan erősítjük meg Magyarországot, mit teszünk adórendszerben, szociális rendszerben, egészségügyben. A koalíciós pártok - az egyiknek én vagyok az elnöke, a másiknak Kóka János az elnöke -, a koalíciós pártok természetesen megállapodnak a miniszterelnök személyéről. A világ legtermészetesebb módján. Nem személyi kérdés ez.

Orosz József: Ezzel ön mit állít? Azt, hogy előzetesen felajánlja a távozását, ha ez a koalíció újrakötésének a feltétele?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Jaj, de szeretik ezt a személyi kérdést, én látom. Én szívesen végigmondom újra sokadszor, mert valószínűleg azt gondolja ön is, hogy ebből lesz majd hír ma este, de segítek akkor önnek, megismétlem minden korábbi állításomat. Nekem ebben az ügyben nincsenek személyes érdekeim. Annak kell vezetnie a kormányt, akikben a szabad demokraták és a szocialisták meg tudnak állapodni. Én ma úgy látom, hogy a szocialista párton belül a frakciótól a választmányon át - tegnap késő éjszakáig, éjjelig voltunk Baranya megyében, előtte Vas megyében, azt megelőzően Miskolcon, Borsod-Abaújban - nagyon erős a támogatásom. De hát természetesen a támogatás jön meg megy. Szerintem az a jó, ha erről szabadon, nyugodtan beszélünk, de nem kell minden nap ötször ezt a dolgot körüljárni - azt tudom mondani a szocialistáknak is meg szabad demokratáknak is. Magyarországon nem miniszterelnök-kérdés van elsősorban. Magyarországon az a kérdés, hogy képes-e a demokratikus progresszív sokaság összefogni és végre nem a köldökét nézni és a nehézséget naponta tízszer végigmondani, hanem elhiszi, hogy vagy ő ebben az országban újra megteremti a haladásnak a feltételeit, vagy senki más nem fogja megteremteni. Miközben mi önostorozó kritikával szedjük szét saját kormányzati teljesítményünket, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy "kérem, ebben az országban az elmúlt 5 évben, 6 évben az átlagos jövedelmek értéke egyharmaddal növekedett", 2001-hez képest, amikor állítólag jobban éltünk. Ebben az országban a nyugdíjak értéke 40%-kal növekedett. Ebben az országban ma Miskolcra, Debrecenbe, Nyíregyházára, Szegedre, év végére Nagykanizsára autópályán lehet elmenni. Ebben az országban nincsen sorozott hadsereg. Ezt mind mi csináltuk, szocialisták és liberálisok. Hát meg kell érteni, hogy hatalmas teljesítmény van mögöttünk. Az előző kettő évben pedig elvégeztünk egy csomó dolgot, most kell kezdeni egy másik kettő évet. És miközben mi önmagunkkal foglalkozunk, és belelépünk azokba a csapdákba, amelyeket a jobboldali sajtó nekünk állít, meg naponta tízszer fölteszünk személyi és hatalmi kérdéseket, aközben nem vesszük észre, hogy a mi dolgunk: visszaépíteni liberálisok és szociáldemokraták hitét, felelősségét arra, hogy ebből egy erős, versenyképes országot csináljunk.

"...az eltöltött idő nagyjából tízszer annyi, mint amennyit az ország ügyeihez képest ez megér"

Orosz József: Nézze! Ha ezeket a csapdákat csak a jobboldali sajtó, illetve az ellenzék állítaná, szerintem ezekkel a csapdaállítókkal a szocialisták padlása is tele van. Mert mint olvasom...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Azt akartam kérdezni, hogy mire is gondol pontosan?
Orosz József: …mert mint olvasom, a pécsi szocialisták május 1-jén kezdik az aláírásgyűjtést a párt tisztújító kongresszusának összehívására. Arra, amit egyébként korábban ön is szeretett volna, ám a szocialista elnökség ezt akkor másként gondolta. Pécsi - korábban ugye királycsinálónak mondott - szocialisták azt mondják: Gráf Józsefet a kormány élére, mert vele a Fidesz is szóba áll. Ennek némi bukét ad az, hogy éppen tegnap találkozott a pécsi alapszervezet vezetőjével, Komáromi Istvánnal, aki egyébként éppen itt a Kontrában azt a politikai alapvetést tette a személycsere indokaként, hogy idézem: "Büdös van a pajtában, ki kell szellőztetni!" Szóval tegnap találkozik Komáromi Istvánnal. Miben egyeztek meg, miközben ők aláírást gyűjtenek pajtaszellőztetésként?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Ó, te jó Isten! Tegnap nagyjából 150 szocialista párti vezetővel találkoztam Pécsen. Alapszervezeti vezetők, városi, megyei községű vezetők. Közöttük egy volt az ön által említett úr. Ott aláírásgyűjtésről nem volt szó. Szerintem a pécsi szocialisták ilyenről nem beszéltek. De még Komáromi úr se.
Orosz József: Nem kacsát idéztem.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Én se. Én csak nagyon fontosnak tartom, hogy legalább mi ne úgy viselkedjünk, mint a mi ellenfeleink. Az, hogy egy olyan pártban, mint a miénk egy tagunk vagy egy alapszervezeti titkárunk a sok ezerből mit gondol, azt szerintem nem szabad összekeverni a párt egészével. Még csak a látszatot is kerülni kellene, hogy ez a politika ma a szocialista pártban van. A pécsiek tegnap azt mondták, hogy gyerünk induljunk neki a következő 2 évnek, és együtt. És azt hiszem, hogy ez a fontos erő, ez a nagy dolog, amit csinálni kell.

Orosz József: Akkor végképp érthetetlen, mert miközben a pécsi alapszervezet vezetője arról nyilatkozik, az önök találkozója után máris, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek - egyébként azért, hogy Gráf miniszter urat juttassák elképzeléseik szerint a miniszterelnöki székbe -, aközben meg ha jól tudom, éppen magát ölelgeti, és átadja önnek a saját lángosreceptjét. Így volt, hogy kapott egy lángosreceptet Komáromi Istvántól?
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Abszolút. Írásban és kézzel írva, ami úgy kezdődik, hogy vegyél egy kiló Komáromi-féle fehér lisztet. Ez nem tudom pontosan, mit jelent a Komáromi-féle fehér liszt, de ezzel kezdődik a recept.
Orosz József: Lehet, hogy van malomja, nem tudom.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök: Lehet, hogy van. De nagyon fontos, ha nekünk van egy óránk beszélgetni az országról - Önnek meg nekem -, akkor értsük, hogy mennyi az értéke Komáromi úr kezdeményezésének. És hogy ebből az egy órából nagyjából annyit foglalkozunk ezzel, mint amennyit az ország és a szocialista párt szempontjából megér. Szerintem az eltöltött idő nagyjából tízszer annyi, mint amennyit az ország ügyeihez képest ez megér.

Az interjú 2. része: "Én mániákusan az ország dolgainak megbeszélését javasolnám magunknak">>>>>

Az interjú 3. része: Pizzatészta vagy az ország reformja>>>>>

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.