Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1958. április 24-én reggel 6’ 30-kor a Kádár-kormány hivatalosan megbízott pribékjei végrehajtják a Nagy Imre-csoportot érintő első – de nem utolsó – hivatalos kivégzést. 6 óra 39-kor a negyvenesztendős Szilágyi József halott. 1989-es ünnepélyes újratemetéséig harcostársaihoz hasonlóan névtelen sírban, koporsó nélkül fekszik. Azt gondolhatnánk, emlékét a Kádár-rendszer süket, vak és hazug csöndje után az új magyar köztársaságban könnyűvé és magától értetődővé vált őrizni és továbbadni.

 Emléktáblájának felavatása alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk, miért nincs ez így. Élete és halála tükröt tart elénk, nemcsak a korról, ami  osztályrészéül jutott, hanem a mairól is, amelyben az övéhez hasonló karakter és sors egyre nehezebben érthető. 50 év hosszú idő, főleg, ha alapvető, történelmi mérvű változások szabják át nemcsak a múlt képét, hanem a társadalom, a mindennapok és a közélet kultúráját és az emberi kapcsolatokat is.

Felidézni az életutat, melyet egyszerre teljesít be és vág el halálának brutális eseménye, összerakni saját írásaiból, a peranyagokból, felesége, lánya és harcostársai emlékezéseiből arcát és alakját, nemcsak emlékezésre, hanem számadásra és szembenézésre is késztet.

Ki volt hát Szilágyi József ? Elszegényedett középparaszt cívis családban 1917-ben Debrecenben született legkisebb fiú, kinek református gimnáziumi, majd jogi egyetemi tanulmányait a csizmás, fejkendős parasztembereknek megmaradt testvérek a rá eső földörökség fejében fedezik. Nyomorúságos életük meghatározó alapélményként és a hűség morális parancsaként íródik bele személyiségébe. A kitűnően tanuló diák a harmincas évek végének forró, átpolitizált egyetemi  légkörében már kommunistaként, a Tovább folyóirat szerkesztőjeként köt életre szóló barátságot a későbbi Nagy Imre-csoport más társadalmi környezetből származott tagjaival, Vásárhelyi Miklóssal, Újhelyi Szilárddal és apámmal, Losonczy Gézával.

1938-ban egy társával lebukik: a csendőrök hónapokig tartó embertelen kínzásai után megalkuvást nem ismerő magatartását 3 évi börtönnel torolják meg. A szegedi Csillagból 44-ben szabadul.

Ez a hatalmas testi erejű, sugárzó emberségű és okos fiatalember a népmesék szegény legkisebb fiúját idéző tántoríthatatlan tisztasággal éli meg az ordas eszméktől áthatott háborús  magyar valóságot. A gyengék és megalázottak védelme motiválja kommunista elkötelezettségét. A gyengék és megalázottak védelme, az igazság szenvedélyes keresése meghiúsít minden taktikai kompromisszumot és menekülést a börtön elől. Vásárhelyi Miklóst idézem: Szilágyi József "rendkívüli egyéniség, olyan fajta, akiről csak Jókainál lehet olvasni, a romantikus hős, aki nem ismer megalkuvást". Mi a titka sugárzásának, amelyről élete tanúi szólnak? Talán az, hogy a József Attila-i "fortélyos félelem", amely majd mindegyikünknek társa az élet megpróbáltatásaiban, őt már fiatal korától nem "igazgatja". Az új és szebb világ születésébe vetett  „csalóka remény”-e 1945-től a debreceni rendőrség újjászervezőjévé, majd különbözö pártfunkciók betöltőjévé teszi. Tüdőbetegségét, növekvő kételyeit, de a gyerekszületés boldogságát is már feleségével, Ellával osztja meg, akinek bátor odaadása élete végéig elkíséri.

 Rajk László bűnössségében kételkedik, az ÁVO túlkapásait rendre nyilvánosan szóváteszi a rákosista terror kezdetén; félreállítása, munkája egy eldugott vállalatnál valószínűleg megmentette életét. Ezekben az években vált lánya, Juli számára meghatározó élménnyé, erkölcsi mércévé, meg gyöngéd játszótárssá is. Undora a sztálinizmustól viszi ekkor a Műegyetemre: mezőgazdasági gépek tervezésével szeretné igazán és tisztességgel szolgálni a parasztságot, és függetlenedni mindenfajta pártmunkától.

Az 1953-as események felébresztik reményét és elkötelezettségét, amelyek ettől fogva Nagy Imre eszméihez kötik sorsát.

56 októberének végén végzős mérnök és 3 gyermekes boldog családapa. De ahogy sosem, most sem vár, kér felhatalmazást vagy megbízást: az életét meghatározó  parancsok belülről jönnek. Az október 22-i műegyetemi gyűlés után számára világos az út: Nagy Imre titkáraként szervezi a munkát, az újat teremtő, régivel leszámoló káoszban a rendet.

56. november 4-től nekem, a hétéves kislánynak – éppúgy, mint többi sorstársának – a jugoszláv követségen az összezsúfoltságban eltöltött hetek alatt felejthetetlen "jóságos óriás" volt, akiből abban a kilátástalan helyzetben is biztonság, derű és vidámság áradt. A romániai Snagovból 1957-ben a többiekkel együtt szállították haza. Hosszú tiltakozó éhségsztrájkja, a kihallgatásokon minden kompromisszum nélkül vállalt ellenállása perének elkülönítéséhez vezetett. Rövidebb börtönbüntetésre lett volna esélye, helyette azonban az alantas megtorlás áldozatává vált. Koncepciós, sietve összetákolt perében az utolsó szó jogán elmondott beszéde cáfolja az indulatosságáról keringő legendákat: a kristálytiszta, tényekhez kötött, lényeglátó elemzés alapjává vált megalkuvást nem ismerő, szenvedélyesen igazsághű etikájának. E beszéd máig eleven. Izzása a politikai cselekvés és a félelmet, hatalomvágyat nem ismerő elvszerűség ritka találkozásából táplálkozik.

Mitől lesz az életből sors? Talán a személyiség minden körülmények között megőrzött szuverenitása  emeli az életet a körülmények, a véletlenek és botlások fölé. Szilágyi Józsefnek az új magyar köztársaságban sem lenne könnyű élete, kevesen utánoznák, sokan tartanának egyértelmű, taktikázást nem ismerő magatartásától. A klasszikus francia definíció szerint a politika a lehetőségek művészete, a demokrácia a tárgyalásoké: ebben az értelemben a most felavatott tábla elsősorban nem a politikusnak, inkább a szabadságharcosnak és a szabad embernek állít emléket akinek élete a mindennapok fölé emelkedni képes és legyőzhetetlen embert példázza.

Az utolsó szó jogán Petőfi Sándort idézte. Mi, akik emléktábláját most körülvesszük, gondoljuk meg e minket is megszólító mondatot:
„Eljő, eljő az a nagy szép idő,
Amely felé reményim szállanak,
Mint ősszel a derűltebb ég alá
Hosszú sorban a vándormadarak;
A zsarnokság ki fog pusztulni, és
Megint virító lesz a föld szine -
A te dicső szent katonáid ők,
Segítsd őket, szabadság istene!”

Losonczy Anna