Gyuri nem lehet gyilkos, mondja az egyik, hiszen két hete találkoztunk, és nem látszott rajta semmi. A társa szerint Gyuri azért se lehet gyilkos, mert hiszen nemrég épp arról beszélt, hogy hosszú távon csakis a tisztességes vállalkozók élnek meg, márpedig ő megél. És akkor még nem is említettük a legütősebb érvet, hogy amikor Zalatnay művésznő kiszabadult a börtönből, Gyuri egy kétmillió forintot érő konyhabútort vett neki ajándékba; ilyen ember kezéhez egyszerűen nem tapadhat vér, Gyuri ráadásul nem is úgy néz ki. Na most, én pont ilyen világot szeretnék magamnak. A sok bonyolultság, ellentmondás után ennyire letisztultat, amelyben természetesen magam is táncdalénekes lennék. S amelyben a gyilkos se túl bonyolult személyiség: minimum sebhely van az arcán, vérszagú a zakója, és hiába is könyörög neki térden állva a táncdalénekes konyhabútorért, juszt sem vesz neki.

Jó is az, ha az embernek már a kinézetéről lerí, hogy milyen fajta, mert akkor könynyű az eligazodás. Nagy szerencse, hogy történelmileg megint épp errefelé haladunk. A héten például már a századik vendéglőt büntették meg ebben az évben, mert nem engedtek be cigány vendégeket, tudniillik már messziről látszott rajtuk, hogy kicsodák, és ebből következtetni lehetett a viselkedésükre. Pár nap múlva író-olvasó találkozó lesz a Népszava szerkesztősége előtt, és hála az égnek, már ott se lesz gond: a motorosokat ugyebár nem kunszt felismerni, viszont a motorosok is már messziről felismerik, hogy kik az ő ellenségeik, noha azok nem egyenruhában vannak; és ez nem akármilyen tudás. Jó, kapaszkodókkal el vagyunk látva: az Alfred Rosenberg-Tibor Franka alapvetés szerint az ellenségnek vastag a szemhéja, a fülcimpája pedig lejjebb van, mint az orra, ami állandóan csöpög. Tíz méterről már látni az ilyet; tehetséges keresztény-magyar motorosnak vagy gárdistának, magyarok nyilának nem gond az azonosítás.

Habár. Amikor svéd rokonaim itt voltak, és felvázoltam nekik a helyzetet, az Echo tévében épp a Publicista magyarázott, aki korábban medenceviszonylatban árnyalta a zsidóság lényegét. Akkor a svéd rokon, aki végül is Wallenberg országából jött, tehát e kérdésben nem tud mellébeszélni, sorok között üzenni, körülírni, célozgatni, egyszercsak azt mondta: de hiszen a Publicistának lejjebb van a fülcimpája, mint az orra, a szemhéja vastag, és sunyi a nézése.

Hogy most akkor mi van. Mert a svéd rokon hazamegy, de én maradok. És még az a jobbik eset, ha Gyurit elkapják, és a táncdalénekesek vonulnak fel tiltakozásul az utcán.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa